Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Marcus Aurelius római császár uralkodásának kezdetén fájdalmas döntésre kényszerült.
Marcus Aurelius szinte egész uralkodását katonai táborokban töltötte a germán népek elleni háborúk miatt, kivételes bölcsessége és irodalmi-filozófiai munkássága miatt mégis filozófus császárként, a jó uralkodó megtestesítőjeként vonult be a történelembe.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Hispániából származó előkelő család sarjaként született Rómában, 121. április 26-án. Praetori tisztséget viselő apja a későbbi Antoninus Pius császár sógora volt, azonban korán meghalt, ezért Marcus Aureliust kiskorától kezdve nagyapja nevelte. A legelőkelőbb római körökben nőtt fel, nagyapja gondoskodott róla, hogy a lehető legszélesebb körű műveltséget szerezze és a legjobb tanítómesterek oktassák a tudományokra. Már gyerekként behatóan érdekelte őt a filozófia, görögtudásával kiemelkedett kortársai közül. Formális oktatását a jogtudományok megismerésével zárta le. Távoli rokona, Hadrianus császár már korán felfigyelt a művelt és erélyes ifjúra, akit meglepően fiatalon, hatévesen a Lovagrend tagjává választottak. Ettől kezdve különböző tisztségeket viselt. Kamaszkorát Rómán kívül töltötte, ahol megismerte a vidéki igazgatási munkákat. A fővárosba visszatérve a helyi ügyek intézésében kapott feladatot, részt vett a kikötők igazgatásában, a vallási ünnepségek megszervezésében, de pénzügyekkel is foglalkozott.
Hadrianus azzal a feltétellel nevezte meg utódjául Antoninus Piust, hogy az örökbe fogadta Marcus Aureliust és másik pártfogoltját, Lucius Verust. Az új császár adoptált fiaként – később vejeként – Marcus Aurelius betekintést nyerhetett az uralkodás fortélyaiba és az államigazgatás mikéntjébe. Antoninus őt nevezte meg utódjául, és ezt a döntést a nép egyöntetűen támogatta. Trónra kerülve (161-ben) Marcus Aurelius maga mellé vette társuralkodónak adoptált testvérét. A két császár teljes egyetértésben kormányzott és azonos jogkörökkel rendelkezett, azzal a kivétellel, hogy a főpapi tisztséget (pontifex maximus) egyedül Marcus Aurelius viselhette. A császárnak azért volt szüksége társra, mert a birodalom több fronton is harcot viselt (nyugaton a germán, keleten a pártus népek ellen), egymaga pedig képtelen lett volna mindkét területen megszervezni és irányítani a hadmozdulatokat. Nem bízhatta önálló katonai vezetőkre a seregek irányítását, ugyanis – Julius Caesar példáján okulva – attól félt, azok esetleg a fennálló hatalom megdöntésére szervezkedhetnek. Olyan emberre volt szüksége, akiben a végletekig megbízhatott. Az egyezség alapján Lucius Verus kormányozta a birodalom ázsiai provinciáit és irányította a keleti harcokat, míg Marcus Aurelius Afrikáért és Európáért felelt.
A társcsászárok számos intézkedést hoztak, amik a nép javát szolgálták. Sokat tettek a Rómában kitört éhínség enyhítésére, lecsendesítették a Britanniában és Germaniában kitört lázadásokat. Hosszú harcok után végül Lucius Verus seregei diadalt arattak a Pártus Birodalom felett, ezt a két uralkodó 166-ban Rómában diadalmenettel ünnepelte meg. A hazatérő sereg azonban pestisjárványt hurcolt magával, és ez súlyos veszteségeket okozott mind a polgárok, mind a katonaság körében. Lucius Verus is a járvány áldozata lett, így 169-től Marcus Aurelius egyedül uralkodott tovább. A császárnak rögtön súlyos kihívásokkal kellett szembenéznie: a Dunán átözönlő, a gótok és burgundok elől menekülő germán törzsek elfoglalták a birodalom több területét is, köztük Pannóniában a mai Szőny városát és az itáliai Aquileát. Az uralkodó elárverezte a császári kincstárat, ebből fedezte a Pannónia védelmére indított, alaposan megtervezett és nagyszabású hadműveletet.
A harcok több színtéren is folytak és hosszasan elhúzódtak, végül sikeresen, a római légiók győzelmével értek véget. A császár azt tervezte, hogy a germánok elleni offenzívaként megszerzi és provinciává teszi a Pannóniától északra és keletre fekvő területeket, ekkor azonban hirtelen megint új irányból érkezett fenyegetés. Szíria tartomány katonai helytartója, Avidius Cassius ugyanis fellázadt Róma ellen, és abban a hitben, hogy Marcus Aurelius elesett a pannóniai hadjárat alatt, magának követelte a trónt. A császár azonban nagyon is életben volt, és seregeivel azonnal elindult, hogy elbánjon a trónbitorlóval. Igyekezete azonban feleslegesnek bizonyult: mire Marcus Aurelius megérkezett volna Szíriába, az ellencsászárt már saját hívei eltették láb alól. Az uralkodó visszatérhetett az állandóan lázongó barbár népek elleni harcba. Állandó római helyőrséget szervezett a mai Ausztria területén. Terve az volt, hogy megteremti és fenntartja a békét a birodalom határvidékein, ez azonban sohasem valósulhatott meg. Marcus Aureliust 180. március 17-én váratlanul érte a halál – valószínűleg a katonai táborban tomboló pestis végzett vele is, Vindobona (a mai Bécs) vagy Sirmium (a mai vajdasági Szávaszentdemeter) városában. Hamvait hazavitték és Hadrianus mauzóleumában helyezték örök nyugalomra.
Marcus Aurelius halálával véget ért a „jó császárok” uralkodása és Róma fénykora. Utódja a trónon fia, Commodus lett, akit már életében társuralkodónak választott. Döntése azonban nem volt szerencsés: Commodus sem a politikához, sem a hadviseléshez nem értett, ellenben kegyetlen, zsarnoki természetűnek bizonyult, uralkodása alatt Nero rémuralma tért vissza Rómába. A senatorok végül összeesküvést szőttek a császár ellen, és személyi edzője, Narcissus végzett vele egy fürdőben. A gyermektelen Commodus pusztulásával halt ki az Antonius-dinasztia.
A sztoikus filozófia híveként Marcus Aurelius a mértékletesség, az erélyesség és a visszafogottság híve volt. Gyűlölte a tékozlást, igyekezett mindig takarosan élni. Így figyelmeztette saját magát: „Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat – mert ez könnyen megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendőzetlen, igazságszerető, istenfélő, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó. Arra törekedj, hogy az maradj, amivé a filozófia igyekezett tenni.” A pannóniai hadjárat alatt született naplóbejegyzéseit összefűzve született meg Elmélkedések című munkája, mely máig az ókori római filozófia egyik legolvasottabb művének és az első irodalmi önvallomásnak számít. A kereszténységgel szemben is toleranciát hirdetett, később, környezete nyomására, akik az éhínségekért, háborúkért, járványokért a keresztényeket tették felelőssé, mégis keresztényüldözést hirdetett. Kínai források szerint Marcus Aurelius követei a távol-keleti országba is eljutottak és különböző javakat vittek Huan császárnak, ezt azonban semmilyen római forrás nem erősíti meg, ezért valószínűsíthető, hogy a látogatók inkább kereskedők, mintsem császári megbízottak voltak.
Marcus Aurelius legismertebb filmes megjelenítése Ridley Scott népszerű, díjnyertes kalandfilmjében, a 2000-ben bemutatott Gladiátorban volt látható, ahol Richard Harris keltette életre a filozófus császárt. A brit színész már a hetvenedik életévéhez közeledett a forgatás idején, míg a császár valójában csak ötvennyolc volt, amikor elhunyt. John Logan forgatókönyvíró azonban bevallottan nem a történelmi hűségre, hanem egy fiktív cselekmény megalkotására törekedett. A filmben Marcus Aurelius – látván fia gátlástalan, erkölcstelen természetét – hadvezérét, Maximust nevezi ki utódjául, és arra kéri, állítsa vissza Rómában a köztársaságot. Commodus természetesen nem hagyja ezt annyiban, meggyilkolja apját, és a halálba küldi Maximust és családját. A hadvezér persze megmenekül, és gladiátorként áll bosszút. Mindez természetesen puszta kitaláció. A császár egy másik nagyszabású produkcióban, az 1964-es A Római Birodalom bukásában is megjelenik, ahol szintén egy brit színészóriás, Alec Guinness alakítja őt. Az Anthony Mann rendezte mozi – nomen est omen – minden idők egyik legnagyobb anyagi bukásának számít, gigantikus fiaskója vetett véget Hollywoodban a látványos ókori eposzok akkor már egy évtizede tartó sorozatának.
Marcus Aurelius emlékét őrzi Rómában a márványból faragott, harminc méter magas diadaloszlop, melyet jóval a császár halála után fejeztek csak be. A Piazza Colonnán álló oszlop tetején ma Szent Pál apostol szobra áll, melyet a 16. században V. Szixtusz pápa állíttatott a császár ledöntött szobrának helyére. Szintén az Örök Városban áll a császár lovas szobra, a monumentális bronzszobor a Piazza Campidoglión. A szobor felújítását Michelangelo irányította, ő tervezte az alapzatát is. Megőrzését és fennmaradását valószínűleg annak köszönheti, hogy a pápaság azt hitte, a szobor nem Marcus Aureliust, hanem a kereszténységet a birodalomban először engedélyező I. Constantinus császárt ábrázolja.
Ha olvasnál még kultbaitet, ide kattints:
