Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Martin Heidegger, aki 1934-ig olyan lelkesen támogatta Hitlert, hogy a háború után kitiltották az egyetemekről.
Martin Heidegger szellemi munkássága felmérhetetlen hatást gyakorolt a 20. századi filozófiai gondolkodásra, ugyanakkor máig viták tárgyát képezi a német filozófus nácizmushoz való viszonya.
Martin Heidegger Dél-Németországban, a fekete-erdei Meßkirchben született 1889. szeptember 26-án. Római katolikus családban nőtt fel, apja a falu sekrestyése volt. A fiú érdeklődése korán felébredt a vallás iránt. Bár a család szűkös körülmények között élt, Martin szorgalmával és tudásával elérte, hogy ösztöndíjjal felvegyék a konstanzi katolikus gimnáziumba. Érettségi után jezsuita novícius lett, a Freiburgi Egyetemen katolikus teológiát hallgatott. Érdeklődése egyre inkább a szabad bölcsészet felé fordult, a teológiai fakultást otthagyva természettudományt és filozófiát tanult, utóbbiból 1915-ben doktori fokozatot szerzett. Legfontosabb tanára a fenomenológia atyja, Edmund Husserl volt. Doktori értekezése, melyet a 13. századi skolasztikus filozófusról, John Duns Scotusról írt, nagy részben Husserl gondolataira épült.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Az első világháború idején Heideggert besorozták katonának, de két hónap után egészségügyi okokra hivatkozva felmentették, így volt ideje és lehetősége a doktori értekezését befejezni. Végleg szakított a katolicizmussal, és 1917-ben feleségül vette egyik tanítványát, a lutheránus vallású Thea Elfride Petrit. A következő évben ismét behívták katonának. Hathetes frontszolgálat és kórházi tartózkodás után a freiburgi postaellenőrző állomáson, majd Verdunnél egy időjárás-ellenőrző állomáson dolgozott. Leszerelése után Husserl asszisztenseként kapott állást a Freiburgi Egyetemen. Fokozatosan elfordult tanára gondolataitól, idővel komoly kritika alá vonta a fenomenológiát.
Az 1920-as években a Marburgi Egyetem filozófiaprofesszora volt, ekkoriban dolgozta ki saját bölcseletét, melynek középpontjában a lét problémája állt. Heidegger abból indult ki, hogy létezők vannak körülöttünk (más emberek, tárgyak, épületek, állatok), de nem egyértelmű, hogy miben is áll ezeknek a léte. A létkérdés kidolgozását 1927-ben hozta nyilvánosságra, ekkor jelent meg máig meghatározó műve, a Lét és idő. A könyvet a fekete-erdei Todtnaubergben lévő „kunyhójába” elvonulva írta előadásjegyzeteinek felhasználásával. Heidegger élesen megkülönböztette a létet és a létezőt. A létező az elképzelhető, fogalmilag megragadható, érzékelhető és kategorizálható valóság. A lét a létező alapja, áthatja és felülmúlja azt. A lét maga túl van minden létezőn: habár nem konkrétan megfogható, érzékileg nem megragadható, szellemi tapasztalatunkban mindnyájan tudunk róla. A lét folyamatosan megmutatkozik, ugyanakkor el is rejtőzik: tapasztaljuk is, meg nem is.
Heidegger úgy vélte, a filozófia Platóntól kezdve megfeledkezett erről az alapvető ontológiai különbségről, a létről elfeledkezve kizárólag a megragadható létezőt vizsgálta. A metafizika Istent is valamiféle létezőnek tekintette, leszállította a megfogható síkra. Az emberi létezést Heidegger az ittlét (Dasein, más fordításban: jelenvalólét) fogalmával magyarázta: az ember bele van vetve a világba, ezért igyekszik otthonosan mozogni benne, bizalmas ismeretségben lenni a feltárulkozó valósággal. Az ittlét szorongás: az ember folyamatosan próbálja megvalósítani saját egzisztenciáját – de az ittlét egyben a halálhoz viszonyuló lét is: a halál bevégzi az ittlét egzisztenciáját, ugyanakkor be is fejezi. A halálhoz való viszonyt az ember mindig is érezte, saját haláláról mégis mindig elfeledkezik. Heidegger szerint a legmagasabb rendű művészet a költészet, melyet „a lét szószerű alapításának” nevezett és a mindennapi nyelv megalapozójának tartott.
