KÖLYÖK

Előbb bízzunk a gyerekben, aztán lesz megbízható

2017. január 8., vasárnap 14:34

A tini szüleit számtalan helyzet elé állítja az élet, mikor el kell dönteniük: eléggé érett és felelős-e már a gyerek ahhoz, hogy ezt vagy azt megengedjék neki. Ilyen kérdések korábban is felmerülnek, de a tini életkorával növekszik a tét, komolyodnak a helyzetek. Például rábízzanak-e jelentősebb pénzösszeget, annyit, ami már nemcsak egy rágóra elég, hanem akár rossz célokra is használható, például egy komolyabb berúgásra. A legfőbb kérdés persze az szokott lenni, hova engedjék el: mehet-e a buliba, koncertre, ott alhat-e az ismerősnél, hányig maradhat ki.

A szülők döntésében sok tényező szerepet játszik. Annál jobb, minél inkább látják a gyereket a maga valójában, és nem csak a szorongásaik mentén döntenek túl szigorúan, vagy, a másik véglet, ha a népszerűségnyerés motiválja az engedékeny választ. Utóbbinak komoly a veszélye elvált szülőknél, főleg, ha nem jó az együttműködés, és riválist látnak egymásban. Ilyen helyzetben sokan belecsúsznak abba a hibába, hogy nem akarják a „rossz rendőr” szerepét vállalni, és egymásra licitálva engednek meg olyasmiket a gyereknek, amiket a valós érettsége és életkora nem indokol.

shutterstock 225203728

A szülői szorongás persze mindenképp beleszól a döntésbe, ez magyarázza, mikor a kisebb testvéreknek sokkal előbb engedik meg ugyanazt, amitől az elsőszülöttet idősebb koráig óvták. Ezt a nagyok büszkén úgy szokták megfogalmazni, hogy „kitapostam az utat”, de valójában csak arról van szó, hogy a szülők megnyugodtak, hogy tényleg nem történik semmi dráma, ha a lányuk, fiuk elmegy a házibuliba.

Van egy józan mértéke a gyermek féltésének, és alapulhat a realitáson is, ha anya, apa úgy látja, a gyermek még nem érett meg arra, amire vágyna. Arról az igényről azonban (legalább részben) le kell mondani, hogy akkor engedünk meg valamit, ha már többszörösen bizonyította, hogy alkalmas, érett rá. Hiszen csak azzal a bizalommal tud élni, amit már megkapott!

Az a gyerek, aki érzi, hogy a szülei rettegnek attól, hogy a legkisebb felelősséget is a kezébe adják, és kifejezik, hogy azért nem lehet, mert linknek, kelekótyának tartják, sosem lesz megbízható. Ennek az az oka, hogy innentől kezdve a „jó” viselkedés arról szólna, hogy pedálozni kell apa, anya kegyeiért. A tini azonban saját autonómiájáért harcol, azért, hogy olykor megélhesse: a maga ura. Egyik tizenéves sem szereti, ha arról szólnak napjai, el kell nyerni a szülők tetszését, különben rossz véleménnyel lesznek róla, és nem adják meg a vágyott szabadságot.

Sokkal inkább segíti a gyermek önállóvá, éretté válását, ha a szülő kifejezi, ezt vagy azt jó szívvel megengedi neki, mert megbízik benne. Még akkor is, ha lelke mélyén ott lapul egy kis szorongás, hogy ugye tényleg nem lesz baj. Ha ebben a légkörben engedjük el bulizni, akkor kisebb rá az esély, hogy őrültségeket tesz, hiszen nem szívesen mond le arról a visszajelzésről, amit kapott.

A két hozzáállás között a lényegi különbség, hogy az elsőnél a szülő a saját kezében tartja a kontrollt, skatulyába zárva: „én mondom meg, milyen vagy”. „Majd ha elnyered a tetszésem, akkor esetleg megengedem, hogy...”. Nehéz ez ellen harcolni, hamar elveszíti a gyerek a kedvét. A másikban a tini megélhet valamiféle jó értelemben vett belső erőt, hiszen a szülő látja benne az érett, ügyes gyerek potenciálját, és rajta áll, aszerint fog-e viselkedni.

