Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
1986. január 28-án történt minden idők egyik legsúlyosabb űrrepülési katasztrófája: a Challenger űrsikló felszállás után mindössze 73 másodperccel darabokra tört, majd a legénységgel együtt az Atlanti-óceánba csapódott.
1985. július 19-én Christa McAuliffe a Fehér Ház Roosevelt-termében izgatottan várta, hogy az Egyesült Államok alelnöke, George Bush bejelentse a legújabb űrrepülőgép, a Challenger nagy gonddal kiválasztott legénységét. A feladat tapasztalt űrhajósok számára meglehetősen rutinszerűnek tűnt: két műholdat kellett pályára állítani és megfigyelni a Halley-üstököst. McAuliffe azonban nem volt tapasztalt űrhajós: a New Hampshire-i tanárnőt a Teacher in Space (Tanár az űrben) című, Ronald Reagan által meghirdetett program keretében választották ki, 11 000 jelentkező közül.
"Ez minden tanár álma!"
Attól a pillanattól kezdve, hogy meghallotta a nevét, Christa élete gyökeresen megváltozott: otthagyta tanári állását, ám előtte elbúcsúzott a diákjaitól. A végzősöknek ezt mondta: „Nem akarok elköszönni tőletek, vissza fogok jönni az érettségire. Már mondtam a NASA-nak, hogy ezt biztosan nem fogom kihagyni.” A tanárnő azonnal a médiafigyelem középpontjába került, és kiképzése is megkezdődött. Sokan a NASA új űrprogramjának szimbólumaként tekintettek rá, és azt várták, tőle, hogy „emberi arcot” adjon az űrrepülésnek. A tervek szerint iskolásoknak mutatott volna be kísérleteket, és két órát tartott volna a világűrben. Christa maga is lelkesen készült a feladatra:
„Képzeljék el, ahogy az űrből tanítom az egész világot. Ez minden tanár álma! Képzeljék el, ahogy egy történelemtanár történelmet ír!”
– nyilatkozta lelkesen egy interjúban.
Zongoraművésznek készült, űrhajós lett
Nem McAuliffe volt az egyetlen nő a fedélzeten. A NASA azt szerette volna, hogy a tanárnő egy veterán női űrhajóssal együtt repüljön, így esett a választásuk a 36 éves dr. Judith Resnikre. Resnik korábban, a Discovery első repülésekor már járt a világűrben: az első női űrhajósok egyikeként több mint hat napot töltött ott.
Resnik félelmetes intellektuális képességekkel rendelkezett: remek nyelvérzéke volt, kiválóan teljesített matematikából, és olyan tehetségesen zongorázott, hogy egy időben komolyan megfordult a fejében, hogy zongoraművész lesz.
Az egyetemi felvételit maximális pontszámmal teljesítette, végül villamosmérnökként végzett. 28 éves korában űrhajóskiképzésben részesült, később pedig repülési szoftvereket tervezett a NASA-nak. Társai kedvelték a csinos, vicces, flörtre mindig kész, okos nőt, aki rajongott a 80-as évek férfiideáljáért, Tom Selleckért: a Discoveryn társai még egy, a színészt ábrázoló posztert is elrejettek a fürdőszobafüggöny mögött.
A Challenger legénységének további tagjai
Ugyancsak a legénység tagja volt egy másik veterán űrhajós, a japán-amerikai származású Ellison Shoji Onizuka. Onizuka 1978 óta az USA légierejénél szolgált, repülőgépmérnökként és űrhajósként több mint 1700 órát töltött a levegőben. 23 éves kora óta családos ember volt, akit felesége és két kislánya várt haza. A szerény körülmények között felnőtt Ronald Ervin McNair volt a második afroamerikai, aki egy korábbi missziója során feljutott az űrbe. McNair fizikából doktorált, szakterülete a lézersugárzás volt. A tehetséges szaxofonos és ötdanos karatemester szintén tapasztalt űrhajósnak számított.
