Gárdonyi Géza titkosírással írt naplójának megfejtésével fél évszázadig hiába próbálkoztak. Amikor viszont fia hagyatékából újabb különös, ismeretlen írással írt szövegek kerültek elő, megoldódott a rejtély.
„Fiaim! Ami ebben a fiókban van, teljesen tűzbevetendő. Egy darabkát se tartsatok meg belőle. Senkinek semmi haszna belőle, tanárfélék ellenben különféle haszontalan nyomtatványokat bocsátanának róla világgá” – jelentette ki Gárdonyi Géza azon a papírcetlin, amit titkos naplói mellett találtak gyermekei az Egri csillagok írójának halála után. Gárdonyi Sándor és Gárdonyi József szerencsére nem teljesítette apja kívánságát, de a naplók megfejtésére így is több mint fél évszázadot várni kellett.
Gárdonyi rejtélyes "tibetűi"
A különös, családja szerint tibeti betűkkel, azaz „tibetűkkel” írt napló alaposan feladta a leckét a megfejtéssel próbálkozó kutatóknak: hol asszír, hol egyiptomi, hol tibeti, hol indiai betűket láttak bele a kígyózó, kalligrafikus sorokba. A legendát erősítette Gárdonyi zárkózott-mogorva természete; valamint a halála előtt vele készült riportok. 1921-ben a Nép újságírója járt a mesternél, és cikkében megemlítette a rejtélyes füzeteket is: „Már szedelőzködtünk, amikor egy kínai írással telejegyzett puha füzetet tett elénk. Az első pillanatban azt hittük, hogy valaki kínai nyelvre fordította, de Gárdonyi csakhamar felvilágosított arról, hogy
ez nem kínai, hanem az ő külön írása, és azt rajta kívül ember elolvasni nem tudja.”
Gárdonyi kiigazította az újságírót: „Én ugyan nem tettem, hanem ők szemlélődtek az íróasztalomon”.
1922-ben, az író halála után a Pesti Hírlap tudósítója is említést tesz a füzetekről: „Galambtojás nagyságú arabeszkek egymás mellé rakva. Több füzet van így teleírva, inkább telerajzolva. – Ez tibeti írás. Azért tanultam meg, hogy minden gondolatomat úgy írhassam le, hogy más meg ne tudhassa. Sőt változtatásokat is tettem az írásjeleken” – mondta állítólag Gárdonyi, de azért felolvasta a napló néhány passzusát, „pár leplezetlen igazságot élő emberekről s megfigyeléseket az életről.”
Szellemekkel társalgott?
Az irodalomtörténészek és a rejtvényfejtők fantáziáját érthető módon izgatta a szöveg, ami, az író állításával ellentétben, nem tibeti nyelven, és nem tibeti írásjelekkel íródott.
1945-re a naplók többségének egyszerűen nyoma veszett, és csak egyetlen, nagyobb méretű füzet maradt fenn.
Ezt az 1950-es években László János próbálta dekódolni, de arra jutott, hogy a napló valójában Gárdonyi lázálmainak és spiritiszta módon szellemekkel folytatott társalgásának jegyzete. Ez utóbb természetesen totális tévútnak bizonyult.
Az elveszettnek hitt titkos naplók előkerülnek
Amikor az író kisebbik fia, Gárdonyi Sándor 1965-ben elhunyt, féltve őrzött hagyatékából újabb dokumentumok kerültek elő. Sándor szó szerint betartotta édesapja kívánságát, aki fiaihoz intézett levelében így rendelkezett:
„Ne engedjétek kicsalni a kíváncsiaktól vagy élelmes üzletemberektől, akik haszonért az író gyengeségeit is piacra viszik.
Ne mutassátok meg senkinek, ne is emlegessétek.” Az új örökösök azonban úgy döntöttek, az egri Gárdonyi Géza Emlékmúzeumnak adományozzák a 256 csomagot, amelyekben családi okmányok, kéziratok, a levelezés, és a személyes tárgyak mellett ott lapultak az elveszettnek hitt, titkosírással jegyzett naplók is.
