Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A felfedező, térképész és kalandor Percy Fawcett alezredes igazi Indiana Jonesként utazta be a világ egzotikus tájait, legnagyobb vállalkozását, a legendás inka aranyváros, Eldorádó felkutatását azonban nem sikerült véghez vinnie. A híres kalandor nyomtalanul eltűnt a brazíliai dzsungelben, sorsát a mai napig teljes homály borítja.
A kémkedéstől a dél-amerikai dzsungelig
Az 1867-ben, az angol Riviérán, Torquay-ben napvilágot látott Percy Harrison Fawcett mondhatni, a vérében hordozta a felfedezések és a kalandok iránti vágyat, Indiában született édesapja a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagja volt, bátyja pedig hegymászóként, okkultistaként és regényíróként tett szert hírnévre. Érettségi után Fawcett a Királyi Hadiakadémia diákja lett, majd tüzértisztként szolgált Máltán, illetve az egzotikus Hongkongban és Ceylonban, tehetségével gyorsan kapitányi rangra és adjutánsi pozícióba emelkedett. Érdeklődését azonban jobban vonzották a földrajzi felfedezések és a térképészet, ezért 1901-ben édesapja nyomdokaiba lépve a földrajzi társaság tagja lett, párhuzamosan a brit titkosszolgálat megbízásából Marokkóban hajtott végre több fontos küldetést.
A földrajzi társaság 1906-ban megbízta Fawcettet, hogy utazzon Dél-Amerikába, és térképezze fel a Brazília és Bolívia határvidékén található vadregényes dzsungelt, a két ország ugyanis egy semleges fél bevonásával kívánta rendezni határügyeit. Az angol felfedező másfél évet töltött el az Amazonas vidékén, ahol saját elbeszélése alapján mérges viperákkal és ellenséges bennszülött törzsekkel kellett megvívnia a túlélésért, később további hat expedíciót vezetett a dél-amerikai őserdőbe, többek között a Rio Verde folyó forrását igyekezett megtalálni. Többször majdnem otthagyta a fogát a dzsungelben, volt, amikor expedíciós csoportjának a fele odaveszett, eredményeiért elnyerte a földrajzi társaság aranyérmét.
Fawcett jóbarátja, Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmes-történetek atyja a felfedező dél-amerikai úti beszámolói alapján találta ki Az elveszett világ című regényének ötletét, melyben kutatók a világ egy távoli pontján dinoszauruszokkal találkoznak; maga Fawcett is beszámolt egyébként sohasem látott állatfajokról a dzsungelben, ezeket az állításait azonban a tudományos világ többnyire szkeptikusan fogadta.
Megszállottan kutatott az inkák legendás városa után
A hírneves felfedező a Dél-Amerikában szerzett tapasztalatai és az indiánoktól hallott elbeszélések, legendák nyomán idővel egyre inkább úgy gondolta, létezik valahol a brazíliai dzsungelben egy elfeledett inka civilizáció által hátrahagyott, sohasem látott méretű és fejlettségű város, melyet a mitikus aranyvárosnak, Eldorádónak feleltetett meg. Fawcett fantáziáját még jobban beindította, amikor 1911-ben régészek Peruban megtalálták az inka romvárost, Machu Picchut, illetve saját maga a Rio de Janeiró-i nemzeti könyvtárban rábukkant egy portugál konkvisztádor, João da Silva Guimarães feljegyzéseire. A 18. század közepén írt beszámolóban a néhai felfedező egy csodálatos városról írt, díszes kapukkal, szobrokkal és egy hieroglifákkal borított templommal, azonban egyáltalán nem említette a város földrajzi elhelyezkedését.
Az első világháború kitörésekor Fawcett egy időre feladta az általa Z városának elnevezett inka település utáni kutatást, és hazatért Angliába, ahol majd’ 50 évesen szolgálatra jelentkezett a hadseregbe. Hősünk három éven keresztül szolgálta hazáját a világháborúban, és alezredesi rangba lépett elő, majd leszerelése és a fegyverek nyugvása után újra Brazíliába utazott, hogy régészeti és történelmi tanulmányokat folytasson. Fawcett ekkor már megszállottan kutatta Z városát, 1920-ban egymaga indult el Mato Grosso brazil állam dzsungelébe a mitikus település nyomában, azonban hamar haza kellett térjen, ugyanis a dzsungelben láz döntötte le a lábáról, teherhordó lovát pedig kénytelen volt lelőni.
Fiával együtt nyelte el a dzsungel
A következő expedíció sem bizonyult sikeresebbnek, a trópusi betegségek és az időjárás ismét meghátrálásra kényszerítették a csapatot, végül Fawcettnek 1925-ig kellett várnia, mire sikerült megfelelő anyagi támogatást szereznie egy újabb felfedezőúthoz, ezúttal az Amerikai Földrajzi Társaság jóvoltából. A kalandor hírneve ekkor már bejárta a világot, az expedícióhoz rengeteg önkéntes kívánt csatlakozni, köztük az Arábiai Lawrence-ként ismert T. E. Lawrence, Fawcett azonban mindnyájukat visszautasította, és csak a fiát, Jack Fawcettet (aki hozzá hasonlóan rajongott a legendás inka városért) és a fiú legjobb barátját, Raleigh Rimellt vitte magával az utazásra.
A moszkitóhálókkal, ételkonzervekkel és machetékkel felszerelt csapat New Jersey-ből hajózott Rióba 1925 januárjában, majd onnét az Amazonas vidékére, Cuiabába utaztak, ahol felbéreltek két őslakos teherhordót, illetve vásároltak nyolc öszvért, két kutyát és két lovat. Az ötfős expedíció április 20-án indult el a dzsungelbe, ahol ellenséges törzsek, piranhák és szélsőséges időjárás várta őket, a legnagyobb gondot azonban a rovarok jelentették számukra, Rimell egyik lábán például olyan súlyosan elfertőződött a moszkitócsípés, hogy kénytelen volt napokra fekve maradni. Az 57 éves Fawcett a nehézségek ellenére hihetetlen tempót diktált, naponta 15-25 kilométert tett meg lábon, fiatalabb társai gyakran annyira lemaradtak tőle, hogy kénytelen volt egyedül lesátorozni az éjszakára.
Fawcett visszaküldött leveleiből pontosan rekonstruálható az expedíció útja a dzsungelben, egészen május 29-ig, amikor a csapat elérte a Halott Ló Pontot, vagyis azt a helyet, ahol korábban hősünk lelőtte a lovát, és meg is találták az állat csontjait. Itt az expedíció vezetője visszaküldte a két bennszülött kísérőt – egy feleségének, Ninának írt levéllel együtt, melyben azt írta, minden rendben, Jack egészséges, és napról napra erősebb, semmi ok az aggodalomra –, majd háromfősre zsugorodott csapatával továbbindult a dzsungel mélyére. Soha többet senki sem hallott felőlük. Az első kutatóexpedíció csak három évvel később, 1928-ban indult el az eltűntek nyomában, miután Nina Fawcett meggyőződésesen hangoztatta, férje és fia életben vannak a dzsungelben, azonban semmilyen nyomra, emberi vagy egyéb maradványra nem bukkantak.
Mi történhetett az eltűnt expedícióval?
Az azóta eltelt majdnem száz évben többféle elmélet is napvilágot látott, mi történhetett a nyomtalanul eltűnt Fawcett-expedícióval. Az egyik legnépszerűbb teória szerint a csapatot ellenséges indiánok ölték meg – ezt a nézetet vallotta például az őslakosok jogaiért küzdő aktivista, Orlando Villas-Boas, aki az 1960-as években a kalapalo indiánok között járt, és a törzsfőnök állítólag megmutatta neki Fawcett sírját, ahonnét csontokat ástak ki. Ezekről azonban a későbbi vizsgálatok az állkapocscsont formájából megállapították, biztosan nem származhatnak európai fehér embertől. Boas szerint a csapat ajándékokkal akarta kiengesztelni a bennszülötteket, hogy áthaladhassanak a területükön, a nehézkes út közben azonban elvesztették az ajándékok többségét, vagy pedig megsértették a protokollt, ezért végzett a törzs az illetlen betolakodókkal.
Mások úgy gondolják, a csapattal a felkészületlenség végzett, maláriába, parazitafertőzésbe, esetleg jaguártámadásba haltak bele, de az is lehetséges, hogy a folyóba fulladtak. Az egyik legbizarrabb elmélet szerint Fawcett és társai nem haltak meg a dzsungelben, hanem szándékosan vágták el magukat a külvilágtól: a felfedező Joseph Conrad kisregénye, A sötétség mélyén hőséhez hasonlóan okkultista szektát alapított az őserdőben, mások úgy vélik, egy kannibáltörzsnek lett a főnöke. De talán az is lehetséges, hogy végül mégis megtalálta a legendás Eldorádó, vagyis Z városát…