Heidegger gondolatai alapvető hatással voltak az egzisztencializmus, a hermeneutika és a dekonstrukció filozófiai irányzataira. A Lét és idő Franciaországban felmérhetetlen hatást gyakorolt többek között Jean-Paul Sartre, Paul Ricoeur és Maurce Merleau-Ponty munkásságára, az angolszász világban ellenben értetlenséggel vagy gúnnyal fogadták Heidegger művét. A filozófus tanítványai közül is sokan a 20. század fontos gondolkodóivá váltak, köztük van Hannah Arendt, Herbert Marcuse és Hans-Georg Gadamer. 1928-ban Heidegger visszatért Freiburgba, ahol Husserl utóda lett a katedrán. Mi a metafizika? című székfoglaló előadásában a Semmi kérdéskörével foglalkozott. 1929-ben jelent meg Kant és a metafizika problémája című könyve.
Hitler hatalomra jutása után a nácik a tudományos világot is igyekeztek ideológiai kontroll alá vonni. 1933 tavaszán a Freiburgi Egyetem rektorát, a szociáldemokrata Wilhelm von Möllendorff professzort felmentették állásából, amiért nem volt hajlandó egy antiszemita plakátot kiragasztani az egyetemen. Von Möllendorff még menesztése napján megkérte Heideggert, hogy vállalja el a rektori tisztséget – az egyetem vezetősége ugyanis attól tartott, ha nem ő kerül a rektori székbe, a nácik egy pártfunkcionáriust ültetnek oda. Heidegger nemet mondott, de végül nem volt választása: áprilisban megválasztották az egyetem rektorának. Bár a „zsidóplakátot” ő sem volt hajlandó kifüggeszteni, vele szemben engedékenyebbnek bizonyult a hatalom.
A filozófus bonyolult viszonya a nácizmushoz máig viták tárgya. A korábban apolitikus filozófus rektori kinevezése után alig egy hónappal belépett a nemzetiszocialista pártba, melynek egészen 1945-ig tagja maradt. Nyilvános beszédeiben, nyilatkozataiban a nemzetiszocialista forradalom mellett kardoskodott, igyekezett népszerűsíteni a nácizmus eszméjét az egyetemi körökben. Dicsérte Hitlert, akitől azt várta, hogy új alapokra helyezi az egyetemi rendszert és a teljes németség létfeltételeit. Öccsének, Fritznek írt leveleiben próbálta őt meggyőzni a nácizmus igazáról: „Nap nap után látszik, milyen jelentős államférfivá válik Hitler. Népünk világa és a Reich átalakulóban van, s akinek van szeme a látásra, füle a hallásra, és szíve a cselekvésre, az felserken és lázas izgalom lesz rajta úrrá.”
Fekete füzetek címen, 2014-ben kiadott privát levelezései erős antiszemita felhangokat tartalmaznak. „A zsidó szellemiséget üres racionalitás és számítás jellemzi” – írja Heidegger. A háború alatt megjegyezte: „A világ zsidóságának, felfoghatatlan módon, sehol nem kell katonai akciókba bonyolódnia ahhoz, hogy szakadatlan növelje befolyását, amíg mi arra kényszerülünk, hogy népünk legjobbjainak drága vérét áldozzuk.” Ugyanakkor dékánsága alatt Heidegger folyamatosan összetűzésbe került az egyetem felett őrködő náci államhivatalnokokkal. Nem engedte, hogy a zsidó származású szerzők műveit kiiktassák a tanrendből, továbbra is ugyanúgy idézte például mentorát, Husserlt (akivel 1933 után végleg megromlott a viszonya). A folyamatos konfliktusok miatt végül tizenegy hónappal kinevezése után, 1934 tavaszán lemondott a rektori posztról. Visszavonult a politikától és a közélettől.
Ezután fokozatosan kiábrándult a náci ideológiából, a háború után a nácizmust már az emberiség betegségének nevezte. Vizsgálóbizottság elé idézték, a meghallgatáson egykori tanítványa és szeretője, a zsidó származású Hannah Arendt védte őt. A bizottság a nácik követőjének ítélte Heideggert és eltiltotta a katedrától. Évekre visszavonult kunyhójába, ahol magányba zárkózva írással és elmélkedéssel foglalkozott. 1951-től taníthatott ismét. A következő húsz évben több művet is publikált. Ideje nagy részét fekete-erdei házában töltötte, de többek között ellátogatott Görögországba is. 1966-ban interjút adott a Spiegelnek, melyben a nácizmushoz való viszonyáról beszélt, kérésére azonban csak a halála után tíz évvel jelenhetett meg a beszélgetés.
Martin Heidegger 1976. május 26-án, 86 évesen hunyt el a szülőfalujában. Földi maradványait a meßkirchi templom kertjében helyezték örök nyugalomra.
Tegnapi kultbaitünkben az amerikai Dél krónikásáról, a Nobel-díjas William Faulknerről írtunk, olvasd el azt is!
