Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Budapest VIII. kerülete anno a zsidó kultúra egyik legfontosabb központja volt. A Palotanegyed szélén lévő Guttenberg térről indulva ezt a kerületet jártuk most be új szemmel, kincsekre bukkantunk és finomságokat kóstoltunk.
Vannak még ismeretlen helyszínek a Nyóckerben. Előző héten a palotanegyedet néztük meg.
Ókori menóra
Józsefváros zsidó emlékei címmel újabb sétára indultunk egy napsütötte vasárnap: a becenevén Nyócker Csillagainak is hívott programon a Beyond Budapest mellett, a Bálint Ház is szervezőként jelenik meg. A séta vezetője, Szikra Csaba rövid történelmi bevezetője során megtudtuk, hogy hazánkban a zsidóság már a római korban jelen volt. Ennek bizonyítékaként Csaba mutatott egy fényképet, ami egy Kr. u. III. századból származó menórát, azaz egy hétágú gyertyatartót ábrázolt, amit Esztergom mellett találtak a szakemberek.
Csaba rengeteg információt adott nekünk arra vonatkozóan, hogy a magyar történelem során a zsidóság mely korszakokban élvezett jobb és rosszabb bánásmódot. Mátyás király uralkodása alatt például a zsidó népet annyira befogadták, hogy az uralkodó és Beatrix esküvőjét zsidó „lovagok“ is kísérték, s bár nem volt nemesi származásuk, lóra ülhettek és kardot viselhettek.
Mivel a Beyond Budapest programjai interaktívak, sétánk elején Csaba megkérte a résztvevőket, hogy számolják meg a majd látható Dávid-csillagokat. Mivel ezekből jóval többet láttunk, mint amire számítottunk -pedig én itt nőttem fel-, ezért ennek a játéknak nyertese nem volt, de a séta nem is erről szólt.
Rabbiképző és a vigalmi negyed
A Palotanegyed szélén lévő Guttenberg térről indultunk, s a gazdagabb negyedből a szegényebb városrész felé vettük utunkat. Első állomásunk a Bérkocsis utcában található Országos Rabbiképző – Zsidó egyetem volt, ami építészetileg a Dohány utcai zsinagógára emlékeztet. Vezetőnktől megtudtuk, hogy az épület 1876-77-ben épült ‚ I. Ferencz József Rabbiképző Akadémia néven Kelet-Európa egyetlen neológ rabbiképző főiskolája volt. Ma is egyedülálló ebben a szerepében.
A Bérkocsis utcán tovább haladva elérkeztünk a Tolnai Lajos utca sarkára, s immár az akkori vigalmi negyedben találtuk magunkat. A Tolnai Lajos utcát korábban Conti utcának hívták – mesélte Csaba –, s akkor létezett az a mondóka, hogy „Conti utca, Víg utca, mind a kettő szép utca“. Bár gyanítom, hogy abban az időben az utca szót uccának írták, legalábbis régi könyvekből ítélve. Ez persze csupán kuriózum volt, messze sétánk témájától.
A bérkocsisok keletről jöttek
A környéket egyébként szegényebb zsidó családok lakták, s foglalkozásuk miatt léteznek ma is azok a védett utcanevek, hogy Bérkocsis, Nagy fuvaros, illetve Kis fuvaros utca. A józsefvárosi vasútállomásra kelet (Kárpátalja és Galícia) felől érkező kevésbé tehetős zsidó családok ugyanis a fuvaros szakmát választották maguknak, s mivel a környéken akkor sok piac volt, például a Teleki téren -erről majd később-, az újonnan betelepültek így tudtak megélni.
A Bérkocsis – Auróra utca sarkán, ahol a zsidók mellett sok muzsikus cigány lakott és lakik azóta is, egy kicsi (bár nem kóser) zsidó élelmiszerbolt volt annó. Csaba elmondása szerint sokan itt vették Pészah ünnepe előtt a maceszt, avagy pászkát, amivel vezetőnk a helyszínen táskájából egy dobozt elővéve mindenkit megkínált.
Lelakatolt sólet
Sétánk alatt megismertünk néhány érdekességet is. A legenda szerint amikor Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból, a menekülés során - idő híján - kevés lehetőség adódott a kenyérkészítésre. Így a nép a liszt és víz vegyületéből származó kovásztalan anyagot lepedőnagyságra nyújtotta, s a hátára terítette, hogy a teveháton megtett út alatt a nap megsüsse. Ebből lett a pászka – mondta Csaba mosolyogva –, természetesen csupán a legenda szerint.
Még egy érdekes történetet tudtunk meg, ami nem legenda, hanem történelmi valóság. Sabbath idején, tehát szombaton, a zsidó vallás minden munkát tilt, így a háziasszonyok pénteken készítették el az ünnepi sóletet. Az étellel teli cserépedényt a család legfiatalabb tagjai vitték el biciklivel a helyi, nem kóser pékhez, aki azt megsütötte, majd minden család nevével felcímkézve szombatra kitette udvarába. Lakat alá, mert a Nyócker már akkor sem tartozott a legmegbízhatóbb kerületek közé.
Jiddis fejtörők
Csaba egyébként azt is elmesélte, hogy a második világháborúig Budapest a zsidó kultúra egyik legnagyobb központja volt az egész világon, ezen belül pedig a polgári-kereskedő Király utca és a kávézókkal, mulatókkal teli, bohém Népszínház utca képviselték az értékeket. A Népszínház utca – Köztársaság tér sarkán a Beyond Budapest immár megszokott játékainak egyikében vehettünk részt.
Túravezetőnk mindenkinek kiosztott egy papírlapot, amin jiddis (régi német nyelv héber jövevényszavakkal) kifejezések szerepeltek, s ezeknek kellett kitalálni a magyar megfelelőjét. Sok szó viszonylag egyszerű volt, a bovel például bóvlit jelen, a sherec srácot. Én viszont a yad szót kaptam, s ebből kiderült, hogy jattot jelent. Mi a magyarázat? A yad héberül azt jelenti kéz, s a jattot a régi pesti szokás szerint úgy adták, hogy kézfogás közben némi pénzt csúsztattak a pincér tenyerébe. A szokás fennmaradt: a Klauzál téri Kádár étkezdében is ezt teszik a törzsvendégek.
Rengeteg érdekességet mesélt még Csaba, de hadd fejezzem be beszámolómat a Teleki térrel, ami anno egy hatalmas ószeres piac volt, ahol a háztartásban minden szükséges tárgyat meg lehetett vásárolni. A környéken egyébként a muzsikuscigány és zsidó családok barátságban éltek, néha házasodtak is egymás közt, például Seress Rezső, a Szomorú vasárnap című dal szerzőjének esetében – Csaba muzsikus roma barátai szerint ő is cigány zsidó volt
A Teleki téren egyébként, a Nyócker számos részéhez hasonlóan, sok stíbel, azaz lakás-zsinagóga létezett, mára már csak egy maradt, mely hazánkban egyedülálló. Csapatunk itt fejezte be látogatását. A ház udvarában Csaba még egy játékot szervezett nekünk, egy rajzolt zsidó fiatalembert, Mojsit, kellett úgy felöltöztetnünk megrajzolt kiegészítőkkel, hogy beléphessen a zsinagógába. Nem árulom el a részleteket. Aki kíváncsi, menjen el a sétára, érdemes. Szórakoztató és információkban gazdag. Megtudjuk a kipa (kapedli, a kis kerek zsidó sapka) eredetét is, annyit elárulok, hogy a legenda szerint az ókori Róma idejéből származik.
Végezetül pedig megtekinthettük a Teleki téri stíbelt, én most voltam először lakás-zsinagógában, s Csaba a séta befejeztével mindenkit megkínált egy tányér jó kóser sólettel, kiskével (zöldséggombóc), s némi süteménnyel.
