Kerüld a letudós ajándékokat: 4 különleges ötlet, amely a léleknek is jót tesz

Olvasási idő kb. 3 perc

Hamarosan itt a karácsony, ezt az üzletek és a különböző márkák már jó ideje az orrunk alá dörgölik. Karácsonyi ajándékot pedig a legtöbb ember vesz is, csak hát nem mindegy, hogy milyet.

Az ajándékozás olyan ősi, az egész világon jelen lévő szokás, ami építi és erősíti a családi és baráti kötődéseket. Egy igazán jó ajándék kiválasztásánál azonban számos szempontot figyelembe kell vennünk, leginkább persze azt, hogy illeszkedjen az ajándékozott személyéhez, és hogy valóban ajándék legyen, azaz valami pluszt adjon hozzá a mindennapjaihoz. Az óriási kínálatból mi most olyan szemmel válogattunk, hogy melyik lehet az, amelyik a lelki egészségünket is segíti.

1. KLOZER közösség- és kapcsolatépítő kártyák

„Minden ember más. Ahogyan minden beszélgetés is más. Egyetlen szó számos változást indíthat. A megértéshez hátrébb kell lépnünk” – vallja a klozer csapata. A Pszichodiák Alapítvány gondozásában megjelenő klozer Karsai Szilvia pszichológus által tervezett közösség- és kapcsolatépítő kártyajáték, melynek rövid kérdései a személyes élményeket helyezik középpontba, hogy közelebb kerüljünk mások és ezáltal önmagunk megismeréséhez. A baráti és családi társaságokon kívül ajánlják tanároknak, trénereknek, pszichológusoknak, valamint önkénteseknek. A klozer-kártyák ráadásul nemcsak a lelkünknek és a kapcsolatainknak tesznek jót, hanem a szépérzékünknek is: ugyanis kivételesen jó ízléssel megrajzolt, gyönyörű színeket használó, lélekmelengetően dizájnolt termékről van szó.

2. Könyv: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet

Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus a saját lelkéről írt könyvet, amely 100 olyan életesszenciát tartalmaz, ami gyökerestül megváltoztatta a szerző életét. „Az életünkből kell pszichológiát csinálni, és nem a tankönyvekből” – idézi fel könyvében Mérei Ferenc szavait Limpár Imre, és erre alapozza kötetét. A könyv tematikus rendbe szedve veszi végig azt a bizonyos 100 mondatot, amely őt gondolkodásra késztette. A transzgenerációs tégláktól kezdve sebeken és gyógyulásokon át a nagy életkérdésekig számos témában nyitja meg a lelkét a pszichológus, tudatosan és segítő szándékkal, humorosan és őszintén. A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyv bennünket is gondolkodásra késztet, miközben elképesztően olvasmányos és magával ragadó.

Limpár Imre: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet

3. Kreatív önismereti határidőnapló

Pál Kata Dorottya és Sas Eszter Krisztina pszichológusok rendhagyó és különleges határidőnaplót alkottak. Ez a határidőnapló ugyanis egyrészt öröknaptár, másrészt nemcsak arra szolgál, hogy feljegyezzük a fontos időpontokat és teendőket, hanem egy teljes évig útitársként mutatja az utat önmagunkhoz. Tizenkét témakör mentén közérthető pszichológiai magyarázatokkal, valamint kreatív és elgondolkodtató gyakorlatokkal mélyíti el az önismeretünket. Nem siettet, meghagyja számunkra a teret és az időt, hogy akkor vágjunk bele az utazásba, és olyan ütemben haladjunk, ahogy az számunkra kényelmes. Persze ahogy egy jó szakember, úgy ez a könyv sem ad gyors és kész megoldásokat, nekünk kell elindulni az önmagunk felé vezető úton. A Mind Art alapítói külcsín tekintetében is igazán tetszetős naplót készítettek.

Kreatív önismereti határidőnapló – Út önmagamhoz

4. Stresszoldó napló

„A stressz része az életünknek. Mindannyiunkat érnek olyan ingerek, amelyekre a szervezet stresszválasszal reagál – ezeket az ingereket nem tudjuk teljes mértékben kizárni az életünkből, a rájuk adott reakciónkat viszont befolyásolhatjuk” – véli Frauhammer Alexa pszichológus, a Stresszoldó napló megálmodója. A napló olyan életterületeket vesz sorra, amelyekkel kapcsolatban stresszt élhetünk meg, és amelyekben egyben benne lehet a feszültség kezelésének kulcsa is. Minden hónapban egy adott témakör kerül a fókuszba (pl. időbeosztás, tudatos jelenlét, emberi kapcsolatok, öröm), mi pedig átgondolhatjuk, hogy állunk most az életünknek ezzel a területével, min és hogyan szeretnénk változtatni. A Stresszoldó napló célja, hogy jobban rálássunk az életünk stresszkeltő helyzeteire, és tudatosabban vehessük kézbe az irányításukat.

Stresszoldó napló
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.