A középkori Európa gasztronómiája mai szemmel nézve gyakran bizarrnak, néha egyenesen gyomorforgatónak tűnik. Elődeink ugyanis sokszor olyan fogásokat fogyasztottak, amelyek minket ma már valószínűleg elborzasztanak.
A középkori átlagos étrend alapvetően egészséges volt, legfőképp kenyeret, zöldségeket és húst ettek. A korabeli európai kocsmák és fogadókban már különös ételekkel találkozhatott az ember – a nyúlembriótól a hattyúbélen át a teknősbékapitéig.
Amikor a hódfarok böjtös ételnek számított
A történészek szerint a középkori furcsa étkezési szokások a kereszténység hatására alakultak ki. A hívők hetente legalább három böjti napot tartottak, amikor teljesen lemondtak minden állati eredetű ételről.
Ennek oka, hogy a Biblia szerint olyan állatok fogyasztása, amelyek egy vízözön idején elpusztultak volna, ilyenkor szigorúan tilos volt.
Magyarul: halakat, vízben élő állatokat ilyenkor is ehettek az emberek. A tehetősebb háztartásokban ilyenkor a számunkra ma már ismeretlen cetfajtából, a disznódelfinfélékből készült leves közkedvelt fogás volt. A tengerparti városok lakói különböző friss halas ételeket fogyaszthattak a böjt idején. de a szárazföld belsején élőknek már gyakran csak romlott hering jutott.
Az emberek így rákényszerültek a talán túlzott kreativitásra, amely sokszor olyan furcsa alternatív megoldásokhoz vezetett, mint a hódfarok, a teknősbékapite, a különböző hattyúételek vagy akár a kagylólúd (barnacle goose). Ezeket sokáig teljesen vízi élőlényeknek hitték, így böjt idején is fogyasztották őket. Továbbá gyakran került az asztalra ilyenkor olyan étel is, mint a sült macska, amelyet babonás félelemből sátáni lénynek tituláltak.
A 16. századi reformáció szerencsére eltörölte ezeket az étrendi megszorításokat, és lehetővé tette, hogy az emberek olyan ételeket fogyasszanak, amilyeneket csak akarnak.
Ez a cikk bemutatja, hogyan vált a középkorban ördögi szimbólumnak tartott konyhai eszköz mára a mindennapi étkezés megszokott eszközévé.
