Fekete István a húszas évei végén úgy érezte, révbe ért: munkát kapott egy ajkai birtokon, megépült az otthona, feleségül vette a nőt, akit szeretett, és megjelentek az első írásai. Hamarosan viszont a mániás depresszió súlyos, fekete felhőként ereszkedett családja boldogságára.
1926 nyarán Fekete István befejezte tanulmányait, mezőgazdász lett belőle. Diákévei után Bakócára került, ahol gróf Mailáth György birtokán kapott segédtiszti állást. Arra azonban nem számított, hogy a Baranya megyei kis községben nemcsak hivatását fogja gyakorolni, hanem a szerelmet is megtalálja.
Mint a mesében...
Piller Edit a falu orvosának lánya volt, sötét, hullámos hajkoronával, magas arccsonttal és átható tekintettel. A családja Trianon után menekült Bakócára. Nem kellett sok idő, hogy egymásra találjanak Feketével, aki hamarosan eljegyezte a nála közel tíz évvel fiatalabb lányt.
Hosszú jegyességük időszakát egymástól távol töltötték. A férfi Ajkán kapott állást vezető gazdatisztként a holland származású, disznókereskedőből lett földbirtokostól, Nirnsee Páltól. Miközben fellendítette a birtokot – tej- és sajtüzemet szervezett, szeszfőzdét irányított, búzavetőmagot nemesített – és eredményeivel hírnevet szerezett magának, előkészítette jövendőbelijével közös otthonát.
„Ősz van már aranyos Szerelmem! Fent a Pálmajori úton olyan hidegen suhogott a szél, hogy fel kellett hajtanom a zöld mantelem gallérját. (...) Amikor ezen az úton estefelé erre járok, mindig velem vagy kicsi Rózsám, mert ez az út olyan szép, hogy mindig szeretném Neked megmutatni. Különösen most. A síkságból egyszerre kiemelkedő Somlyó, apró, elszórt falvak, melyek alig látszanak ki a ködből a messzeség alkonyba hajló szürkületében (...) nagyon szeretném, ha láthatnád már, én kicsi Bibócskám. Mindig minden csak azon fordul meg, hogy Neked tetszik-e, Neked jó lesz-e? Mert tudom, ha Te örömöd találod benne: én boldog leszek! (...) Ma voltam Városlődön, a kerámia gyárban elhozatni a kályháinkat, és vettem Neked valamit. Rengeteg füle van. Nagyon fogsz neki örülni. De ezt már csak akkor fogod meglátni, ha a mi Jóistenkénk segítségével – mint az én drága kicsi Asszonyomat – kivezetlek a konyhánkba” – írta levelében Bibócskának a magára csak Faragatlan Pistaként utaló Fekete 1929-ben.
Több száz levéllel később, három évvel azután, hogy belépett a nagybetűs élet kapuján Bakócán, 1929. december 12-én végre feleségül vette Editet.
Fekete fellegek
Bibócskának és Faragatlan Pistának két gyereke született: Edit és István. Edit a középiskolát a budai Sacré Cœur-rend leányiskolájában végezte, alig tizennyolc évesen pedig maga mögött hagyva a családi otthont, apácának állt. A rend feloszlatása után Ausztriába emigrált és iskolaigazgató lett. Öccse, István is elhagyta az országot az 1956-os forradalom után, Kanadába, majd az USA-ba költözött, és apja nyomdokaiba lépett.
A családi idillbe hamar közbeszólt Edit mániás depressziója. Bibócska érzelmi hullámvasúton ült, egymást váltották nehézségekkel teli, lehangolt és emelkedett hangulatú időszakai. A betegség a család mindennapjaira is rányomta a bélyegét. Az ifjabbik Fekete István egy ilyen időszakban kérdezte meg apját, hogyan tudott ennyi éven át együtt élni Edittel. Válaszát Fekete István az édesapám volt... című visszaemlékezésében idézte fel:
„Soha többé nem akarom hallani kisfiam, hogy az anyádat per nő titulálod, nagyon jól tudod, hogy rengeteg jó tulajdonsága van, nagylelkű, önzetlen, áldozatkész, gondos anya és normális időszakában nagyon kedves, jó és szeretetre méltó. De beteg szegény, és nem tud uralkodni magán. (...) Azt azonban el kell ismernem, házasságunk alatt mindig úgy éreztem, mintha egy ekrazitos hordón ülnék, amelynek a gyutacsát már meggyújtották. A kérdés tehát csak az, hogy mikor fog felrobbanni alattam a hordó. Mert hogy felrobban, az biztos.”
Voltak, akik azt tanácsolták Feketének, hogy váljon el a feleségétől, de a férfi más megoldást talált rá, hogy kiengedje a gőzt. Nagyokat sétált a természetben, figyelte az állatokat, és hamarosan megjelentek első írásai a Nimród című vadászújságban. Az írói hírnevet A koppányi aga testamentuma hozta el számára, amelyet egy történelmi regénypályázatra küldött be.
Fent és lent
A ’40-es évekre Fekete már el tudta tartani családját az írásból. Pesten kezdtek új életet, de a háború után letörték az író szárnyait. A rendszer ellenségének kiáltották ki és kitiltották az Írószövetségből – nem engedték többé publikálni.
Egy nap aztán ávósok hurcoltál el az Andrássy út 60. alá, és úgy megverték, hogy elvesztette fél szemét és az egyik veséjét, majd hajnalban kidobták a Szent János Kórház előtt, ahol járókelők találtak rá. Ezután Editet is megkeresték, és megfenyegették, ezért a nyilvánosságnak azt nyilatkozta, férje utcai rablás áldozatává vált. Az eset az egész családot megviselte, Bibócska egyre nehezebben viselte a betegségét.
Fekete szerette a nőt, akit Bakócán ismert meg, élete végéig kitartottak egymás mellett, és sokszor közösen vágtak neki az erdőben tett sétának, ahová Bogáncs nevű kutyájuk is elkísérte őket.
Az író végakaratában arra kérte a családot, hogy szülőfalujában, Göllén temessék el, de Edit úgy döntött, a Farkasréti temetőben vesz búcsút férjétől, hogy minden nap meglátogathassa és gondozhassa a sírját. Fekete hagyatékának gondozójává is ő vált, még Moszkvát is megjárta, hogy az orosz kiadóval tárgyaljon. A rendszerváltás után gyerekeik kérésére a Fekete házaspárt Göllén temették újra.
