Ilyen volt ’56: online elérhető mintegy félezer korabeli röplap és plakát

Olvasási idő kb. 1 perc

1956 – történelem röplapokon címmel ingyenes tartalomszolgáltatással jelentkezik az Országos Széchényi Könyvtár. Az izgalmas adatbázis az 1956-os forradalom és szabadságharc idején keletkezett röplapokból, kiáltványokból és egyéb szöveges plakátokból válogat.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc heteiben a széles tömegek megszólításának nélkülözhetetlen elemei voltak a különböző röplapok és szöveges plakátok. Ezek a szerény eszköztárral, gyorsan előállítható és könnyen terjeszthető kisnyomtatványok egyaránt eszközt jelentettek a forradalmi ifjúság, a mezőgazdasági és ipari termelést biztosító üzemek és a hatalom kezében is.

A plakátgyűjtemény egyik érdekessége, hogy az nem pusztán az utókor történelemfeltáró kísérleteinek eredményeképpen állt össze: 1956-ban Hankiss Elemér vetette fel a forradalommal kapcsolatos aprónyomtatványok, dokumentumok gyűjtésének, archiválásának szükségességét. A kezdeményezés hatására a korabeli sajtóban felhívást is közzétettek az alábbi szöveggel:

A forradalom dokumentációja készül a Széchényi Könyvtárban címmel, amely többek között azt is leszögezte, hogy „világviszonylatban is egyedülálló lesz ez a gyűjtemény. Nem késői történetírók, hanem a történelmet alakító nemzet önmaga számol be itt azokról a küzdelmekről, melyeket saját maga és az emberiség jövőjéért vívott.”

A felhívás hatására nemcsak a könyvtár dolgozói, de mindazon magánemberek, akik fontosnak érezték e dokumentumok megőrzését a jövő számára, megkezdték a forradalom anyagának összegyűjtését. Az így összegyűlt anyag október 23-tól nemcsak az Országos Széchényi Könyvtárban, de a plakattar.oszk.hu oldalon is megtehető és szabadon böngészhető. 

Az izgalmas gyűjteményből mi is kiválogattuk kedvenceinket: a képre kattintva galéria nyílik.

Galéria ikon

11

Galéria: 1956 – történelem röplapokon
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.