Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
900 ezer éve nagyobb bajban volt az emberiség, mint ma – nem sokon múlt, hogy nyom nélkül tűnjön el az ember a Földről.
Friss kutatás mutat rá arra, hogy kis híján kipusztult az emberiség még azelőtt, hogy a modern ember megjelenhetett volna a Földön: a Science folyóiratban publikálták a kutatást, amelyet Wangjie Hu, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái végeztek el. Bár azt nem tudták megállapítani, hogy miért sodródott a kihalás szélére az emberiség a régmúltban, azt számszerűsítették, mekkora volt a baj: az előemberek 98,7 százaléka pusztult ki akkor.
–Az emberiség kihalása a Homo sapiens előtt bekövetkezhetett volna
A kínai kutatók 3154 modern ember genetikai vonalát elemezték, modellezni tudják azokat a populációs mintákat, amelyek genomjuk kialakulásához vezettek.
„A becsült populációnagyság nagyon kicsi, és ez az állapot hosszú ideig tartott, ha modellezésünk pontos.
Amennyiben valóban ilyen alacsony egyedszámra csökkent az előember-populáció mérete, az azt jelentette, hogy minden bizonnyal nagyon közel járt az emberiség a kihaláshoz”
– mondja Chris Stringer paleoantropológus, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa, aki nem vett részt a tanulmányban.
A genetikusok szerint ennek a populációcsökkenésnek komoly következményei voltak: a vérfertőzés fokozódásához és az emberi genetikai sokféleség csökkenéséhez vezethetett, ami a mai napig fennáll. Azt is feltételezik, hogy ez lehetett az oka egy új előemberfaj kialakulásának, amely a későbbi pleisztocén három fajának: a Neander-völgyieknek, a gyenyiszovaiaknak, valamint a Homo sapiensnek utolsó közös őse lehetett. Egyes kutatások ugyanakkor azt sugallják, hogy ez az előemberfaj már a feltételezett populációs katasztrófát megelőzően megjelent, így nem biztos, hogy összefüggés van a feltételezett esemény és a faj kialakulása között.
Nagy változás történt ekkor a Földön
A populáció méretének változásai – még akkor is, ha ezek olyan régen történtek, mint a fenti esetben leírtak – olyan jeleket hagynak maguk után, amelyek a mai napig azonosíthatók a modern ember genomszekvenciáiban. Ezeket a jeleket kutatták és vizsgálták a tudósok, így jutottak el arra a következtetésre, hogy az emberiség kis híján kihalt a régmúltban.
A Wisconsin-Madison Egyetem populációgenetikusa, Aaron Ragsdale azonban úgy véli, nem biztos, hogy a helyzet olyan súlyos volt, mint amilyennek kínai kollégái vélik, mivel egy populáció aktívan szaporodó állományánál – ezt írja le a meglehetősen alacsony számmal a kutatás – mindig nagyobb maga a teljes populáció. Nick Ashton, a British Museum régésze szerint Afrikából és Ázsiából is származnak erre az időszakra datálható leletek, ami arra utal, hogy
a populációs krízis egy szűkebb csoportot érinthetett, melyet helyi aszály, vulkánkitörés vagy más természeti katasztrófa sújthatott.
Bármi is legyen az igazság, az tény, hogy bolygónk ebben az időszakban jelentős változásokon ment át. 900 ezer évvel ezelőtt az egész Földön erőteljes lehűlés következett be, amely növekvő gleccsereket, hűvösebb tengereket, hosszabb aszályokat és erősebb monszunokat eredményezett.
Sokat kellett várni, de megugrott a populáció
A tanulmány azt sugallja, hogy őseinknek rendkívül hosszú ideig – becslések szerint 120 ezer évig – sikerült bizonytalanul kis számban fennmaradniuk. Amikor azonban a körülmények ismét kedvezővé váltak az ember számára, akár kedvező éghajlati változások, akár – a szerzők elmélete szerint – a tűz használatba vétele révén, az egyedszám gyorsan nőni kezdett.
Körülbelül 813 ezer évvel ezelőttre a tanulmányban szereplő mind a tíz afrikai populáció hússzorosára nőtt lélekszámban.
A 900 ezer évvel ezelőtti időszak mindenesetre túlzottan rég volt ahhoz, hogy DNS-alapú bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani valóságalapját: a legrégebbi emberelődtől származó DNS, mellyel rendelkezünk, 400 ezer éves – Afrikában, az emberiség bölcsőjében az éghajlat miatt nehéz ennél régebbi DNS-re bukkanni.
Kő szerszámok, csontok és egyéb leletek szintén nehezen hozzáférhetők, de a Kelet- és Dél-Afrika, Kína, Indonézia és Spanyolország különböző lelőhelyein talált koponyák és csontok további vizsgálata segíthet a tudósoknak kideríteni, hogy a csontjainkban megfigyelhető evolúciós változások megfelelnek-e a genetikai modellek által feltételezetteknek.
