Hiába öltözöl melegen, sajnos nem a hidegtől fázol meg

Olvasási idő kb. 2 perc

Mi köze van a hidegnek ahhoz, hogy tényleg megfázik-e az ember? Hát, nem sok.

Ki ne hallotta volna gyerekkorában, vagy mondta volna akár a héten is azt valakinek, hogy rendesen öltözzön fel, vegyen fel sálat is, mert különben megfázik. De tényleg attól lesz valaki beteg, hogy elfelejtette a sapkát, vagy miniszoknyában ment el a szilveszteri buliba, vagy az egész csak népi hiedelem? A Live Science szerint az utóbbi. 

Valójában nincs arra bizonyíték, hogy a megfázás, illetve az, amikor valaki nem öltözik fel rendesen, összefügg. Ez alatt nyilvánvalóan nem az olyan extrém eseteket érti a tudomány sem, mint mikor valaki megfagy a hidegben, mert túlságosan lehűl a szervezete, ahogyan ezek után sem javasoljuk, hogy bárki egy szál pólóban kezdjen el flangálni a városban. Mindenesetre úgy tűnik, nem azért fújod most az orrod, mert nem cipzáraztad össze rendesen a kabátodat. Ha így lenne, akkor Grönlandon talán mindenki állandóan beteg lenne, ahogy mi is egész télen húslevesen meg különböző forró vízben oldható gyógykészítményeken élnénk. 

Kellett volna az a sapka!
Fotó: Shutterstock

A megfázás nem hideg levegővel terjed

A hiedelmekkel ellentétben a megfázás nem a hidegfronttal terjed, hanem sokkal egyszerűbben, mégpedig, ha valaki rád tüsszent vagy köhög, de még a beszéd is elég lehet. Az ebben az időszakban legyengült immunrendszer növeli a vírusok, baktériumok elszaporodásának lehetőségét, a hideg levegő azonban nem, sőt jó, ha tudod, hogy a nagyon hideget nem csak te, de a legtöbb vírus is utálja. 

Akkor miért télen fázunk meg? 

A válasz nagyon egyszerű, és annyiban van köze a hideghez, hogy az ember kevesebbet mozdul ki és nem szellőztet. Mikor bent ülsz egy zárt helyiségben sok emberrel, és nincs nyitva az ablak, nem szellőztettek, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy a vírusok könnyedén vándoroljanak egyik emberről a másikra egy jóleső tüsszentés vagy egy mélyről feltörő köhögés közben. Vagyis öltözz fel rendesen, de ne azért, hogy ne legyél beteg, hanem, hogy ne fázz. És persze készülj a menetrendszerű influenzajárványra

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.