Gárdonyi gratulált a megfejtőknek
A 60-as évek második felében ismét fellángolt az érdeklődés a titkos naplók iránt, de a szöveg nem adta könnyen magát. Ekkor felhívást tettek közzé az újságokban és a televízióban, hátha egy amatőr kriptográfus vagy egy vállalkozó szellemű rejtvényfejtő sikerrel jár. Végül huszonketten jelentkeztek a felhívásra: tanárok, diákok, orvosok, közgazdászok, tisztviselők és munkások, laikusok és szakképzett kutatók egyaránt. A bravúr végül két jelentkezőnek sikerült.
Gilicze Gábor joghallgató (aki a Füles újságban látta meg a felhívást) és Gyürk Ottó honvéd alezredes egymástól függetlenül, különböző módszert alkalmazva fejtették meg Gárdonyi hieroglifáit. Gilicze Gábor olvashatta elsőként a gratulációt – nemcsak a publikumtól, hanem Gárdonyi Gézától is, hiszen az író a „Gratulálok, ha megfejtened sikerült!” üzenetet is felírta titkosírással az egyik füzetre.
De ki volt az első?
Gilicze Gábor – aki később több publikációt is megjelentetett a témában – majdnem két éven át próbálkozott a rejtélyes jelekkel. Végül 1968-ban a sokszor feltűnő hullámvonalakban mássalhangzókat sejtve rájött, hogy az írás jobbról balra halad, és az is kiderült számára, hogy magyar nyelvű írásról van szó. Vele párhuzamosan Gyürk Ottó is dolgozott a megfejtésen:
ő a lyukkártyaolvasót hívta segítségül, és a számokat sikerült azonosítania.
A két megfejtő később összekülönbözött: Gyürk többször is magának tulajdonította az érdemet, Gilicze Gábor viszont azt állította, Gyürk az ő megfejtését használva jutott csak el oda, hogy ne csak a számokat ismerje fel, hanem a szöveget is olvasni tudja. Végül jogi útra terelték az ügyet, s Gilicze úgy vélte, a titkosírással készült szövegek szerzői joga (vagy legalábbis azok egy része) őt illeti, de a bíróság a keresetet elutasította. A titkosírás megfejtése a bírósági ítélet szerint fele részben Gilicze, fele részben pedig Gyürk érdeme.
Erről írt Gárdonyi a titkos naplókban
És hogy mi derül ki a titkos naplóból? Nos, akik az író életével kapcsolatos szaftos pletykákra számítottak, csalódniuk kellett:
leginkább az írásra vonatkozó megjegyzéseit, a cselekménnyel, karakterekkel, szituációkkal kapcsolatos tanulságokat vetette papírra Gárdonyi.
Itt-ott azért feltűnik egy-egy epés megjegyzés a kortársakról, Herczeg Ferencről például ezt írja: „A Budapesti Hírlapban Sebestyén tárcát ír Herczeg Aranyhegedűjéről és igen kiáltozva fejtegeti, hogy Herczeg a legnagyobb író. Fájdalom nélkül olvastam, és csak azért jegyzem fel, hogy a dátumát tudjam. (...)
Ő az első, akit a publikum se nem szeret, se nem olvas.”
De Jókai is megkapta a magáét: „A szép lány, ha hibáját is megmondom, egyszerre nem tündér, hanem ember. A gonosztevő, ha valami jót mondok róla, egyszerre nem ördög, hanem ember. Jókai ezt nem tudta.”
A titkos napló tartalmaz még egy természeti megfigyelésekre vonatkozó kalendáriumot („Hó. Csak mintha egy kis lisztet hintettek volna a háztetőkre s az utakra”), néhány aforizmát („Ez a világ csak Füzesabony, ahonnan csak motyódat elvesztve utazhatsz tovább”), valamint témaötleteket, saját műveire vonatkozó megjegyzéseket („Az Egri csillagok regényt megírhattam volna rövid regénynek olyaténképp, hogy az ostromot egy onnan hazatérő, orvoshoz vitt vitézzel mondatom el. Így az elbeszélésnek egyéni zománca is lett volna”) és jól sikerült hasonlatokat („Átvilágít rajta a gondolat, mint a liget fáin a nyugvó nap sugara”). De kiderül, hogyan haladt a hegedüléssel, mennyibe került a kenyér és a cseresznye az 1910-es években – és az is, hogy „az 1916. évben nem ettünk marhahúslevest”.
Ha egy másik rejtélyes szövegről is olvasnál, ezt a cikket ajánljuk.
