Lieb Mihály Leó a kárpátaljai Munkácson született, majd családi tragédiák egész sorozata után Békéscsabán lett asztalosinas – alig 11 évesen. A Munkácsy Mihály néven később nemcsak Magyarországon, de világszerte ismert festőművész 1844-ben, a mai napon született.
Munkácsy Mihály a 19. századi magyar festészet legnagyobb géniusza, aki az emberábrázolást állította művészete középpontjába. Romantikus-realista képei mély szociális érzékenységgel és megfigyelőképességgel örökítik meg korának figuráit, nagyszabású történelmi tablói, mint a Krisztus-trilógia vagy a Parlamentben látható Honfoglalás pedig a leghíresebb magyar műalkotások közé tartoznak. Alacsony sorból küzdötte fel magát nemzetközileg elismert művésszé, aki magyar festőnemzedékek sorára volt hatással.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Munkácsy 1844. február 20-án született Munkácson Lieb Mihály Leó néven, bajor származású állami hivatalnok apa gyermekeként. Mihályt és öt testvérét sorra érték a tragédiák: először édesanyjuk, majd édesapjuk halt meg. Árva gyerekként rokonoknál nevelkedett Békéscsabán, ahol szigorú nagybátyja az asztalosi pályára szánta, ezért inasiskolába adta. Az iskolát kijárva néhány évig – nyomorúságos körülmények között, napi tíz-tizenkét órát robotolva – asztalosinasként dolgozott, de érdeklődése már már ekkoriban a festészet felé fordult.
Megismerkedett Szamossy Elek vándorfestővel, aki maga mellé vette az ekkor tizenhat éves fiút. Szamossy nemcsak a festészet fortélyait tanította meg neki, de a művészettörténetbe is beavatta. 1863-ban mestere ajánlására a pesti Képzőművészeti Társulat vette szárnyai alá, majd Bécsben, Münchenben és Düsseldorfban tanulta a mesterséget. 1867-ben állami ösztöndíjjal ellátogatott a párizsi világkiállításra, ahol találkozott a korabeli francia realista festészet nagy alkotásaival.
1868-ban szülővárosára való utalásként felvette a Munkácsy nevet. Ekkoriban főként portréfestésből élt. Művészileg a népi-realista témák érdekelték, és a magyar puszta világából merített ihletett. Ismert képei a korszakból a Búsuló betyár, a Vihar a pusztán és a Dűlő szénásszekér, de a leghíresebb minden bizonnyal az 1869-es Ásító inas: itt találta meg alkotóként a saját hangját. A következő évben óriási sikert ért el Siralomház című képével, melyet a párizsi Szalon kiállításán aranyéremmel jutalmaztak. A mély társadalmi érzékenységet és kiváló lélektani ábrázolótehetséget mutató mű az 1848 utáni betyárvilágból meríti témáját, és egy halálraítélt utolsó óráit dolgozza fel. Ezt követték olyan remekművek, mint a Tépéscsinálók és a Köpülő asszony.
Az 1870-es évek elején Párizsba költözött és megházasodott – Cécile Papier-t, egy báró özvegyét vette el. Házassága és az új környezet hatására stílusa és témavilága is megváltozott. Eltávolodott a kritikai realizmustól, az egyszerű emberek megpróbáltatásainak ábrázolásától, és inkább az előkelő városi polgárság és a főurak elvárásainak megfelelve készítette műveit. Életképeket, szobabelsőket, portrékat alkotott. Charles Sedelmeyer osztrák műkereskedő 1879-ben harmincezer frankért vásárolta meg a párizsi világkiállításon bemutatott Milton című képét, továbbá tízéves szerződést kötött vele. Ennek fejében Európa és a világ nagyvárosaiban belépődíj fejében állíttatta ki Munkácsy műveit a közönségnek.
Ekkoriban kezdte el Munkácsyt foglalkoztatni egy Krisztus szenvedéstörténetét ábrázoló nagyszabású trilógia elkészítése. Az inspirációt egy Jézus életéről szóló könyvből vette. Elsőként a Krisztus Pilátus előtt című festmény készült el, 1881-ben. A római helytartóval való találkozást ábrázoló képen több mint egy évig dolgozott. A festményt – Sedelmeyer szervezésében – Párizsban, Bécsben, majd Budapesten is kiállították. Az akkori Műcsarnok Sugár úti épületében több mint nyolcvanezer érdeklődő volt kíváncsi az alkotásra, amely elnyerte a Képzőművészeti Társulat Babérkoszorú díját is.
A trilógia második darabját, a Golgotát az évtized közepére fejezte be. Munkácsy – a korszak több nagy festőjéhez hasonlóan – hús-vér modellekkel dolgozott. Mivel a festés mellett a fényképészethez is kiválóan értett, a beállított modelleket lefényképezte, és a tanulmányfotók alapján festette meg műveit. Így történt a Krisztus szenvedését ábrázoló festmény esetében is. A Jézus szerepére felkért modell azonban rosszul lett, és leesett a keresztfáról. Mivel más jelentkező nem akadt, Munkácsy végül saját magát tette meg alkalmi Megváltónak, és játszotta el a fényképezőgép kedvéért a keresztre feszített Krisztust.
1891-ben az épülő Országház számára rendelte meg tőle a magyar állam a Honfoglalás című nagy panorámaképet, melynek ötlete Jókai Mórtól származott. A festményhez, mely a Gesta Hungarorumban Anonymus által leírt Árpád-legenda egyik jelenetét dolgozza fel, Munkácsy komoly tanulmányokat folytatott. Titkárával együtt bejárta az országot, régészeti leleteket, levéltárakban őrzött anyagokat vizsgált át. Rengeteg modellről, különböző embertípusokról készített fényképeket, korhű jelmezeket, kellékeket vásárolt. Próbálta újraéleszteni a történelmi festészet egykor meggyőző ünnepélyességét, kritikusai szerint azonban ez a kép már a művész lankadó erejét mutatja.
Munkácsy ekkor ugyanis már súlyos beteg volt. Fiatalkorában szifiliszt kapott, melyből kigyógyult ugyan, de később mégis visszaesett. Az évek múlásával a betegség egyre súlyosbodott, idegi problémákká, végül elmebajjá és paralízissé fejlődött. A Krisztus-trilógia utolsó darabját, az Ecce homo-t, mely Jézus és Pilátus második találkozását örökíti meg, már komoly kínok között, betegségével küszködve készítette el. Az 1896-ban, a millenniumi kiállítás keretein belül kiállított képen ezúttal nem a művész alakította Krisztust, de egy apró cameoszerepben így is megfestette magát. A megvadult, kiabáló tömegben tűnik fel Munkácsy arca, aki értetlenül, csendben bámulja a történéseket. A jó időzítés és az erős reklám bejött a művésznek – a képet több mint háromszázezer ember tekintette meg az Andrássy úton felállított pavilonban.
Egyre romló testi és szellemi egészsége miatt Munkácsy először Baden-Badenbe utazott kúráltatni magát, majd az endenichi elmegyógyintézetbe került. Itt érte a halál 1900. május 1-én, ötvenhat éves korában. A róla készült utolsó fényképen a halottas ágyán látható, kezében feszülettel, mögötte a falon a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota reprodukciójával. Temetése Budapesten állami ünnepség keretében zajlott, holttestét a Műcsarnok előtt ravatalozták fel, majd hatalmas tömeg kíséretében a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe szállították.
A trilógia három képét a művész életében sohasem láthatta együtt. Az első két alkotás a tengerentúlra került (Munkácsy különösen sok megrendelést kapott az Egyesült Államokból és az ottani elit körében népszerűek voltak a képei). A Golgotát egy amerikai milliomos üzletember, John Wannamaker vásárolta meg. A kép majdnem odaveszett, mikor Wannamaker háza leégett, végül úgy tudták megmenteni, hogy kivágták a keretből. A hiányzó részeket néhány évvel később pótolták. Először 1995-ben láthatta együtt a közönség a három képet a debreceni Déri Múzeumban. 2014-ben a Krisztus Pilátus előtt-öt a bérleti időszak lejárta miatt vissza kellett szállítani Kanadába a tulajdonosához. Egy évvel később a magyar állam visszavásárolta a festményt, így azóta újra együtt látható a híres bibliai témájú trilógia.
Érdekel a többi kultbait-sztori is? Itt elolvashatod a tegnapit:
