Kövérkés, elhízott, puffadt női és férfi idomok töltik meg a teret a kortárs képzőművészet egyik legjellegzetesebb alakjának, a kolumbiai Fernando Boterónak a festményein. Se Ádám, se Éva, de még Marie Antoinette sem menekülhet a deformálódástól.
Szép kerekre hízott, túlsúlyos és pirospozsgás alakok – többnyire tökéletesen kifejezéstelen arccal – népesítik be a Szépművészeti Múzeum Botero-kiállítását, amely a kolumbiai művész utóbbi 20 évben készült munkáiból válogat.
Az 1932-ben született Fernando Botero sikerének egyik kulcsa kétségtelenül az önmagához és az általa kialakított, félreismerhetetlen stílushoz való hűség. Képei és szobrai ugyanis lemoshatatlanul magukon hordják a botero-i látásmódot, azt a különös esztétikát, amelyet ezer közül is megismer az ember. Ez pedig igencsak ritkaságszámba megy a jelenkori képzőművészeti törekvések és alkotók rengetegében.
Az ember is csak gyümölcs
Talán Picasso, vagy éppen Van Gogh egészen sajátos formavilágának egyedisége hasonlítható Botero-éhoz: zömök, bábu-, illetve babaszerű alakjai, bár emberek, leginkább élő csendéleteknek, emberi plüssfiguráknak tűnnek.
Nem véletlenül, hiszen a művész bevallása szerint sohasem pszichológusként vagy filozófusként, hanem egyszerűen festőként közelít a témáihoz, és tulajdonképpen úgy érzi, mintha folyamatosan gyümölcsöket festene. A kiállításon ilyen jellegű, különböző gyümölcsöket és virágokat megörökítő képekkel is találkozunk, a vicces az egészben mégis az, hogy a beállított portrék és csoportképek valahogy ugyanezt a hatást érik el.
Túlsúlyos, karikatúraszerű figurák a vásznon
Semmiféle érzelem nem tükröződik a pufók férfiak, nők és gyerekek arcán, akik feltételezhetően animációs formában is hasonlóan pozitív hatást keltenének. A régről ismert, beállított családi fotók hagyománya és a kuplerájok, budoárok világa egyaránt megjelenik az itt látható képeken, de a Botero kedvenc témái közé tartozó bikaviadal és a cirkusz is szép arányban képviselteti magát.
A játékos, rajzfilmfigura-szerű karakterek esetlenségét helyenként csak fokozza a pucér valóság megmutatása: az alkotó nem átall egy hatalmas méretekkel megáldott, zuhanyzó nőt hátulnézetből megmutatni, a festő keze alatt pedig még az első emberpár is groteszk húsgombóccá amortizálódik. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy kellemetlen lenne, amit látunk, csupán arra vagyunk rákényszerülve, hogy némileg átfogalmazzuk magunkban a széppel és az esztétikummal kapcsolatos meggyőződésünket.
Múlt és jelen kommunikál
Egészen érdekes például, ahogy Botero Ádámja és Évája párbeszédbe kezd a mellette látható, Hans Baldung Grien-féle, többszáz éve keletkezett emberpár-ábrázolással. Az ilyenfajta kommunikációra bőven találunk példát a kiállításon, Botero ugyanis előszeretettel gondolja újra a művészettörténet legnagyobb festményeit: legyen szó Van Eyck Az Arnolfini házaspárjáról, Velázquez egyik alkotásáról, vagy éppen magáról a Mona Lisáról.
„Ha egy másik művész alkotását használjuk modellként, az olyan, mintha a mű festői erejével mérnénk össze magunkat”- vallja a mester, aki szerint, ha ilyen esetben az alkotó eredeti esztétikai állásfoglalás mentén közelít, az újonnan születő festmény is eredeti műalkotás lesz. Bevallása szerint az ilyen másolatok lehetővé teszik számára, hogy meghatározza az alapelveit. A régebbi korokba való visszakacsintás talán annak is köszönhető, hogy Botero rajong az itáliai művészet és a quattrocento (az itáliai reneszánsz képzőművészet 1400 és 1500 közé tehető szakasza) iránt.
A „legkolumbiaibb” művész
Bár azt állítja, hogy nincs különösebb célja az alkotásainak, nem hordoznak úgynevezett üzenetet, 2005-ben egy egész sorozattal, az Abu Ghraibbal fejezte ki felháborodását az iraki háborúban meggyalázott foglyok meghurcolása miatt, de a kolumbiai drogkartellek erőszakos cselekedeteire is művekkel reagált.
A hírek szerint évente csak egy hónapot tölt Kolumbiában, mégis „a legkolumbiaibb élő művész”-nek nevezi magát, ami nem utolsósorban a semmivel össze nem téveszthető, az általános trendekkel szembemenő, egyedi stílusával van némileg összefüggésben. Lenyűgöző és humorral teli kompozíciói január 23-áig várják, hogy a magyar közönség is megcsodálja őket.
