Megdőlt a legnagyobb tévhit a farmer mosásáról

GettyImages-1042695968
Olvasási idő kb. 3 perc

A farmer mindennapjaink egyik legpraktikusabb viselete: kényelmes, szinte minden alkalomra megfelelő lehet az optimális kiegészítők alkalmazásával, örökké divatos, és tartós is. Amikor mosásáról van szó, legtöbben nem sokat gondolkozunk, egyszerűen bedobjuk a mosógépbe, ám most meglepő helyről érte kritika ezt a gyakorlatot.

Azt már tudjuk, hogy létezik egy low-wash, extrém esetekben no-wash szubkultúra, amely azt vallja, felesleges olyan gyakran kimosni egy farmernadrágot, mint amilyen gyakran sokan tesszük. Akadnak, akik akár 150-200 alkalommal is felveszik mosás nélkül a ruhadarabot, víz és mosószer helyett inkább napfürdővel igyekeznek megfelelő állapotban tartani – ez azért egy véglet, amely nem túl kellemes szaggal jár.

A farmermosással kapcsolatos tévhit dőlt meg most

Higiéniás szempontból mindenképp kellemesebb, ugyanakkor nagyon környezetszennyező az a hozzáállás, ha alig egy-két hordás után máris a szennyesbe dobjuk a farmert – persze,

ha sáros vagy ételfoltos lesz, indokolt a mosás, de teljesen szükségtelen a nadrágot máskülönben ilyen gyakran tisztítani.

Érdemes arany középutat találni – eddig azt gondolhattuk, ennyi a teendőnk mindössze farmermosás terén. A Levi’s vezérigazgatója, Charles Bergh azonban új szempontot hozott a vitába, egyben kirántotta a szőnyeget azok alól, akik épp rá hivatkozva érveltek amellett, hogy egy jó farmernek nem kell a mosás.

Na, ez nem jó módja a farmer mosásának
Na, ez nem jó módja a farmer mosásánakDamian Lugowski / Getty Images Hungary

Berghnek tulajdonítottak ugyanis a közelmúltig egy olyan kijelentést, miszerint egy farmert sose kell kimosni. Állítólag 2014-ben nyilatkozott így, ő viszont teljesen másként emlékszik.

„Sosem mondtam azt, hogy senki ne mossa ki a farmerért. Az igazi farmerfanatikusok azonban mindenkinek azt mondják, hogy ne tegye mosógépbe a farmernadrágját, és én is ezt követem. Sosem mosom gépben a farmeremet” – oszlatta el a félreértést a CNBC-nek nyilatkozva.

Így tisztítsd a nadrágodat!

A farmerüket óvók szerint a mosás által a nadrág elvesztheti eredeti színe mellett fazonját is, míg akkor, ha sokáig nem mossuk, javul a megjelenése: gyűrődik, ki van téve az elemek hatásainak, sokkal egyedibb lesz, mint ha állandóan kitisztítanánk. 

Tartósságán is javít, ha ritkán mossuk, kevésbé lesz hajlamos kilukadni vagy elszakadni.

Na de mit tegyünk, ha a féltve óvott farmernadrágon folt esik? A Levi’s főnöke szerint sem az a megoldás, hogy piszkos nadrágban járunk: ő a következő két módszer valamelyikét alkalmazza, ha bepiszkolódik viselete:

  • amennyiben étel cseppen rá vagy más, jól behatárolható területen koszolódik be, akkor csak a foltot veszi ki kézi mosással,
  • ha pedig általánosságban véve koszolódott el a nadrág, esetleg kellemetlen már az illata, akkor a zuhany alatt mossa – úgy, hogy farmerben zuhanyzik. A meglehetősen szokatlan módszer követőjeként nadrágban áll a víz alá, és beszappanozza azt, úgy, ahogyan saját maga mosakszik.
Szokatlan módszerrel érdemes mosni a nadrágokat
Szokatlan módszerrel érdemes mosni a nadrágokatTendo23 / Getty Images Hungary

Ez a furcsának tűnő megoldás segít csökkenteni a farmer karbonlábnyomát, annak ugyanis jelentős részét a mosás adja. Márpedig azt a kérdést, miszerint milyen gyakran is érdemes kimosnunk egyes ruhadarabjainkat, nemcsak a higiénia szempontjait figyelve kellene megválaszolnunk, hanem figyelembe kellene vennünk azt is, mennyire szennyezzük a mosással környezetünket. A mi tanácsunk az, hogy a lehető legjobban vigyázz a nadrágodra – és ha mostad már zuhanyzás közben, feltétlenül oszd meg velünk, milyen érzés!

Ha pedig a fehérneműk mosásáról is olvasnál, ajánljuk az alábbi cikkünket.

Rosszul mosod a fehérneműd: ez a hiba az egészségedbe kerülhetRosszul mosod a fehérneműd: ez a hiba az egészségedbe kerülhet

A fehérneműd tisztasága csalóka lehet: ha így mosod ki, fertőzést okozhat.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

tegnap, 19:30

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

Ezt olvastad már?
Érdekességek