Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse fejéből elmondása szerint álmában pattant ki legfontosabb regényének címe: születésnaposunk a 19. századi brit irodalom egyik legjelentősebb alakja, William Makepeace Thackeray. A Hiúság vására szerzőjének köszönhetően terjedt el a közbeszédben a mai értelemben vett „sznob” kifejezés is.
William Makepeace Thackeray 1811. július 18-án született Kalkuttában, a Brit Birodalom fennhatósága alatt álló gyarmati Indiában. Mindössze ötéves volt, amikor édesapja, aki vezető tisztséget töltött be a Kelet-indiai Társaságnál, elhunyt. Egy évvel később a kis Williamet édesanyja hazaküldte Angliába, hogy ott végezze tanulmányait. A hajó, melyen utazott, útban hazafelé elhaladt Szent Ilona szigete mellett, ahol Thackeray láthatta a kertjében sétálgató Napóleont. Édesanyja, aki időközben másodszorra is megházasodott – egy vagyonos mérnökhöz ment hozzá – néhány évre rá követte őt. Hiába járt a legjobb iskolákba, egyáltalán nem érdekelte a tanulás, társai között is magányosnak, elszigeteltnek érezte magát. Nagy szenvedélye a rajzolás és a festés volt, képzőművészeti pályára készült, de az írás is érdekelte. A Cambridge Egyetem diákja volt, az ottani diáklapban jelent meg az első verse, később jogot hallgatott, de nem fejezte be a tanulmányait. Inkább Németországba utazott, ahol találkozhatott a korszak bálványozott költőzsenijével, Goethével.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Huszonegy évesen megörökölte apja vagyonát. A pénzből Párizsba utazott, hogy művészeti tanulmányokat végezzen, bohém életmódja miatt azonban hamar elúszott az örökség. Időközben megházasodott, egy pénztelen ír lányt, Isabella Shawe-t vette el. Mostohaapja megvásárolt egy helyi újságot, ahol álláshoz juttatta Thackerayt, a lap azonban hamar csődbe ment. Thackeray feleségével hazatért Londonba, ahol folytatta az újságírást. Különböző lapoknak, népszerű magazinoknak dolgozott, közben folyamatosan írta novelláit, kisregényeit. Írásai ekkoriban még név nélkül vagy álnéven jelentek meg. Feleségétől három lánygyermeke született, közülük a legidősebb még csecsemőkorában meghalt. Isabella lelki egészsége fokozatosan romlott, nem sokkal legkisebb lányuk születése után az asszony elméje végleg elborult. Egy vidéki elmegyógyintézetben helyezték el, ezt követően Thackeray gyakorlatilag özvegyként élt, idejét az írásnak és a lányairól való gondoskodásnak szentelte.
Első regénye, a Catherine 1839-ben jelent meg, ezt követte két évvel később A nagy Hoggarty gyémánt. Ezek a szatirikus művek azonban nem arattak különösebb sikert, miként az 1844-ben kiadott, később a szerző által átdolgozott Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai című nagyregényre sem figyelt fel a közvélemény. A regény egy ír hamiskártyás és szélhámos életét meséli el, aki kalandjai során bejárja egész Európát. A sztori remek alkalmat adott az írónak arra, hogy leleplezhesse korának képmutatását, a művelt nemesi rétegek álszentségét. Hasonló görbe tükör a két évvel későbbi Sznobok könyve, melyben Thackeray a vidéki és városi nagypolgárság jellemző figuráiról készített keserűen gúnyos portrékat. Ez a mű – melynek a mai értelmében használt „sznob” kifejezés elterjedését köszönhetjük világszerte – már felkeltette a közönség figyelmét, a benne olvasható jellemrajzokat a népszerű Punch magazin is közölte.
Az átütő sikert az 1847–48-ban folytatásokban megjelent regénye, a Hiúság vására hozta meg az író számára. A történetnek Thackeray eredetileg a Regény hős nélkül – Toll és ceruzavázlatok az angol társadalomról címet szánta, de később meggondolta magát. Visszaemlékezései szerint amikor már hónapok óta gondolkodott a megfelelő címen, egyszer csak felriadt az éjszaka közepén, háromszor körbeszaladt a szobájában, közben azt mondogatta: „Hiúság vására! Hiúság vására!”. A cím valójában John Bunyan 17. századi angol prédikátor vallásos művéből, A zarándok útjából ered, ahol a Hiúság városában tartott vásár az anyagi világ értéktelenségét jelenti. Thackeray regénye két fiatal hölgy, a jómódú családból származó, angyali Amelia Sedley és a nincstelen, árva, de törtető, számító, haszonleső Becky Sharp története. A Hiúság vására éles társadalomkritika, az anyagi javakat és a társadalmi pozíciókat mindennél többre becsülő angol elit bírálata, melyben a szerző lerántja a leplet a gátlástalan törtetőkről és az üresfejű arisztokráciáról. A regény hatalmas siker lett, és máig a 19. századi angol irodalom nagy klasszikusának számít. Thackeray Dickens mellett – akivel több vitája is volt – a korszak ünnepelt szerzője lett, és ez az anyagi biztonságot is megteremtette számára.
Következő regényei, az önéletrajzi ihletésű Pendennis története és a történelmi témájú Henry Esmond története hasonlóan pesszimisták a társadalommal szemben. Később mindkét regénynek folytatást is írt. A Henry Esmond megjelenése után Thackeray az Egyesült Államokba utazott, ahol nagy sikerű felolvasókörutat tett. Hazatérve belevetette magát a politikába: 1857-ben liberális színekben volt képviselőjelölt, de elbukott a választáson. Veresége után visszatért az irodalomhoz, megalapította a The Cornhill Magazine című lapot, melynek főszerkesztője és állandó szerzője volt. Eközben beleszeretett egyik barátja és egykori cambridge-i évfolyamtársa feleségébe, Jane Brookfieldbe. A kapcsolat szenvedélyes, de csupán plátói volt, és a férj parancsára idő előtt véget ért. Az írót állítólag jobban megrendítette ennek a románcnak a vége, mint saját felesége elmebetegsége.
Thackeray 1863 karácsonyán hunyt el, ötvenkét éves korában, Londonban. December 23-án vacsora után hazatért, és miközben hálóruhájába öltözött át, váratlanul szélütést kapott. Másnap reggel a személyzet holtan találta az ágyában. Váratlan halála a családját és az olvasóközönséget is megrendítette – utolsó útjára hétezer rajongója kísérte el az ünnepelt írót a londoni Kensal Green temetőbe. A Westminster-apátságban mellszobor őrzi Thackeray emlékét, melyet az író lánya átdolgoztatott, kifogásolta ugyanis, hogy az eredeti szobron apjának túl rövid volt a pofaszakálla.
Thackeray műveiből számos filmváltozat készült, elsősorban természetesen a Hiúság vására ihlette meg a filmeseket: ebből már a némafilmkorszakban is több adaptáció született. A híres regény 1935-ben Becky Sharp címmel a mozivásznon is nagy siker lett, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy ez volt az első ún. háromszalagos Technicolor-eljárással készült színes film, melynek pompázatos látványvilága akkoriban forradalminak hatott. Szintén népszerű az 1998-ban készült, a BBC által gyártott hatrészes tévésorozat. 2004-ben Reese Witherspoon és Gabriel Byrne főszereplésével készült újabb hollywoodi adaptáció, 2018-ban pedig a BBC nagy riválisa, az ITV is elkészítette saját televíziós verzióját. A Barry Lyndont 1975-ben az excentrikus zseni, Stanley Kubrick álmodta filmvászonra Ryan O’Neal főszereplésével: a rendező célkitűzése az volt, hogy elkészítse a tökéletes kosztümös filmet. Thackeray leghíresebb regénye után kapta nevét a híres amerikai magazin, a divattal, populáris kultúrával és politikával foglalkozó Vanity Fair is.
Tegnapi kultbaitünkben a 20. századi magyar irodalomban kalandoztunk. Itt elolvashatod:
