„Lehet, hogy mindig is szentimentális voltam, csak most már fel is vállalom" - Rudolf Péterrel beszélgettünk, aki március 18-ától az Igazából apa címben tűnik fel a mozikban.
Fotó: Kleb Attila
Shakespeare-t rendez az Új színházban, folyamatosan dolgozik a Beugró című műsorban, szabadidejében moziba jár, nyáron pedig egyik legkedvesebb munkájának hódol: leforgatja az Üvegtigris 3. részét.
Március 18-án volt az Igazából apa című film premierje, milyen volt a forgatás?
- Az Igazából apa című filmben négy napot dolgoztam, ezért kevés a rálátásom, de egy szeretnivaló vígjátéknak gondolom. Novák Emillel nagyon jó volt újra együtt dolgozni, utoljára a nyolcvanas években, a Zuhanás közben című filmben forgattunk együtt. A filmben én egy picit nárcisztikus, kicsit pojáca, kicsit pozőr szerethető fazont játszom. Képzőművészekről szól, egy régi festő barát visszatér Ausztráliából, innen bonyolódik a történet. Én az oldalvízen kapcsolódom be egy nő kapcsán.
- Az Üvegtigris hogy áll?
- A „Tigris" nyilván az életem részévé vált, és úgy tűnik, hogy az is marad. Ezen a nyáron még biztosan.(nevet) Ha a gazdasági része összeáll - és van rá esély - akkor lesz a film. Tavaly azért nem forgattunk, mert a forgatókönyv nem állt úgy, azóta is dolgozunk rajta, remélem, nem dolgozzuk túl magunkat. Van egy pont, amikor újra és újra megforgatod, ízleled, csócsálod a szöveget, és nem találod már jónak, elunod, és lehet, hogy az ember szétzilálja a saját könyvét.
- Ilyenkor ki a külső szem? Meg szoktad mutatni valakinek?
- Vannak őrségi barátaim, akiknek felolvasok belőle részeket. A Latyikáról (Latabár Kálmán - a szerk.) mesélték, hogy mielőtt kiállt a színpadra, a dolgozóknak mindig előre elmondta a vicceit, hogy letesztelje, mennyire jók azok. Most itt nem erről van szó, nem ellenőrizgetem a vicceket, de például vágásnál nagyon szeretem, ha valaki kávéval a kezében bejön, én hirtelen hátranézek, és megnézem, hogy mosolyog-e. Szörnyű tragédiák esetében a csöndet meg lehet magyarázni, de vígjáték esetében ezt egy kicsit komplikáltabb erényként felfogni, ha nem röhögnek. Úgy néz ki, hogy júniusban elkezdünk forgatni, a nyár ennek a jegyében zajlik, aztán jönnek az utómunkák, és decemberben szeretnénk majd előjönni a filmmel.
- Az Üvegtigris számodra abszolút szerelemgyerek, ugye?
- Igen, és az a kihívás benne, hogy úgy próbáljuk megcsinálni a harmadik részt, hogy igyekszünk megtartani ami szerethető benne, de több helyszínes, mégiscsak a film készítésének szempontjából, technikailag egy komplikáltabb történet lesz. Ugyanezek a fickók kerülnek talán egy sodróbb történetbe, és állnak megint talpra.
- Rengeteget dolgozol, április végén lesz az Új színházban Shakespeare: Ahogy tetszik című darabjának a bemutatója, amelyet te rendezel. Közben folyamatosan megy a Beugró, és filmezel is. Bírod a tempót, nem sok ez így?
- Most márciusban csak három szabad estém van. Hogy lehet ezt bírni? Én egy évre leálltam. De akkor sem éreztem, hogy pihenek, hiszen mindenféle tárgyalásokat kellett bonyolítanom, hogy a következő évem ne legyen „lukas". Ha az ember szabadúszó, és nincs mögötte egy színház, maga kell, hogy intézzen mindent. Lehet, hogy kéne az ember mögé egy profi csapat, amit persze a magyar egzisztenciális helyzet nem enged meg. Folyton nekem kell megjegyeznem dolgokat, mikor a saját nevem gyors elsajátításával is bajaim vannak (nevet).
- Úgy tudom, hogy nagyon szeretsz moziba járni, marad időd rá ennyi munka mellett?
- Az egész családom mozi imádó, ahogy akad egy szabad este, valamelyik gyerekben, vagy bennünk fellobban a vágy egy jó mozira.
- Mit láttál utoljára?
- Még az Oscar előtt láttam a Bombák földjént, és nekem nagyon tetszett. De van olyan tévécsatorna is, amit szívesen nézek, ahol régi, és nem olyan régi filmeket is el lehet csípni. Nemrég láttam a Diktátor című filmet Chaplinnel. Most hallgattam meg negyedszer a végén Chaplin monológját. Azon gondolkodtam, hogy ha lenne egy önálló estem, azt a furcsaságot csinálnám, hogy elmondanám ezt a monológot. Annak idején, amikor a főiskolából egyetem lett, és elsőként nekünk kellett diplomamunkát, én Chaplint választottam. Mivel a diplomamunka megírása kutatói státuszt jelentett, én kutatóvá váltam, és megnéztem akkor a Diktárort is. Emlékszem, hogy akkor még geilnek éreztem a végső monológot. Vagy én változtam azóta, és szentimentálisabb vagyok, vagy a világ újra odakúszott a monológ mögé, de most nem éreztem így. Néhány éve nem lépek fel, egyszerűen nem merek szavalni, félek a dologtól, de ha csinálok egy önálló estet, akkor ez a monológ az első lesz, amit kiválasztok. Ezennel ki is választottam.
- Hogy érzed, szentimentális lettél?
- Lehet, hogy mindig is az voltam, csak most már fel is vállalom!
