Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Csodásan indult Mihályék nászútja, egy drámai fordulat mindent megváltoztatott.
Szerb Antal a két világháború közötti időszak egyik legkedveltebb szépirodalmi szerzője, akinek regényeit – az Utas és holdvilágot és A Pendragon legendát – máig szívesen forgatják az olvasók. Prózaírói munkássága mellett irodalomtörténészként és kritikusként is elismert.
Budapesten született, 1901. május 1-jén, művelt zsidó származású értelmiségi család gyermekeként. Apjával együtt 1907-ben áttértek a katolikus vallásra, ettől kezdve ebben a hitben nevelték. Édesapja elismert orvosprofesszor volt, aki maga is fanatikus irodalomkedvelő hírében állt, így Antal gyerekkorát könyvek között töltötte, és már fiatalon jelentős műveltségre tett szert.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Kortársai ámultak tudásán, gondolatainak frissességén és megnyerő humorán. A piarista gimnáziumban érettségizett – kamaszkorában írta első verseit, novelláit, sőt drámakísérleteit is –, Grazban, majd a pesti bölcsészkaron tanult. Magyar–német szakon diplomázott, de mellékesen angolul és franciául is megtanult. Húszévesen jelentek meg első versei a Nyugatban, később kritikákat is írt a lapnak, de más fővárosi orgánumokban is publikált. Egy ideig rendezőként dolgozott a Belvárosi Színházban. 1924-ben ledoktorált, majd a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskolában vállalt tanári állást. Egészen addig itt tanított, míg a ’40-es évek elején a zsidótörvények miatt ott nem kellett hagynia a katedrát.
A ’30-as évektől vált ismertté irodalomtörténészként és regényíróként, de fordítóként is dolgozott. 1930-ban az erdélyi Helikon íróközösség pályázatára kezdte el írni Magyar irodalomtörténet című művét, melynek vázlata elnyerte a fődíjat, az elkészült mű pedig négy évvel később két kötetben látott napvilágot. A mű kisebb vihart kavart, ugyanis Szerb a magyar irodalom számos nagy alkotóját taszította le a piedesztálról, pátosz helyett gyakran humorral, iróniával közelített munkásságukhoz. Hasonlóan nagyszabású vállalkozásnak számít és hasonlóan olvasmányos mű az 1941-ben megjelent háromkötetes A világirodalom története, mely posztumusz, a háború után okozott kisebb botrányt. A kommunista államhatalomnak ugyanis nem tetszett, amit Szerb a szovjet irodalomról írt, ezért sokáig csak cenzúrázott formában engedték újra kiadni a művet.
Szerb számára a legnagyobb hírnevet azonban kétségkívül két legismertebb regénye, az 1934-ben megjelent A Pendragon legenda és a három évvel későbbi Utas és holdvilág hozta meg. Az előbbi zseniális detektívregény-szatíra, mely bravúrosan ötvözi magában a krimi, a misztikus kalandregény és egy alapos kultúrtörténeti kirándulás jegyeit, és Wales varázsos tájaira kalauzolja el olvasóját. A szerző a következő évben Baumgarten-díjat kapott. A regényből 1974-ben Révész György rendezésében készült film, Latinovits Zoltán és Darvas Iván főszereplésével. Az Utas és holdvilág főhőse megszökik saját nászútja elől, próbálván megtalálni véglegesen elveszett ifjúkorát. Ebben az önelemző regényben a szerző a művelt, humanista európai polgár ekkoriban egyre inkább beszűkülő kilátásait, reménytelenségét jelenítette meg. Az Utas és holdvilág filmváltozatát Szász János rendező tervezi elkészíteni, az alkotás – amennyiben támogatást kap – a következő években készülhet el. A szerző utolsó regénye, az 1943-ban kiadott A királyné nyaklánca egy kalandos igaz történetben mutatja be a francia forradalmat megelőző időszak kultúráját, társadalmát, jellemző és jelentős figuráit.
A nácizmus előretörésével egyre jobban beszűkültek Szerb lehetőségei. Habár katolikus hitben nevelkedett, a zsidótörvények értelmében elbocsátották munkájából, nem engedték publikálni, A magyar irodalomtörténetet indexre tették. 1943-ban, majd 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be. Először Budapesten dolgoztatták, majd Sopron mellé, Balfra vitték. Felesége és befolyásos barátai többször próbálták megszöktetni, ő azonban nem volt hajlandó magukra hagyni vele együtt raboskodó írótársait, Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. „Tudom, hogy meghalok, de köztetek akarok meghalni” – mondta. Az embertelen körülmények alaposan megviselték és legyengítették, halálát azonban végül tettlegesség okozta: 1945. január 27-én nyilas suhancok puskatussal verték halálra. A korabeli sajtó igyekezett eltussolni a halál pontos körülményeit, a szemtanúk azonban később megerősítették a tettlegességet. Szerb Antal és társainak földi maradványait 1946 októberében exhumálták a tömegsírból – az író sírja ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található. 1968-ban Balfon emlékművet állítottak fel, melyen a szerző szavai olvashatók:
„A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”
Ha olvasnál még kultbaitet, kattints ide:
