A klímaharcos Greta Thunberg a világ tinédzsereinek egyik legnagyobb példaképe, a fiataloké, akik egy élhető világban szeretnének megöregedni. Pedig eleinte nem tett semmit mást, csak kiült a svéd parlament elé, és azt képviselte, amiben hitt. De ehhez szembe kellett szállnia a saját démonaival.
Biztos vagyok benne, hogy gyerekként mindannyian találkoztunk azzal a felnőtt hozzáállással, hogy a világ dolgaihoz csak az öregek értenek, és akinek nincs élettapasztalata, csak ne kontárkodjon bele a nagyok dolgába. Mégis a fiatal generációkból kerülnek ki azok, akik felismerik, hogy az életmódunk hogyan teszi tönkre a bolygót, ők azok, akik kiállnak a jövőért, élükön Greta Thunberggel. A tizenhat éves lány több mint egy éve kezdett bele híres klímasztrájkjába, amihez aztán a világ minden pontján több százezer fiatal csatlakozott. Édesanyja, Malena Ernman az ide vezető útról, a család küzdelmeiről és Greta győzelmeiről ír Ég a házunk című könyvükben.
Harc a démonokkal
Greta tökéletesen boldog családba született: édesanyja, Malena operaénekesnőként a világ leghíresebb színpadain lépett fel, édesapja, Svante pedig felhagyott színészi karrierjével, amikor megtudta, hogy felesége babát vár, hogy Malenának ne kelljen lemondania felfelé ívelő karrierjéről. Greta és húga, Beata gyerekkorukat Európa nagyvárosaiban és stockholmi otthonukban töltötte. Úgy tűnt, csodálatosabb nem is lehetne az életük.
Aztán Greta ötödikes lett, és a Thunberg-Ernman családdal megfordult a világ. A lány iskolába menet, az órákon, a szünetekben és elalvás előtt is csak sírt. A tanárok szinte minden nap telefonáltak a szülőknek, hogy vigyék haza a gyereket. Egyedül Mózes, a golden retrieverük társasága nyugtatta meg. „Greta eltűnt egyfajta sötétségben, és egyszerűen kikapcsolt. Nem zongorázott többé. Nem nevetett. Nem beszélt. És nem evett” – emlékszik vissza Malena.
A Stockholmi Evészavarközpont tanácsa szerint minden étkezés alkalmával felírták egy papírra, hogy Greta mit evett, és mennyi ideig tartott az étkezés. A lista általában rizsből, avokádóból és gnocchiból állt, a néhány falatnyi ételre pedig sokszor több mint egy órát szántak. Senki sem tudta pontosan, hogy mi történik a kislánnyal. Aztán egy nap hirtelen minden még rosszabbra fordult. A család fahéjas csigát sütött, úgy gondolták, a közös program jót tesz Gretának, de amikor az evésre került a sor, megmakacsolta magát. „És ekkor kitör Grétán az első pánikroham. Olyan hangot ad, amit még nem hallottunk tőle sohasem. Egy őskiáltás tör fel belőle, és több mint negyven percig tart. Pólyás korától eltekintve most először halljuk kiabálni. (...) Egy óra kell, míg újra megnyugszik, és mi azt mondjuk neki, hogy soha többé nem fogunk fahéjas csigát enni, és nincs semmi baj.”
A gyerekkórházban Gretát a gyermek- és ifjúsági pszichiátriai szakrendelésre küldték, ahol megállapították az autizmus spektrumzavar tüneteit. Ekkor két hónapja alig evett, és tíz kilót fogyott. „Lecsökkent a testhőmérséklete, a pulzusa és a vérnyomása az éhezés határozott jeleit mutatja. Már nem képes lépcsőt járni, és az elvégzett depresszióteszteken kiugróan magas pontszámokat ér el” – írja az időszakról Malena. A szakrendelésen az orvos elmondta, hogy ha Greta továbbra sem eszik, be kell feküdnie a kórházba.
De Greta nem akart kórházba menni, ezért úgy döntött, megtesz mindent, hogy elkerülje. A súlycsökkenés hamarosan megállt, és lassan hízni kezdett. Svante otthon maradt a gyerekekkel, Greta osztályfőnöke pedig titokban tanult vele a szünetben és órák után, hogy le tudja tenni az év végi vizsgáit.
A téli szünetben aztán mesélni kezdett, szörnyű történeteket arról, hogy mit tettek vele az osztálytársai. „Mintha egy filmet mesélne, amelybe az összes létező iskolai terrorjelenetet belepréselték. Az összes lehetséges eset kipipálható. Hogy két vállra fektetik az iskolaudvaron, furcsa helyekre csalogatják, hogy örökké kívülálló, és hogy a felügyelő tanár újra kikényszeríti az udvarra a lányvécéből, ahol időnként sikerül elrejtőznie, hogy kisírja magát. Több mint egy éven keresztül meséli az újabb és újabb történeteket.” Malena hiába szólt az iskolában, a tanárok úgy gondolták, Greta viselkedik furcsán, túl halkan beszél, sosem köszön, és felszólítják az osztályfőnököt, hogy hagyjon fel a különórákkal.
Hamarosan kiderült, hogy Gertának Asperger-szindrómája, jól működő autizmusa és OCD kényszerbetegsége van. Nem sokkal később Beatánal és Malenánál is megállapították az ADHD-t.
Bajban a bolygó
Greta osztálya megnézett egy filmet a Csendes-óceán déli részén úszó műanyagszigetről, ami Mexikónál is nagyobb. A film mindenkire nagy hatással volt, Greta végigsírta, de miután kicsöngettek, úgy tűnt, osztálytársai elfelejtik a látottakat. Ő viszont képtelen volt erre. „Emlékszem, hogy arra gondoltam,
ez egyszerűen nem lehet igaz. Mert ha igaz lenne, akkor semmi másról nem beszélnének az emberek.
Pedig senki sem szólt róla egy szót sem” – írta Greta erről a meghatározó pillanatról. Nem értette, hogy rajta kívül miért nem rázott meg senkit ennyire a film, hogyan tudják megenni a menzán osztott húsdarabot, hogy egyáltalán miért kell az iskolában döglött állatokat enni, miért beszélget mindenki márkás ruhákról, sminkről és mobiltelefonokról.
Nevelhetők-e a felnőttek?
Greta szerint minden bizonnyal azok. Húgával, Beatával sikerült meggyőzniük a szüleiket arról, hogy szerényebb keretek között is élhetnek, ha fontosnak tartják a gyerekeik jövőjét. Elérték többek között, hogy nyaralójukba fogadjanak be egy menekült családot. Greta környezetvédelmi megfontolásokból lemondott a repülésről. Senkire nem erőlteti rá a saját elképzeléseit, egyszerűen csak közölte Svantéval a szicíliai nyaralásuk után, hogy az utazással 2,7 tonna szén-dioxidot bocsátottak ki, ami öt szenegáli lakos teljes éves kibocsátásának felel meg.
Svante azonnal megígérte, hogy többet nem ül repülőre, Malena egy 2016-os, bécsi koncertje után döntött úgy, hogy ezentúl a földön közlekedik. Beata kedvenc zenekarának londoni koncertjére már elektromos autóval utaztak. Greta hatására egyre többet olvastak a klímakatasztrófáról. Aztán velük is megesett az, ami a lányukkal: hirtelen nem értették, hogy miért nem tesz senki semmit.
„Svante sorban állás közben döcögő németséggel magyarázza az előtte állónak, hogy Londonból Stockholmba tart elektromos meghajtású autójával, mert nem repül többé, für das Klima, és bár a férfi érti, amit mond, mégsem érti, és ott, abban a szeles-esős parkolóban Svante az elmúlt évben másodszor fakad keservesen sírva. Mert ott, ötvenmilliárd teherautó, kamion és BMW között, körülvéve az autópályáktól, belátja, hogy tökéletesen lényegtelen, hogy hány elektromos maghajtású autót vásárolunk. Nem számít, hány napelemet teszünk fel a háztetőnkre. Nem számít, mennyire segítjük és biztatjuk egymást. És az sem számít, hogy nem repülünk többé, lemondunk erről a kivételes előnyünkről, mert amire szükség van, az egy forradalom. Az emberiség történelmének legnagyobb forradalma. És ennek most kell bekövetkeznie. De bármerre is néz, semerre nem lát semmiféle forradalmat.”
Svante és Greta szakembereket kerestek fel, hogy még többet tudjanak meg a klímaváltozás helyzetéről. „Lassan harminc éve tudunk már mindent, amit az éghajlatváltozásról tudunk kell, de ez alatt az idő alatt végig azt a megoldást választottuk, hogy semmit sem teszünk a probléma ellen. Még az olyan haladó gondolkodású országok, mint Svédország sem tettek semmit” – mondta nekik Keith Larson, az Umeåi Egyetem fejlődésökológusa. Greta pedig elhatározta, hogy tesz valamit.
#FridaysForFuture
Greta félénk és halk szavú lány volt, aki nem szívesen beszélt idegenekkel, de a közösségi médiában nem félt kommentháborúkat kezdeni. Néhány válaszát elmentette angol és svéd nyelven, hogy ha szükség lesz rájuk, azonnal elő tudja őket húzni a kalapjából. Egy pilóta túlnépesedésről való elmélkedésére például így reagált: „A gázkibocsátásunk a probléma. Nem a népesség. Minél gazdagabb valaki, annál több üvegházhatású gázt bocsát ki. Tehát ha valaki azért akarja csökkenteni a népességet, hogy takarékoskodjunk az energiánkkal, akkor kampányt kellene indítanunk arra, hogy szabaduljunk meg a milliárdosainktól. Egy ilyen kampányt nevezhetnénk így is: »Öljük meg Bill Gatest, és tiltsuk meg minden filmcsillagnak, hogy gyereke szülessen!« De mivel nehéz lenne elfogadtatni az ENSZ-szel egy ilyen határozatot, ezért azt javasolom, hogy inkább csökkentse ön a saját gázkibocsátását. Vagy támogassa a harmadik világban élő lányok oktatását, mert ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy csökkentsük a népességnövekedést.”
Aztán megfogalmazódott benne a klímasztrájk ötlete, aminek az alapja egy telefonbeszélgetés volt, melyben arról esett szó hozzá hasonló fiatalokkal, hogy elindítják a Zero Hour svéd megfelelőjét: ennek lényege, hogy gyerekek vonják felelősségre a politikusokat. Elhatározta, hogy egy hónapon keresztül minden egyes nap kiül a svéd parlament elé: iskolasztrájkba kezd, hogy felhívja a politikusok figyelmét a klímaváltozás problémájára.
„2018. augusztus 20-án reggel Greta egy órával korábban kel, mint egy átlagos hétköznap vagy iskolai napon tette volna. Megreggelizik. Összepakolja az iskolatáskáját. Belerakja a tankönyveit, az ebédes dobozát, az evőeszközét, a vizesüveget, az ülőkét és egy tartalék pulóvert. Kinyomtatott száz röpcédulát az éghajlatváltozási és fenntarthatósági válságról különböző adatokkal és forráshivatkozásokkal. A szöveg 5305 karakter, szóközökkel. A lapok másik oldalán nagy méretű fekete betűkkel ez áll: „Mi, gyerekek legtöbbször nem azt tesszük, amit mondtok nekünk. Mi azt tesszük, amit ti. És mivel ti, felnőttek, fütyültök az én jövőmre, hát akkor én is fütyülök rátok. Greta vagyok, 9.-be járok. A választások napjáig iskolasztrájkot folytatok a klíma védelmében” – idézi fel Malena a napot, ami mindent megváltoztatott Greta életében. Felült a fehér biciklijére, amit azelőtt sosem vett elő, és a parlament épületéhez kerekezett, nyomában Svantéval, aki a hóna alatt vitte a tábláját.
„Leül, kényelmesen elhelyezkedik. Egy arra haladó járókelőt megkér, hogy készítsen róla még egy képet a mobiljával, majd miután mindkét képet felteszi a közösségimédia-oldalaira, elrakja a telefonját a parányi méretű Björn Borg hátizsákjába, amit négy éve kapott karácsonyi ajándékba a nagymamától.” Svante egy darabig még a távolból figyelte, aztán magára hagyta Gretát, aki egyedül akarta végigcsinálni a sztrájkot.
A Twitteren hamarosan elkezdték megosztani a sztrájkról szóló bejegyzését, megjelent egy dokumentumfilmes csapat és néhány a svéd újságok közül. Anders Hellberg, az Effekt című környezetvédelmi folyóirat fényképésze a róla készült fotókkal segítette Greta projektjét, aztán a Greenpeace is felajánlotta a segítségét. „Már maga az, hogy egyáltalán szóba áll idegenekkel, és nem okoz számára problémát, már ez hihetetlen előrelépés” – írja Malena, aki szerint a globális iskolasztrájk-mozgalom másnap reggel kilenc órakor vette kezdetét, amikor egy nyolcadikos lány megkérdezte Gretát, hogy csatlakozhat-e hozzá. Többé nem kellett egyedül ülnie. Ahogy teltek a napok, egyre többen gyűltek össze körülötte. Megjelent a tévé is, és a gyűlölködők is hallatni kezdték a hangjukat. Tehát úgy tűnt, Gretának sikerült felhívnia magára és az ügyre a figyelmet.
De nem volt egyszerű odakint ülnie és idegenekkel beszélgetnie. Néha félrevonult, elsírta magát, de meg sem fordult a fejében, hogy feladja. A sztrájk közben a tankönyveit olvasgatta, nehogy lemaradjon az iskolában. Három órakor pedig összecsomagolt, és hazatekert. „Minden részletében kielemezzük, hogy érzi magát Greta. De bárhonnan is közelítünk a kérdéshez, semmi jelét nem látjuk annak, hogy valami baj lenne. Jól van. Sőt, jobban, mint jól. Negyed hétre állítja az ébresztőórát, és jókedvűen kel ki reggel az ágyból. Jókedvű, amikor elkerekezik a parlament felé, és jókedvűen érkezik haza délután.”
Greta az evéssel kapcsolatos nehézségeit is elkezdte legyőzni, amikor Ivan, a Greenpeace munkatársa megkínálta egy doboz vegán pad thai-jal. Hamarosan felbukkant a The Guardian is, és a napjait a BBC, a német ARD és a dán TV2 is követte. A sztrájk utolsó napján több ezer gyerek csatlakozott hozzá a helyszínen és a világ különböző pontjain. Talán azért növekedhetett mindez ilyen óriásira, mert
ez az emberiség valaha volt legnagyobb kérdése, amit több mint harminc évig tökéletesen figyelmen kívül hagytak
– állapította meg egy nap.
Mégsem volt elégedett. Ugyan az emberek mellé álltak, de nem változott semmi. Ezért úgy döntött, folytatja. Másnap a People’s Climate March felvonulásán szólalt fel: „Hi, Greta vagyok. Angolul fogok beszélni – kezdte. – Kérem, hogy vegyék elő telefonjaikat és filmezzenek, vegyék fel, amit mondok. És tegyék fel a közösségi oldalakra. Greta Thunbergnek hívnak, tizenöt éves vagyok. Ők Mina, Morrison és Edit, három hete iskolasztrájkot folytatunk a klíma védelmében. Tegnap utoljára. De tovább folytatjuk. Mostantól minden pénteken a parlament elé ülünk, addig, amíg Svédország nem teljesíti a párizsi egyezményben vállaltakat. Mindenkit arra biztatunk, hogy tegye ugyanezt. Üljön le országának parlamentje vagy akár a közeli városháza elé, addig, amíg országa el nem kezd a kétfokos klímacélért tenni. Kevesebb időnk van, mint gondoljuk. A bukás katasztrófát jelent. Óriási, a mindennapi életünket befolyásoló változásokra van szükség, és ezekben mindannyiunknak részt kell vennünk. Főleg nekünk, az eddig szinte semmit sem csináló gazdag országokban lakóknak. A felnőttek elbuktak, beleértve a politikusokat és a sajtót is, mert nem hajlandók tudomást venni a helyzetről, ezért nekünk kell cselekednünk. Mától kezdve. Mindenkit szeretettel fogadunk. Mindenkire szükségünk van. Kérjük, csatlakozz!”
Greta a sztrájk óta számos beszédet tartott már a klímakatasztrófáról, politikusokkal szállt szembe, de ahhoz, hogy ki tudjon állni generációja és a föld sorsáért, a saját démonjaival is meg kellett küzdenie. Bebizonyította, hogy a másság nem negatív kategória, és hogy a gyerekek szavát is fontos meghallani.