A 44 éves Greg Jarvis volt a másik civil a Challenger fedélzetén, akit munkahelye, a Hughes Communication az űrbe juttatott. A kis csapat pilótája, Michael John Smith, tapasztalt pilótának számított ugyan (Vietnamban hat bevetésen vett részt), de ez volt az első űrutazása. A legénység parancsnoka, Francis „Dick” Scobee összesen 6500 órát töltött a levegőben, az űrben pedig – előző missziója során – hat napot. Egy kamaszlány és egy kisfiú várta haza.
Az űrsikló fellövését többször is elhalasztották
A Challenger indulását eredetileg január 22-ére tűzték ki, fellövését azonban több tényező is hátráltatta. Egy másik űrhajó, a Columbia küldetése miatt előbb 23-ára, majd 24-ére halasztották az indulást, ezt követően pedig a vészhelyzet esetén használatos leszállópályákkal akadt gond: a szenegáli Dakarban lévő kényszerleszállópálya körzetében rossz időjárást jósoltak, a casablancai (Marokkó) leszállópálya pedig nem rendelkezett a szükséges megvilágítással.
Ezután a Floridában várható rossz időjárás miatt halasztották az indulást január 27-ére, de ekkor technikai probléma támadt: nem tudták lezárni az űrrepülőgép ajtaját.
Ez egynapos csúszást eredményezett. Amikor kijavították a hibát, másnap erős oldalszél támadt, végül pedig a külső üzemanyagtartály tűzérzékelője hibásodott meg.
A Challenger darabjai az Atlanti-óceánba csapódtak
Mindezek után 1986. január 28-án, délelőtt 11 óra 38 perckor a hétfős legénység tiszta, hideg időben szállt be a Challenger űrrepülőgépbe. Családtagjaik a Kennedy Űrközpontban, a meghívott vendégek számára fenntartott megfigyelőhelyről követhették az eseményeket. A felszállást rögzítő felvételek utólagos elemzésénél feltűnt, hogy másodperceken át fekete füst gomolygott az űrsikló jobb oldalán. Mint később kiderült, a gyorsítórakéta gumitömítése (úgynevezett O-gyűrűje) a rendkívül hideg időben merevvé, rugalmatlanná vált, így a gyűrűk nem zárt megfelelően.
A kiáramló forró gáz átégette a külső üzemanyagtartályt.
A Challenger a szerkezeti terhelések miatt, mielőtt a személyzet bármit is tehetett volna, darabjaira esett szét és az Atlanti-óceánba hullott.
2 perc 45 másodperc zuhanás
Akik nyomon követték az indulást az irányítókabinban vagy a megfigyelő helyiségben, mindössze annyit láthattak, hogy a Challengerből alig több mint egy perccel a felszállás után egy gomolygó füstfelhő maradt.
A pilótafülke egyben levált a jármű testéről, és szabadesésben hullott alá egészen az óceánba való becsapódásig.
A legénység valószínűleg nem halt meg azonnal: a személyi vészhelyzeti lélegeztetőcsomagok közül többet aktivált állapotban találtak meg a baleset után, tehát valaki(k)nek még volt annyi lélekjelenléte, hogy ezeket beüzemelje. A Challenger 2 perc 45 másodperc zuhanás után csapódott az óceánba – a legénység tagjai a több mint 300 km/h-s becsapódási sebesség és a rájuk nehezedő lassulási erő és miatt ezt semmiképpen sem élhettek túl.
A parancsnok üzenete
A parancsnok, Dick Scobee családja a tragédia után a férfi aktatáskájában, a személyes tárgyai között egy papírlapot talált, amin egy idézet volt olvasható: „Egész bolygókat kell felfedeznünk. Új világokat kell építenünk. Van egy Naprendszerünk, amelyben barangolhatunk.
És ha az emberiségnek csak egy apró töredéke is elérné az űrt, az ott végzett munkájuk teljesen megváltoztatná a Földön maradt több milliárd ember életét.”
Ma már több mint negyven Challenger Center létezik az Egyesült Államokban, ahol amerikai gyerekek ismerkedhetnek az űrkutatással.
Ha szívesen megnéznéd a Kapu Tiborral készült interjúnkat is, itt érheted el.
