Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tehát mi nők, szeretjük a krimit. Ennek oka pedig az, hogy nem csak jóleső szorongást keresünk a bűnügyi regényekben, hanem, állítólag, ötleteket is arra, hogyan védhetjük meg magunkat a bűnesetektől, és mit kell tennünk, ha veszélyben érezzük magunkat. (Érdekes, így visszagondolva meg kell állapítanom, hogy én magam is gyakran éltem azzal a gondolattal, amit valószínűleg az Agatha Christie-regényekből tanultam el - más bűnügyi könyveket nemigen voltam hajlandó olvasni -, nevezetesen, hogy egy titokzatos vagy érthetetlen eset kapcsán, akárcsak Miss Marple, a legvalószínűtlenebbnek tűnő megoldást, lehetőséget gondoljam végig.) Az említett tanulmány készítői egyébként azt is kiderítették, hogy a nőket kevésbé érdekli az olyan krimi, amelyben nem fedeznek fel valami hasonló mindennapi környezetet, amelyben élnek. Gondolom, ez logikus következménye az előzőeknek: ha már öldöklésről kell olvasni, legalább lássam valami hasznát. Hátha jól jön még.
Méregkeverők
Ha elfogadjuk a fentiek igazságtartalmát, vagyis hogy a nők ennyire pragmatikusan olvasnak, akkor felvetődik a kérdés, mit mutathat, miben segíthet nekünk Agatha Christie? Vegyük talán először a „gyakorlati" oldalt!
Agatha Christie az első világháború idején ápolónőként dolgozott szülővárosában, Torquayban. (A város divatos nyaralóhely, az oda látogatók ma Agatha Christie-túrára is befizethetnek, ahol végiglátogathatják az írónő életének színhelyeit.) Később egy gyógyszerészeti vizsgát is letett, és laboratóriumban dolgozott. Mindezt a regényeiben is hasznosította.
A huszadik században már egy sereg „remek" méreganyag állt a regénybeli gyilkosok rendelkezésére, az írónak pedig azért volt ez jó, mert ezek a szerek a modern analitikai módszerek elterjedéséig nehezen voltak kimutathatók, a bizonyítás nehézségekbe ütközött. Christie számára, aki több mint száz gyógyszert, vegyszert, drogot használ fel műveiben, ez kapóra jött, hiszen alkalmat nyújtott arra, hogy gyilkosait bizonyos lelki nyomás hatására törje meg. Emlékezzünk csak Miss Marple és Poirot néha oldalakon keresztül zajló okfejtéseire! Orvosi bizonyíték szinte egyetlen esetben sincs, a gyilkos mégis megtörik és vallomást tesz. Christie hozzáértését pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a műveiben előforduló mérgezéses bűnestek még egy tudományos konferencia előadásának témájául is szolgáltak nemrég Magyarországon. Első regényének (A titokzatos stylesi eset) megjelenése után pedig jeles gyógyszerész szaklapok írtak elismerően a könyvről, mivel Christie pontosan írta le egy, a cselekményben szereplő méreg és egy gyógyszer összeférhetetlenségét. A kémia iránt érdeklődők ellenőrizhetik még a Tíz kicsi négerben illetve a Bűbájos gyilkosokban található méreg-kombinációkat, a hozzáértők szerint az is rendkívül pontos.
A méreg ellenszere
És ha történetesen nem akarunk senkit eltenni láb alól, és attól sem félünk, hogy minket fenyeget a megmérgeződés veszélye? A megrögzött Agatha Christie-olvasók tudják, miért kerülhetnek az írónő könyvei a „százszor olvastam"kategóriába. Persze, egyrészt az ember néhány év múlva általában elfelejti, ki volt a gyilkos, meg hogy is volt pontosan az egész. Másrészt viszont épp az újraolvasás során, amikor a cselekmény nem húz már annyira, mint korábban, lehetőségünk van felfedezni a szövegben rejlő finomságokat. Az életbölcsességről van itt szó, amelyet Christie Miss Marple és Poirot szájába ad. Egy-egy mondat, utalás ez általában, és az olvasó csak csodálkozhat, honnan tudhat a vénkisasszony Miss Marple meg az agglegény Poirot ennyi mindent és ilyen pontosan a férfi-nő, fivér-nővér, szülő-gyerek kapcsolatról, a házasságról, az együttélésről, a féltékenységről.
Persze Christie-nek mindebben volt része: első férjétől, Archibald Christie-től elvált, miután az beleszeretett egy másik nőbe, majd negyvenévesen hozzáment Max Mallowan régészhez, aki ekkor 25 éves volt, és állítólag szintén félrelépett néhányszor, ennek ellenére jól megvoltak, és Mallowan gyakran elvitte feleségét az ásatásokra - ezt Christie regényeiben szintén felhasználta. Christie művei a modern pszichológia felől is jól megközelíthetők: nemcsak a karakterek, de az indítékok pontos felrajzolására is nagy súlyt fektet. Miss Marple és Poirot pedig szinte már egy felsőbb hatalom képviseletében cselekednek, amikor leleplezik és kommentálják a bűnügyeket (a Gyilkosság az Orient Expresszenben például Poirot egyenesen futni hagy tizenkét gyilkost!). Világosan, pontosan festik fel, mi miért, hogyan történhetett, a körülmények és lelkiállapotok miféle összejátszása kell egy gyilkossághoz. A két fura nyomozó lelke mélyén ugyanakkor nem kételkedik az emberi jóságban, vagyis mintha méreg mellett ellenméreg is létezhetne. Olvassuk csak el ezt a részletet a Szunnyadó gyilkosságból:
„Giles elnevette magát.
-Micsoda nagy cinikus maga, Miss Marple!
- Jaj, Mr. Reed, nagyon remélem, hogy nem vagyok az. Végső soron mégiscsak azt reméljük, hogy az emberek jók, nem?"
Talán ez az oka annak, hogy Christie regényei a benne megfestett szörnyűségek ellenére nem hátborzongatóak? És akkor lehet, hogy azt tanultuk, talán nem is kellene annyira félni.
Agatha Christie éppen 120 éve született, a Christie-rajongók tartsák nyitva a szemüket! Az Európa kiadó évek óta új formában, olykor új, méltó fordításban jelenteti meg az írónő regényeit, és ebben az évben valószínűleg még számtalan, a nevéhez fűződő eseményt, beszélgetést rendeznek még. És ott vannak az új filmváltozatok is! A BBC-feldolgozások szöveghűen követik a könyvet, és hozzá megkapjuk a bámulatos angol (általában devoni) vidékről készült képeket.
folytatjuk
