Azt beszélik, a magyar krimi reneszánszát éli, és ez nekünk, olvasóknak csak jó. A műfaj ázsiója annyira megemelkedett, hogy még sznob ismerőseink sem húzgálhatják a szájukat, mondván, miért nem olvasunk inkább valami rendes magyar írót; mint láthatjuk, nagyon sok rendes magyar író ír krimit. Szigorúan szubjektív válogatás következik.
Keményre főzve
A műfaj népszerűségét mutatja, hogy 2007-ben két krimivel kapcsolatos pályázatot is hirdettek: a Philipp Marlowe Magyarországon című novellapályázatot (ezt Latzkovits Miklós nyerte meg), és egy folytatásos krimiíró-pályázatot, melyhez jeles kortárs magyar írókat kértek fel. A rendszerváltással mintha zsilipet húztak volna fel, egyre-másra születhettek, születnek a jó bűnügyi történetek. Magyarországon is megjelenik a hard-boiled, azaz kemény krimi. A szó az angolban eredetileg a tojás jelzője, már amennyiben az keményre főtt; ha krimiről van szó, mint sejthető, „kemény" anyaggal van dolgunk: vér, erőszak, szex. De nem csak ennyi: „hard" a nyomozó is, azaz flegma, kúl és vagány; nemcsak gondolkodik, logikázik, mint Poirot, de testi ereje és szívóssága is nagy szerepet játszik abban, hogy lefüleli a bűnöst. Olyan, mint Marlowe. Raymond Chandler figurája iskolapéldája lett a műfajnak.
Kísért a szürke galamb
Talán nem is gondolnánk, de Tar Sándor, a besúgó múltja miatt manapság meglehetősen ellentmondásos megítélésű, de vitathatatlanul óriási tehetségű író Szürke galamb című regénye egyike a magyar kemény krimi első darabjainak. Ez a világ azonban egész máshogy sötét, mint, például Chandler világa. Mondhatni, ismerősen sötét, hiszen, ahogy Bánki Éva írja, Tar regénye „a móriczi realizmus és - ez mit sem von le az értékéből - a szocialista bűnügyi ponyva hagyományaiból építkezik." * Az éppen lefokozott Molnár hadnagy sem éppen kúl, amikor először kerül a szemünk elé; egyszerűen csak másnapos. A földön fekszik a koszban, gyűrött ruhájában. Keserű, cinikus ember, aki azonban rendkívüli nyomozói képességekkel rendelkezik. Tar könyve nehéz, sőt, kemény olvasmány. Egy járvány ürügyén részletesen bemutatja a rendszerváltás idején széthulló társadalom legnagyobb veszteseit: alkoholisták, őrültek, hajléktalanok kószálnak a regény városában, családtagok irtják egymást egy pokolian szürke, brutális világban, mégis nehéz letenni a könyvet. És ha befejeztük, akkor sem felejtjük el könnyen. A szürke galamb még sokáig kísért.
Sötét és bűnös Budapest
Lengyel Péter Macskakő című regényében Dajka vizsgálóbíró egy kasszabetörés ügyében nyomoz. A történet a milleniumi ünnepség idején játszódik, de a szálak messzebbre - Odesszába, Monte Carlóba és Svájcba - vezetnek. Lengyel könyve azonban szintén nem könnyed olvasmány, megköveteli a figyelmet. A „Most" címmel ellátott fejezetek az alkotás pillanatában játszódnak, magára az írásra reflektálnak; az olvasó ezen az idő-játékon és egy rendkívül nagyigényű és sokrétű elbeszélés-technikán kell, hogy keresztülküzdje magát, ha meg akarja tudni, mi történt.
Kondor Vilmos ötrészesre tervezett hard-boiled sorozatát szintén hagyományteremtőként szokás emlegetni. A sorozat első darabja, a Budapest Noir címében is jelzi, milyen tradícióhoz kíván kapcsolódni. A történet 1936-ban kezdődik, a detektív szerepét pedig Gordon Zsigmond újságíró játssza, aki egy meggyilkolt zsidó lány halálának körülményei után kutat a fasizálódó Budapesten. A szerző alapos kutatómunkát végzett, hogy minél hitelesebben fesse le a 30-as évek Magyarországát, s csaknem minden kritika ki is emeli ezt a hitelességet. A sorozat második darabja az 1939-ben játszódó Bűnös Budapest, az idei könyvhéten pedig napvilágot látott A budapesti kém című harmadik rész is, ahol Gordon a Reuters munkatársaként tér vissza.
Ha ismerjük Ady-t, életet menthetünk
S most két remek soft, vagyis könnyed(ebb) darabról! Messzire kellene utaznunk, ha András Sándor Gyilkosság Alaszkában című regényének helyszínét akarnánk elérni. A könyvben Sherlock Holmes száll repülőre, hogy kinyomozza, ki ölte és csonkította meg az alaszkai kisváros polgármesterét, akinek holttestében a helyiek valamiféle totemet vélnek felfedezni. A regénybeli Holmes már elűzte maga mellől Watsont, és a pszichoanalízis iránt érdeklődik: a szöveg egy része saját önanalízise. Segítőtársnak pedig itt van Némó, Drakula, Frankenstein és Dr. Dolittle. András filozofikus krimije lebilincselően szórakoztató olvasmány, amely nagyon érdekes kultúrtörténeti adalékot is tartalmaz: magam itt hallottam először a tlingit indiánokról. Holmes köztük kezd nyomozásba, s példájukon keresztül azt is megérti, mit jelent, ha egy nép, egy nyelv olyan kisebbségbe kerül, hogy a kihalás fenyegeti, s alig tudja már értelmezni saját őseinek üzeneteit.
Hölgyem, a késemért jöttem!
S most vissza Magyarországra: egy valódi, Agatha Christie-hagyományból táplálkozó írónő művéhez. Baráth Katalin A fekete zongora című könyve a szerző magánkiadásából lett siker, azóta újra megjelent. A századelőn, Ókanizsán (ma a vajdasági Magyarkanizsa) játszódó történet szerint a kissé ütődött Vili késsel a hátában támolyog be a kiskereskedésbe, ahol Dávid Veron eladóként dolgozik. Vili ott rögtön meg is hal, Dávid Veron pedig, aki az olvasókör lelkes tagja, maga is írónő, kapva kap az alkalmon, hogy végre történik valami az álmos kisvárosban, s nyomozásba fog. Vajon kinek állhatott útjában Vili? A feladat annál is inkább kapóra jön neki, mert a szálak kedvenc költője, Ady verséhez vezetnek. Akárcsak Christie regényeiben a gyerekmondókák, itt Ady verse lesz a kulcs a gyilkosságokhoz - ezt persze ki más ismerné fel, mint Veron. A történet azonban itt nem ér véget, sőt, majdhogynem itt kezdődik. A bűntény felgöngyölése közben az egyébként történész szerző remek keresztmetszetet ad a Monarchia korának társadalmáról, s a nőkérdés iránt érdeklődők élvezettel fogják olvasni, hogyan tölthette napjait a századelőn egy fiatal lány, akit kicsit több is érdekelt volna, mint hogy a konyhában topogjon. A könyv segítségével részt veszünk egy igazi Ady-felolvasáson, és előkerül az antiszemitizmus kérdése is. A regény a kezdeti könnyed felütéshez képest egyre komorul; a bűnöst ugyan leleplezik, Dávid Veron azonban száműzetésbe kényszerül, és Budapesten kezd új életet. A könyvhöz tartozik egy blog is, amit maga Veron ír, s ahonnan értesülhetünk róla, mi minden történt vele a regényben olvasható események óta; az olvasás így tulajdonképpen a regény után a blogba átlépve egy másik térben folytatódhat tovább.
*Bánki Éva: „A meghalni nem tudó bűn" : Lepipálva. Tanulmányok a krimiről. Lilium Aurum, 2009. 86.
