Miért veszélyes Garfield macska?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha eddig nem derült volna még ki, a karikáról van szó.
A tizenkettesről.
Arról a kicsi, sárga izéről, a képernyő sarkában, ami arra figyelmeztet, hogy az éppen vetített adást kisdedek csak szüleik felügyeletében kéne élvezzék.
Lehet érvelni mellette, lehet érvelni ellene, van, aki szerint felesleges, van, aki szerint szükséges, akad, aki szerint káros. Csak egyféle ember nem született még a Kárpát-medencében: olyan, aki meg tudná magyarázni, miért veszélyes Garfield macska a serdületlen ifjúságra. Márpedig ez a helyzet - tessék szombat-vasárnap reggelente megnézni, ott virít a karika, mint skarlát betű a sarokban. Legyünk résen, a kövér házikedvenc megronthatja gyermekeinket! Hogy miképp, az rejtély.

Mert tény ugyan, hogy amit az utóbbi tizenévben rajzfilm címen elkövettek, annak jelentős része kimeríti a súlyos lelki sértés fogalmát. De ez inkább a Távol-Keleten született valamikre érvényes, azok között viszont több is akad, amelyet nemhogy gyermekeknek nem lehet ajánlani, de igen gyanús, hogy kisebb katonai diktatúrákban rabvallatásra használják őket. És az amerikai animációs csodák között sem mindegyik hótiszta, ártatlan tündérmese - Tom és Jerry bizony üllővel-kalapáccsal-hangversenyzongorával verdesi agyon egymást. Más kérdés, hogy ettől nem esik bajuk, de ezt azért agresszív viselkedésnek nevezhetjük. Ha akarjuk. Csakhogy a Garfieldben ilyesmi nincs. Sőt, semmiféle fizikai erőszak nem látható benne, a történet kizárólag akörül bonyolódik, hogy egy kövér, lusta és mélyen rosszhiszemű kandúr állandóan - és meglehetősen jámbor módon - kitol a környezetével. Akik ennek dacára vagy éppen ezért feltétel nélkül rajonganak érte. Ha úgy vesszük, ebből az a következtetés is levonható, hogy a gyereket, akármilyen rossz, mindenképpen szeretik és szeretni is fogják. Pozitív mondanivaló, szolid kivitelben, kerülve a túl látványos megoldásokat, jól meghintve abszurd humorral - mi evvel a baj? Még a Hupikék Törpikékben is több az erőszak, pedig az tényleg messze esik a zombihorror műfaji fogalmától.

Másról van itt szó, kérem. Az a sárga gyűrű, az a billog a gyermekműsorokon és a legártatlanabb természetfilmeken nem ajánlás és nem figyelmeztetés. Az nem egyéb, mint csodafegyver. Aki már elmúlt tizennyolc és túl van pár keserűbb élettapasztalaton, tudja: nincs a világon senki és semmi, akibe-amibe belé ne lehetne kötni, ha épp bántani akarják. Mint azt Richelieu mondta: „Adjátok nekem bárkinek három ártatlan sorát írásban, és én felköttetem érte". Ha nem mondta, az sem baj - hasonlít a logika a nagy bíboroséra. Meg másokéra is. És minden tévécsatorna, minden rádióadó tudja, ha úgy fordul a kocka, bármiért meg lehet őket büntetni. Büntet is a megfelelő testület, rendszerint nem azért, amiért megérdemelnék, hanem azért, mert csak. Megesett már a Duna mentén olyan, hogy sérelmezték volt: az Egri Csillagokban bántják és sértegetik a törököket. Osztottak is érte pénzbírságot. A csatorna meg fizetett, mint a katonatiszt. No, ezt volna hívatott kivédeni a tizenkettes (súlyosabb esetben tizennyolcas) karika, ez ellen óvná a szerkesztőket, csakhogy nem sokat ér. Mert kirakják ugyan a világon mindenre, főleg, amire nem kéne, de ha a Nagytiszteletű Illetékes Markoláboknak vagy akár csak Julis néninek, Pista bácsinak a földszint kettőből úgy tetszik, elsötétül az a képernyő így is, úgy is, mindenképp.

Mégis kint a bélyeg, mint a középkor hajóin a békepajzs - nincsenek rossz szándékaink, ne bántsatok, hadd menjünk utunkra. Aztán a jóakaratot vagy respektálják majd, vagy nem. Mi meg szépen, lassan hozzászokunk a karikához, ha holnap eltűnne, fura hiányérzettel néznénk a műsort. Talán eleve be kéne maratni a készülékek monitorjába, vagy akár kívülről is rájuk lehetne festeni. Esetleg legyen belőle kötelező matrica.
Igaz, ez elképzelhetetlen és abszurd. Annyi is elég lenne, ha nem karikának neveznénk, hanem amulettnek, vagy wampumnak. Rontás ellen.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?