Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Valószínűleg nem is tudtad, de a ma hatályos magyar útlevélen kétféle formában is megjelenik a Nemzeti Himnusz: a műanyag adatlapon dombornyomással Kölcsey Ferenc költeményének kéziratából látható egy részlet, a lapokon pedig UV-fény alatt megjelenik Erkel Ferenc zeneművének kottája. És még rengeteg más érdekesség létezik az 1823. január 22-i keltezéssel megírt költeménnyel kapcsolatban.
A nemzeti himnuszok többsége magasztos egyházi vagy népi énekekből alakult ki, amelyeket a kora újkortól kezdve szívesen énekeltek a templomokban és más összejöveteleken az emberek. A magyarországi katolikusok és reformátusok körében is elterjedtek vallásos énekek (a katolikusoknál a Boldogasszony anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű énekek, a reformátusoknál a 90. zsoltár – Tebenned bíztunk, elejétől fogva), melyeket a 18. századtól kezdve néphimnuszként, közös fohászként énekeltek. A nép körében szintén népszerű volt ebben az időszakban a Rákóczi-nóta (melyet később Liszt Ferenc és Hector Berlioz is feldolgozott) és a Rákóczi-induló is.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A 19. század elejétől Joseph Haydn szerzeménye, a Gott erhalte Franz den Kaiser... lett a Habsburg Birodalom, benne Magyarország állami himnusza, melyet hivatalos alkalmakkor játszottak. Az osztrák császárhimnusz azonban, bár szövegét később magyarra is lefordították, sohasem lett általánosan elfogadott a magyarok körében, többek között azért sem, mert a kivégzéseket – köztük az aradi vértanúkét is – hagyományosan ezzel fejezték be.
A magyar nemzeti himnusz végül Kölcsey Ferenc tollából született meg. Az akkor 33 éves, közismert reformkori költő és politikus Szatmárcsekén, 1823. január 22-én fejezte be nyolc versszakos, zsoltáros hangvételű költeményét (ezért ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját). A Hymnusban a szerző Istentől kér segítséget, megidézve a Teremtő jótéteményeit, a magyarság dicső múltját, majd felsorolva a nemzeti bűnöket és tragédiákat. A vers kiváló szerkesztési tehetségről tanúskodik. Ritmusképlete a magyar népi kanásztáncot követi, tartalmi és építkezési előképe két 16. századi prédikátor-költőnél, Farkas Andrásnál és Kecskeméti Vég Mihálynál is megtalálható. A Hymnus először 1829-ben, Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg nyomtatásban, majd három évvel később Kölcsey műveinek válogatott kiadásában, az első kötetben kapott helyet. A szerző ekkor illesztette verséhez A magyar nép zivataros századaiból alcímet. Kölcsey 1838-ban elhunyt, így nem érte meg, hogy leghíresebb költeménye nemzeti énekké emelkedik.
1844 februárjában, miután Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítése egy évvel korábban nagy sikert aratott, Bartay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot írt ki a Kölcsey-mű megzenésítésére. A zsűri, melynek Vörösmarty és Szigligeti Ede, a színház titkára is tagja volt, tizenhárom, jeligével benyújtott pályamű közül választotta ki a győztest. Erkel Ferencnek (1810–1893), a Nemzeti Színház karnagyának szerzeménye egyöntetűen maga mögé utasította a többi pályázót (akik között ott volt Egressy Béni, a Szózat komponistája is). A döntést június 15-én hirdették ki, ezt a napot tekinthetjük a Himnusz születésnapjának.
Erkel szerzeménye, amely már bemutatásakor óriási elismerést aratott mind a közemberek, mind a kritika körében, augusztus 10-én hangzott fel először hivatalos ünnepségen, a Széchenyi nevű gőzös vízre bocsátásánál, az óbudai hajógyárban. Szeptemberben megjelent nyomtatásban a Himnusz kottája, Deák Ferencnek ajánlva – ez segítette a mű országos elterjedését és nemzeti fohásszá válását. A Himnusz a Kölcsey által írt mind a nyolc versszakot magában foglalja, hivatalosan azonban csak az elsőt játsszák.
Állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án, a Mátyás-templomban játszották Erkel szerzeményét, a szabadságharc leverése azonban egy időre háttérbe szorította a művet, és újra a Gott erhalte... lett a hivatalos nemzeti induló. 1865-ben, a kiegyezési tárgyalások megnyitásakor Ferenc József császár – nyitottságát mutató gesztusként – a Himnusz hangjaira vonul be az Országházba.
1903-ban Rátkay László képviselő törvényjavaslatot terjesztett be, amely „az egységes magyar nemzet himnuszaként” határozza meg Kölcsey versét és Erkel zeneművét. A törvényhozás elfogadta a beadványt, Ferenc József azonban nem szentesítette, ezért nem léphetett életbe. 1916 decemberében az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásakor nem az osztrák, hanem a magyar himnusz dallama csendült fel a Mátyás-templomban.
A Monarchia felbomlása után, 1918-tól Erkel szerzeménye a megcsonkított, de önállóvá vált Magyarország nemzeti himnusza lett. Ez azonban csak közmegegyezésen alapult, valójában csupán 1989-től, az alkotmányba való bekerülésével vált hivatalos nemzeti himnusszá a mű. Az 1920-as években, a trianoni békediktátumot követően a mű tempóját jelentősen lelassították, így nyerte el mai, egyesek által kifogásolt lassú, rapszodikus előadásmódját. Egy másik apró, de szintén többek által kifogásolt változtatás 1939-ben történt, amikor a vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendelete úgy határozott, ezentúl a „hozz rá víg esztendőt...” helyett, a könnyebb énekelhetőség kedvéért „hozz reá”-t kell énekelni – ezt azóta visszaállították, hivatalosan most a „hozz” o-ját hajlítjuk.
A zenemű azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Az 1950-es évek elején Révai József, a Rákosi-korszak hírhedt kultúrkomisszárja azzal kereste meg Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt, hogy írjanak új himnuszt a dolgozó magyar népnek. A neves író és a kiváló zeneszerző azonban egyöntetűen visszautasították a felkérést, mondván, minek új himnuszt írni, jó nekünk a régi is. A kérdés ezzel lekerült az asztalról, Erkel műve pedig – bár az 1950-es évek első felében csak szöveg nélkül játszhatták hivatalos alkalmakkor – túlélte az államszocializmus évtizedeit is.
1985-ben Fasang Árpád zongoraművész vetette fel az ötletet, hogy január 22-én, a Himnusz leadásának napján országosan emlékezzenek meg a magyar kultúráról. Végül 1988 decemberében a Hazafias Népfront tett javaslatot a magyar kultúra napjának megünnepléséről, melyet 1989 óta minden évben megtartanak. 2006. május 7-én Budakeszin felavatták a Himnusz szobrát, V. Majzik Mária alkotását, melyen a vers sorai is olvashatók, bronzharangokkal pedig képes megszólaltatni Erkel zeneművét. Kölcsey eredeti kéziratát 1944 óta az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.
Ha érdekelnek kultbait cikkeink, olvasd el ezt is:
