Bekameráznák a magyar kórházakat

korhaz-kamera-611781154
Olvasási idő kb. 2 perc

Törvénymódosítást nyújtottak be hétfőn a Parlamentben: a javaslat szerint a többi között egységes beléptető rendszert alakítanának ki az egészségügyi intézményekben, arcfelismerő kamerákkal ellenőrizve a ki- és belépést.

A tervezet szerint arckép-azonosításra képes kamerákat telepítenének az egészségügyi intézményekbe. A kórházakban a kamerák segítségével egységes beléptető rendszert vezetnének be, így ellenőriznék a dolgozók intézményekbe történő be- és kilépését. A felvételeket az intézmények egy éven keresztül őrizhetnék meg. 

Nemcsak a kórházak bekamerázása szerepel a javaslatban

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslat egyéb indítványokat is tartalmaz. Átszerveznék például a budapesti ügyeleti rendszert. A változások értelmében – amelyek október 1-jén lépnének életbe – a háziorvosi ügyeleti ellátást nem az önkormányzat, hanem a mentőszolgálat szervezné meg. A fővároson kívül már ilyen rendszer működik.

A javaslat szerint egyes szűrővizsgálatokat felnőttek számára is kötelezővé tennének. Jelenleg csak 18 éves korig kötelező részt venni ilyen vizsgálatokon, ám a jövőben a korhatár betöltése után sem lenne ez szabadon választható.

A kamerák bevezetésén túl rengeteg változtatást tartalmaz a javaslat a kórházakra és az egészségügyre vonatkozóan
A kamerák bevezetésén túl rengeteg változtatást tartalmaz a javaslat a kórházakra és az egészségügyre vonatkozóanSue Barr / Getty Images Hungary

Megváltoznának az örökbefogadás szabályai is. A kormány megkönnyítené a kórházban maradt gyermekek örökbefogadását. Az új szabály értelemében, amennyiben hat hétig senki sem jelentkezne egy kórházban hagyott újszülöttért, azt úgy kell tekinteni, mintha inkubátorban hagyták volna, és örökbefogadhatóvá válik.

Amennyiben elfogadja a Parlament a törvényjavaslatot, a vármegyei kórházak felhatalmazást kapnak arra, hogy a területükön szabadon átszervezzék az ellátásokat, sőt, akár meg is szüntethetik azokat. A 90 oldalas salátatörvényt akár már a jövő hét elején elfogadhatja a Parlament.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

4 órája

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Érdekességek