Ciderteszt: kevés a jó, sok a nagyon édes

Olvasási idő kb. 8 perc

9 cidert kóstoltunk, kevés volt közöttük az igazán jó. Mit gondol,hol végzett a Somersby? Segítünk, az első helytől igen távol. De akkor melyik nyert?

A cider vagy habzó almabor az egyik legjobb találmány, amit valaha ittam – legalábbis egészen addig így gondoltam, amíg fel nem fedeztem, hogy létezik csajosított cider is. Ez a cukrozott változata az igazi, finom száraz almabornak, a legtöbb ilyet 10 évvel ezelőtt kóstoltam, na, nem Magyarországon - úgy, ahogy kell: korsóból, tele jéggel. Először azt hittem, azért adják ilyen jegesen, mert 40 °C volt árnyékban, de hát nem: ennek ez a menete. Azóta vagy két tucat különböző ízű és márkájú almabort megkóstoltam, és a végén mindig maradtam a száraz és fészáraznál, meg a körtés Bulmersnél – kár, hogy ezeket csak elvétve kapni szórakozóhelyeken.

Fotó: Dívány

Most kilencet próbáltunk ki azok közül a ciderek közül, amiket itthon is simán meg lehet venni. A Tescóból és az Auchanból szereztük be valamennyit. A kóstolók ezúttal is a szerkesztőség tagjai voltak, és kizárólag íz alapján teszteltük az alkoholos italokat. Semmilyen tudományos alapon nem vizsgáltuk őket, csak azt szerettük volna kideríteni, hogy fogyaszthatóság szempontjából melyiket érdemes megvenni. Szomorúan konstatáltuk, hogy a könnyen beszerezhető ciderek között kevés az olyan, ami igazán jó, rossz viszont annál több van. Hogy megadjuk a módját, jéggel ittuk mindet. Minden ital külön pohárba került, és a gigantikus jégdarabokat csak közvetlenül kóstolás előtt tettük a poharakba, hogy idő előtt ne olvadjon meg és ne vizezze fel az italokat. A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, ezt egyik termék sem tudta megszerezni.

Almabor, száraz almabor, cukrozott almabor

Az almabor alma levéből alkoholos erjedés útján készített ital. Borkészítésre az őszi érésű almák bármely fajtája alkalmas lehet. 1 liter almalevet 1,5 kg almából nyerhetünk. Érett állapotban feldolgozott 1 liter gyümölcslében 120 g cukor van, ez a mennyiség csak kb. 6% alkoholtartalmat eredményez a borban.

A száraz almabornál leírt módon készítik, a kisajtolt tiszta gyümölcsléhez literenként 12-14 dkg cukrot adnak még hozzá. Eltarthatósága a 11% alkoholtartalmának köszönhetően jobb, mint a száraz almaboré, de hosszabb ideig csak palackozva, pasztőrözéssel, legfeljebb 2 évig tartható el.

Forrás: wikipédia.org

7. helyezett: Olde English – 3 pont

Az angol Olde English egy félédes almabor – 5,3% alkoholtartalommal. Úgy tűnik, ami az angoloknak bejön, a kóstolókat inkább elrémítette. Igazából csak az hiányzik belőle, amitől cider lenne: szénsav és az almaboríz.

Fotó: Dívány
Fotó: Dívány

„Pisiszínű, felvizezett kannás bor, ennek ellenére jéggel vállalható.” „Fúj, nekem ez egyáltalán nem ízlik. Alig bírtam lenyelni ezt a kortyot.” „Nagyon fura színe van, a szaga meg olyan, mint a reggeli pisié. Alig van benne szénsav, savanyú, keserű, citromos sör? Kaparja a torkom.” „Van a csiga, vagy más helyeken törlés nevű ital, amikor letörlik a pultot és a rongyot belecsurgatják egy pohárba. Egyszer ittam, annak volt ilyen íze.”

6. helyezett: Somersby – 7 pont

Sokan dobogóra képzelték, legalább ennyien meg már nagyon unják az édes Somersbyt. Igaz, a srácok egyik kedvenc itala; na nem azért, mert annyira finom, hanem mert ez az a lötty, amit a csajok (már, akik) zokszó nélkül vedelnek. Ez két dolog miatt jó: olcsó és könnyű vele leitatni a nőket – legalábbis a férfi kollégák szerint. Szerintünk meg a második üveg után olyan az ember szája, mintha vattát nyelt volna, és inkább vedeli a vizet, mint ezt az édes italt tovább. 4,5 százaléknyi alkohol van benne, és valószínűleg édes cider, de ez nincsen ráírva az üvegre. 

Fotó: Dívány
Fotó: Dívány

„Túl édes izé, mindenfajta íz nélkül.” „ Ez tutira a Sommersby. Nagyon finom.” „Édes lötty, Somersby-kategória. Szénsavas, de nem eléggé. Nem annyira édes, mint a kettes (Sunburst – a szerz.), de édes. Középrossz.” „Valószínű, ez lesz a Somersby, ha más nincs, megiszom. A Strongbow-nál még mindig jobb...” „Cukrozott almalé, ezzel tuti könnyű leitatni a csajokat.”

6. helyezett: Auchan, cidre bouché de Normandie – 7 pont

Erre a saját márkás ciderre nagyon kíváncsiak voltunk. Reméltük, hogy jó helyen fog végezni, mert tetszett, hogy nem a megszokott 3 vagy 5 decis kiszerelésben kapható, hanem 7,5 decis, mint általában a borok is. Az is közrejátszott ebben, hogy egy üveggel megvenni nyolcszázvalahány forintért ennyi almabort jobban hangzik, mint venni egy kisebb üvegest mondjuk 4-500 forintért. Elsőre, persze, akkor ugyanis még nem számoltuk ki a fajlagos árakat. Most viszont, hogy már túl vagyunk a kóstolón, és osztottunk-szoroztunk – azt is, hogy mennyibe kerül a literenkénti ára –, örülünk, hogy nem végzett az első három között. Amit muszáj még itt megemlítenünk: hiába a nagy kiszerelés, csak akkor lehet újra lezárni a palackot, ha van erre alkalmas kupakja, ugyanis a parafadugóját a kihúzása után képtelenség visszaerőltetni az üvegbe. Ez az almabor száraz és 4,5% alkoholtartalmú.

Fotó: Dívány
Fotó: Dívány

„Retrónyalóka illat, sárgás szín, olyan, mint a romlott bor.” „Az illata nagyon jó, a színe már nem annyira, de nem is vészes. Édes, itatja magát, kétlem egyébként, hogy ilyen lenne az igazi cider.” „Ez mi a szentszösz?? 20% gyümölcstartalmú barack nektár, vagy mi? Komolyan kérdezem!” „Ebből hova tűnt a szénsav?” „A szaga kicsit poshadt, az íze kissé felkavaró, mintha uborka is lenne benne. Egyszer voltunk egy ilyen középkori vásáron Ukrajnában, ott adtak ilyesmi ízű autentikus italokat.”

5. helyezett: Sunburst – 10 pont

Ez a cider az előzőeknél csak egy hajszálnyival jobb, ráadásul mindenkinek gyanús volt, hogy ez tényleg almaalapú-e. Végül arra nem jöttünk rá, hogy milyen ízű, de arra igen: almás biztosan nem. Ez is 4,5% alkoholtartalmú és nagyon édes gyümölcsbor.

Fotó: Dívány
Fotó: Dívány

„Tonik szín, almaaroma, borzalmas vegyipari ízvilág.” „Túl édes, ha nem tudnám, hogy mindegyik cider, amit tesztelünk, almás ízű, akkor nem biztos, hogy rájöttem volna...” „Fehér színű lé, már ez egy kicsit gyanús. Ez valami baromi édes, és nem is almás, hanem körtés! Ezen kívül cukor, cukor, cukor és valami műíz. Szörnyű.” „Túl édes, van benne valami fura tutti-frutti íz.”

4. helyezett: Bulmers – 14 pont

Ne tévesszen meg senkit, hogy az Írországban kapható Bulmers és Magners egy cég terméke, a teszt során az angol Bulmerst ittuk. A sztori egyébként annyi, hogy a Bulmers testvérek közül az egyik Angliából Írországba költözött, és vitte magával a cider receptjét, és ez alapján a Bulmershez nagyon hasonlító italt készített.

Az eredeti angol Bulmers egy hangyányit könnyebb, de nagyon hasonlít a Magnersre. Angliában a Tesco leállt a Magners forgalmazásával, mert a fogyasztók a Bulmerst részesítik előnyben. A Magnerst a Bulmers Ireland állítja elő, ami nem azonos az angol céggel, és emiatt nem is használhatja a védett Bulmers nevet Anglia területén. Ezért lett Magners – állítja egy ír barátom. Bátran javítson ki, ha eltérő sztorit tud az italról! A Bulmers is 4,5% alkoholtartalmú, viszont szerencsére félédes, tehát nem ihatatlanul gejl termék.

Fotó: Dívány

„Fúj, borzalom, olyan az íze, mint a hányás. Ha ez az eredeti cider, akkor inkább megmaradok a koppincsoknál.” „Boros illat, enyhán barackos kinézet, nagyon enyhe íz, nem kirívóan édes, olyan, mint a felvizezett gyenge bor.” „Elég édes, neon narancssárga színű, nem annyira szénsavas, sőt, szinte alig van benne szénsav. Ízre teljesen vállalható, se nem édes, se nem savanyú. Ettől tutira nem lesz savam, ez bónusz!” „A jónál rosszabb, a rossznál jobb.” „Nem győzött meg túlságosan.”

4. helyezett: Magners – 14 pont

Itt csak ismételni tudnánk magunkat, azt meg nem tesszük. Szintén 4,5 százalékos és félédes. Egyébként, ha szereti a cidert, ezt feltétlenül kóstolja meg nagyon sok jéggel – jó darab!

Fotó: Dívány

„Minősíthetetlen.” „Ilyet ittam már és szerettem is. Most van jobb is a teszten, de azért ez nálam még dobogós lenne.” „Színre sokkal intenzívebb, mint az első kettő. Ízre viszont sokkal rosszabb is: fanyar, kifejezetten kellemetlen, remélem többet nem iszom ilyet.” „Ez a Magners! Elképesztően finom a többi édes lötty után, köszönöm!” „Teljesen jellegtelen, kicsit alkoholos gyenge almafröccs.”    

Bronzérmes: Sherwood – 15,5 pont

A harmadik helyezett ciderről fogalmunk sincs, hogy hova soroljuk: édes, száraz vagy félédes-e, ugyanis az üvegen nem találtunk erre utalást. Az viszont tuti, hogy 4,5% alkoholtartalma van. Annak ajánljuk, aki szereti az édes, de finom cidert.

Fotó: Dívány

„Édes, savanyú, de teljesen jó arányban, Csak azért nem kap max pontot, mert nálam azt a Sommersby viszi.” „Enyhén sárga, túl édes, de nem gejl, legalább van íze.” „Nem rossz, de a jó az nem ilyen kategória. A többihez képest iható. Lehetne benne több szénsav, sok jéggel elmegy.” „Édesebb a kelleténél, kicsit szörpösebb, de sok jéggel elmegy.”  

Ezüstérmes: Strongbow Gold – 16 pont

Ez a második legerősebb cider a teszten: 5,0% az alkoholtartalma. Örülünk, hogy a Strongbow-nak nem csak émelyítően édes, mézes cuccai vannak, és annak is, hogy ez lett a második. Nemcsak azért, mert finom, hanem mert az ára is remek: a legolcsóbb a kóstoltak közt. Egyébként mondtuk már, hogy a Strongbow-t is az angol Bulmers gyártja?

Fotó: Dívány

„Gyenge almalé, amiben erős az almaíz, viszont legalább nem túl édes, mint a szétcukrozott borzalmak.” „Kicsit kesernyés, az íze finom, a jég azért sokat dob rajta, hogy ne legyen túl savanykás.” „Nem kifejezetten szénsavas, kicsit kesernyés, olyan, mintha almaszörpöt innék szódával.” „Elég kellemes, kissé savanykás, kortyolgatnám egy nyári délután a teraszon.”

Aranyérmes: Westons – 17, 5 pont

Fajlagos ár alapján a harmadik legdrágább nyerte a megmérettetést – félédes angol almabor, 4,5% alkoholtartalommal. Jól itatja magát, sörös jellege van – ez mindenkinek feltűnt. Kellemesen szénsavas, édes is, meg savanyú is, és még habzik is.

Fotó: Dívány

„Barackos szín, sörös jelleg, nem is lenne rossz, ha nem lenne ennyire édes.” „Picit sörízű, picit nem, lehet ilyen az igazi cider? Finom tényleg és csak egy picit savanykás, állagra is olyan, mint a sör, még rendesen habzik is.” „Sötétsárga, jellegzetes cider-szaga van. Ez a Bulmers? Savanykás, de mégsem az igazi.” „Citrompótló szaga van, egészen jó cucc. Megvenném.” „Nincs olyan őrült karakteres íze, de azért sikerült elkerülnie a túlzásokat.”


Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/l) Pontszám (max. 25) Itt vettük
Westons 482 1460 17,5 Tesco
Strongbow Gold 399 907 16 Tesco
Sherwood 329 997 15,5 Tesco
Magners 1199 2110 14 Auchan
Bulmers 889 1565 14 Tesco
Sunburst  229 693 10 Auchan
Auchan  849 1132 7 Auchan
Somersby 299 906 7 Tesco
Olde English 679 1358 3 Auchan
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.