Még ha lett is volna benne hajlandóság az éretlenkedésre, ez után nehéz, mert nem akarja megcáfolni ezt a képet. Arról van szó, egyik gyerek sem szereti, ha nyíltan harcolni kell a szülő tetszéséért, de valójában húsbavágóan fontos számára, hogy érezze, büszkék rá.

A bizalmatlanság szelídebb változata, mikor anya, apa úgy enged meg valamit, mintha a fogát húznák, hozzátéve, hogy „de ugye nem fogod az egész pénzt hülyeségekre költeni, de ugye nem fogsz inni a buliban?” Bár a gyerek megkapja, amit kért, de a bizalmat nem kapja meg hozzá. Ez cseppet sem motiváló.

Valójában minden kölyöknek vannak jó és szerencsétlenebb húzásai. Az érett, megbízható fiatal is tesz néha ostobaságot, már csak azért is, hogy kipróbálja, milyen, mi történik akkor. Ha a szülő onnantól kezdve csak abból indul ki, mintha az lett volna az igazi arca a tininek, akkor valóban azt az oldalát erősíti meg, és ezzel senki sem jár jól.

„Mégis, miért fejezzem ki, hogy megbízom benne, ha múltkor is butaságot csinált?” – hangozhat a jogos kérdés. A válasz hadd legyen ez a példa: egyszer egy nagy tiszteletben álló közszereplő úgy nyilatkozott: „az embert a jóra is lehet kompromittálni”. Ő úgy élte meg, annyira becsületesnek, jónak látják, hogy egyszerűen nem tehet mást, mint hogy megfelel ennek a képnek. Gondoljunk erre a mondatra néha, ez a gyereknevelésben is fontos!

Cziglán Karolina
pszichológus 

KOMMENTEK

  • 2017.01.09 20:31:35cardiobascuralis

    A cikkből is látszik, hogy a pszichológia mekkora áltudomány.
    Egy polcra való az asztrológiával meg a homeopátiával.

  • 2017.01.09 20:34:20cardiobascuralis

    "Sokkal inkább segíti a gyermek önállóvá, éretté válását, ha a szülő kifejezi, ezt vagy azt jó szívvel megengedi neki, mert megbízik benne. Még akkor is, ha lelke mélyén ott lapul egy kis szorongás, hogy ugye tényleg nem lesz baj. Ha ebben a légkörben engedjük el bulizni, akkor kisebb rá az esély, hogy őrültségeket tesz, hiszen nem szívesen mond le arról a visszajelzésről, amit kapott."

    Menjél, drága szívem, toljad a buiban a kokót meg a heroint, mint a haverjaid.
    Legfeljebb beledöglesz, majd csinálunk helyetted másikat!

    Nem, a gyerek simán őrültségeket fog csinálni, ha ezt látja a haveroktól. Ha nem, az csak vérmérséklet meg esetleg gondolkodási képesség kérdése, a szülői bizalomnak ehhez semmi köze.
    Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik magának is meg a gyerekének is.

  • 2017.01.11 21:47:21csakférfi

    Ezen ritka kivétel hogy most a poszttal egyetértek.
    Mivel voltam kamasz. Meg van is két kamaszodó fiunk.
    Tényleg meg kell hogy bízzunk benne. Mivel ha tiltunk csak mégjobban "hőst" varázsolunk aki nem fél a szülői intés áthágásától.
    Erre a mostani szilveszteri buli igen tanulságos esete bizonyítja.
    Ebben a korban már a haveri kör véleménye sokszor nagyobb súlyú mint a szülöé. Aztán a közös hülyeség is meghozza a jutalmát.
    De saját bőrén kell hogy tapasztajon. Különben nem hisz nekünk.
    :) :)

  • 2017.01.12 10:07:35dívamacska

    Egyetértek a poszttal. Az én szüleim, főleg az anyám, képtelen volt bármilyen mértékű bizalmat szavazni nekem kamaszkoromban, a majd én megmondom, hol merre meddig a határ, mert csak - ez volt a hozzáállás. Az eredmény? Gyakorlatilag soha nem sikerült túllépnünk azokon az éveken, nincs igazi bizalmas viszony köztünk. Az a vicc az egészben, hogy a mai napig fogalma sincs róla, hogy számtalan alkalommal megszöktem otthonról éjszaka, és hajnalig buliztam valahol úgy, hogy nem ájult részegen és benarkózva végeztem az árokparton, semmi hülyeséget nem csináltam. Mert megfelelően érett voltam, de ezt leszarta, nem akart tudni róla. Akkor is pont ugyanúgy nem csináltam volna kirívó baromságokat, ha enged egy kicsit. De képtelen volt rá, csak a tekintélyelvű, őskonzervatív kereteken belül tudott gondolkodni. Meglett az eredménye.

  • 2017.01.12 22:46:38csakférfi

    Dívamacska.
    Hmmmmm.......
    Normális ember lettél!
    Ehhez a szüleid hozzájárult azzal hogy biztosították a villanyt az élelmet a meleget és a saját szobát és ruhát és sok mindent amiért neked gyerekként nem kellett megdolgoznod.
    Az hogy túl óvott az nem azt jelenti nem szeretett. Inkább ellenkezőleg. Szerintem kérj tőle inkább elnézést amiért olykor megsértetted. Nekem 48 évesen jutott eszembe. Azóta jobb a kapcsolatom anyámmal.

  • 2017.01.15 10:03:57Dekatlon

    csakférfi: honnan veszed, hogy normális ember lett? épp mondja, hogy nem lett!
    sőt, ahogy írsz, abból az derül ki, hogy te se lettél.
    elnézést kérni 48 évesen, hogy olykor megsértetted? gyerekként? ez szerinted a normális?
    és a kedves mama erre nem azt kérdezi, hogy fiam, megvesztél? most? minek? miért?

    van olyan, hogy kognitív disszonancia, olvass utána, ha gondolod...

  • 2017.01.16 08:25:51csakférfi

    Dekatlon
    honnan veszed, hogy normális ember lett?-----"és hajnalig buliztam valahol úgy, hogy nem ájult részegen és benarkózva végeztem az árokparton, semmi hülyeséget nem csináltam."
    épp mondja, hogy nem lett!-------ez feltételezés a részedről,mivel közvetlenül nem vagy vele személyes kapcsolatban és nem élsz vele.---Tehát nettó hazugság.
    "elnézést kérni 48 évesen, hogy olykor megsértetted? gyerekként? ez szerinted a normális?
    és a kedves mama erre nem azt kérdezi, hogy fiam, megvesztél? most? minek? miért?"

    Anyám és apám 69"-ben elváltak.akkor 2.5 éves voltam.Én és a másik nővérem apámmal maradtunk.Anyám vitte a legidősebb nővéremet magával.
    Én abban a hitben nőttem fel hogy a házasság anyám "csalása" miatt ment tönkre.
    Ezért bűnösnek gondoltam.Mivel anya nélkül felnőni rossz.
    Anyám írt levelet nekem amikor kollégista lettem hogy találkozzunk és beszéljünk.Én erre a "hitre" alapozva elutasítottam.
    Ez volt az én tévedésem.Később amikor már apám nem élt és fiam született anyám vette a bátorságot és felkeresett.Elmesélte a "saját verzióját".Ekkor állt bennem össze a kép.Hazugságban nőttem fel.
    46 évesen 20 év házasság után elváltam.Megnősültem.
    Anyán helyzete apám miatt kilátástalan lett.Láttam a 68-72 közötti bírósági papírokat.
    Én a gyerekláthatás kapcsán ugyanezt éltem át a volt nejem miatt.Megtudtam saját bőrömön milyen az mikor igaztalanul vádolnak,"feszitenek keresztre".Távolodik el tőled az akit szeretsz.
    Hogy mi a normális nézőpont kérdése.
    Érzelmi intelligencia----nézz utána ha gondolod......

SZÓLJON HOZZÁ!

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés