Akad, aki bármit megtenne, hogy minden áldott nap eljusson a fitneszterembe, és még hőség idején is valamelyik gépen izzassza magát. Igen, tudjuk, ezekben a termekben már jó eséllyel van légkondicionálás, de akkor is.
A kardioedzések haszna már széles körben ismert tény, azt viszont valószínűleg már jóval kevesebben tudják, hogy a futógép valódi kínzóeszköz volt. No nem a fitneszteremben, hanem a 19. század első felében, az angliai börtönökben használták a futópad és a lépcsőzőgép elődjét.
A kínzóeszköz bevezetése a börtönreform része volt
Nagy-Britanniában a 18. és 19. század fordulóján komoly börtönreformokat hajtottak végre: egészen addig az elítéltek alig kaptak enni, és ha éppen nem végezték ki őket, gyakran éhhalált haltak, vagy megfagytak a celláikban, ha a családtagok nem látták el őket.
A borzalmas feltételeket javítandó, változtattak a rabok étkeztetésén, és nagylelkűen még egy takarót is kaptak.
Noha ez továbbra sem volt ötcsillagos ellátás, de hát nem is ezért kerültek oda az elítéltek. Ugyanakkor sokan nem nézték jó szemmel, hogy a rabok csak heverésznek álló nap, nem csinálnak semmit; attól tartottak, hogy a szegényebb rétegek tagjai csak azért követnek majd el kisebb vagy akár nagyobb bűncselekményeket, hogy megkapják legalább ezt az ellátást.
Ekkor merült fel az igény az úgynevezett átnevelésre, amelynek célja az lett volna, hogy a rabok hasznosan töltsék az idejüket. Erre éppen kapóra jött William Cubitt brit mérnők találmánya, a taposómalom. Ez egy olyan szerkezet volt, amelynek henger részére a lépcsőfokokhoz hasonlóan deszkákat erősítettek, és ezeken lépkedve lehetett a szerkezetet hajtani, amely alkalmas volt a liszt őrlése mellett a víz emelésére is. Az első ilyen taposómalmot a St. Bury Edmunds börtönben használták és két elítélt hajtotta. Ám a találmány olyan népszerű lett, hogy más börtönök is átvették, ám ekkor már nem csak két, hanem 24 ember „megmozgatására” alkalmas szerkezeteket építettek.
Így lett kínzóeszköz a taposómalomból
A börtönök vezetői hamar rájöttek, hogy a taposómalom nemcsak a mozgás célját szolgálhatja, de annyira monoton, hogy fegyelmezni is lehetett vele, főleg úgy, hogy az eszközön állásokat alakítottak ki, hogy az elítéltek ne is beszélhessenek egymással. A rabok hosszú órákon át, szótlanul, gyakran a teljes végkimerülésig tapostak, anélkül, hogy ez bármilyen hasznot hajtott volna, hiszen ekkor már a malmot nem kapcsolták össze mással, így az ténylegesen nem szolgált más célt, csak az elítéltek kínzását.
A taposómalmot egészen a 19. század végéig használták a brit börtönökben, ám ekkorra már átlagosan hetente egy rab halt bele az eszköz használatába vagy okozott az súlyos sérüléseket, végül 1902-ben, az új börtönszabályozás értelmében betiltották azokat. Az viszont addigra már a tengerentúlon is rendkívül népszerűvé vált, és 1906-ban Claude Hagen feltaláló szabadalmaztatott egy taposómalomhoz hasonló szerkezetet, ám kifejezetten a sportolás céljára. Az a futópad, amit ma használunk, az 1960-as években jött divatba és ma már emberek millió használják világszerte.
A jövő börtöneiben nem taposómalom működik, másképp büntetik majd az elítélteket. Az erről szóló cikkünket itt olvashatod.
