KÖLYÖK

Tényleg mindig a gyerek mellé kell állni?

2016. december 31., szombat 18:35

Vannak szülők, akik számára magától értetődő, hogy anyának és apának minden körülmények között a gyerek mellett kell állnia, ha szükséges, másokkal szemben is. Míg más szülőkben ez a felvetés „igen, de mi van ha” kezdetű kérdéseket indít el. Mi van, ha nincs igaza, és különben is, nem kényeztetem-e el, ha folyton őmellé állok.

Kezdjük azzal, hogy mit is jelent, hogy a gyerek mellé állunk, más szóval: a vele való szolidaritás. Arról beszélünk, hogy a szülő mindig legyen érzelmi támasz a gyermek számára, és akkor se utasítsa el őt, ne vonja meg a szeretetét, ne lökje el magától, ha a tini nagy butaságot vagy nagyon rosszat csinált. Nem arról beszélünk, hogy bólogasson mindenre, vagy hitesse el vele, hogy a hiba az nem az, hanem hogy minden helyzetben legyen nyitott a gyerek szempontjaira, az ő megértésére, és szeresse, bármi is történt.

Ez azért fontos, mert a későbbi, felnőtt önbecsülés alapját adja, ha annak idején ezt megkaptuk a szüleinktől. Ha nem kaptuk meg, akkor sokkal macerásabb kimunkálni, hogy jóban lehessünk magunkkal. Ha gyerekkorunkban úgy viszonyultak hozzánk, hogy elfogadtak minket szőröstül-bőröstül, ha kedvesek voltunk, ha irritálóak, ha okosak, ha buták, akkor természetesen épül ez be a magunkkal való viszonyunkba. Egy olyan helyzetben, mikor a másik megaláz, vagy mikor nekünk magunknak kell szembesülnünk azzal, hogy valamit nagyon elszúrtunk, nem fogunk szembefordulni magunkkal. Bele fog férni, hogy azt mondjuk „ej, most aztán nagy hülyeséget csináltam!” vagy, akár az is, hogy „bizony, most önző voltam”, mert ez nem jelenti azt, hogy elutasítjuk saját magunkat.

shutterstock 211350490

Biztos sokan felkapják a fejüket, nem vezet-e ez gátlástalansághoz? Éppen ellenkezőleg: mindenki tesz rosszat, mindenki tesz olyat, ami szemben áll a saját értékeivel is. Ha vagyunk magunkkal olyan jóban, hogy ezt észre merjük venni (mert tudjuk, attól még szeretjük magunkat), akkor javíthatunk ezen, korrigálhatunk. Aki számára a hibázás önmaga megvetését jelenti, sokkal hajlamosabb rá, hogy tagadja ezeket a vétkeket – még maga előtt is. A szülő, aki mindig szolidáris gyermekével, azt az üzenetet adja át neki: „Talán nem vagy tökéletes, de így is méltó vagy a szeretetre.”

De mit jelent kiállni a gyerek mellett, szolidárisnak lenni vele? Például azt, hogy nem akarjuk őt felhasználni a saját nárcisztikus igényeink kielégítésére, és ha épp nem érezzük, hogy jó fényt vet ránk a viselkedésével, akkor sem szégyenkezünk miatta. Vannak szülők, akik bőkezűek a dicsérettel, amíg jól teljesít a gyerek, de ha valamiben tájékozatlan, vagy nem úgy eszik, nem úgy beszél, amire büszkék tudnának lenni, akkor ők határolódnak el tőle legharsányabban.

Képzeljünk el egy helyzetet, mikor a párunkkal fogadáson veszünk részt. Amíg szellemes poénokat sütöget, addig ott csillogunk az oldalán, mikor azonban leeszi magát a desszerttel, arrébb ugrunk, elfordulunk, és úgy teszünk, mintha nem is együtt jöttünk volna. Vagy, ami rosszabb: kinevetjük, és megjegyezzük, ilyen idősen illik tudni enni. Groteszk jelenet, holott sok szülő éppen így viszonyul a gyerekéhez, még ha valamivel rejtettebben is jelenik ez meg. Például úgy, hogy az utcán összefutunk egy kolléganőnkkel, leállunk beszélgetni, és véletlenül kiderül, a fiunk, lányunk rosszul tudta, ki írta Az ember tragédiáját. A szülő összecsapja a kezét, és égre emelt tekintettel felkiált, hogy „Jézusom, te ezt sem tudod?” Hát ilyesmi az, amikor nem vagyunk szolidárisak a gyerekkel.

Nemcsak mások előtt viselkedhetünk úgy, hogy azt érezze, nem fogadjuk el olyannak, amilyen. A szülők egy része számára természetes, hogy folyamatosan fitymáló megjegyzéseket tegyenek arra, ami a tininek tetszik, amit szeret, ami fontos neki. Vagy: az rendben van, ami tetszik, de ő maga nem ér fel hozzá – sugallja a szülő. Például szerelmes valakibe, aki a legnépszerűbb az osztályban, és a szülő kifejezi, hogy egy ilyen remek srác vagy lány nyilván nem fogja kitüntetni a figyelmével az ő átlagos gyerekét.

Erre jön a „de mi van, ha tényleg borzasztó zenét hallgat?”, „de mi van, ha tényleg rém műveletlen?”. Lehet, hogy nekünk nem tetszik a kedvenc zenéje, de amikor gunyoros megjegyzéseket teszünk, akkor őt is elutasítjuk, mintha kevésbé lenne a szemünkben szerethető akkor, ha nem azt választja, ami a mi ízlésünk szerint való. Azaz valamilyennek elképzeljük őt magunkban, és akkor tudjuk szeretni, ha annak megfelel. Ha kilóg a rajzunk körvonalaiból, akkor a nem átfedő részeket elutasítjuk. Csakhogy ez azt jelenti, hogy nem őfelé fordulunk, hanem a saját igényeinket akarjuk kielégíteni: szeretnénk egy művelt, okos és kedves fiút vagy lányt, aki lehetőleg klasszikus zenét szeret, és azt várjuk a mi hús-vér, egészen másmilyen gyerekünktől, hogy betöltse az általunk megírt szerepet.

Az elfogadás nem azt jelenti, hogy jobb képességűnek, tehetségesebbnek vagy izmosabbnak látjuk a másikat, mint amilyen, hanem hogy szeretjük akkor is, ha nem tökéletes.

Cziglán Karolina
pszichológus 

KOMMENTEK

  • 2016.12.31 19:18:35mati88

    Régen érzem úgy, hogy a pszichológusoknak is szüksége lenne pszichológusra, mert sok hülyeséget írogatnak :)

  • 2016.12.31 23:06:41subidubidu

    "A szülő, aki mindig szolidáris gyermekével, azt az üzenetet adja át neki: „Talán nem vagy tökéletes, de így is méltó vagy a szeretetre.”"

    És ha az egyik gyerekem a másikat szívatja éppen, akkor hogyan is legyek szolidáris - mindkettővel egyszerre?

  • 2016.12.31 23:06:44subidubidu

    "A szülő, aki mindig szolidáris gyermekével, azt az üzenetet adja át neki: „Talán nem vagy tökéletes, de így is méltó vagy a szeretetre.”"

    És ha az egyik gyerekem a másikat szívatja éppen, akkor hogyan is legyek szolidáris - mindkettővel egyszerre?

  • 2017.01.01 08:22:03Nancsibacsi

    Jó, hát nem létező problémákat könnyen meg tud oldani a pszichológus néni ügyesen, kommunikációval. Ha azonban a gyerek erőszakosan lép fel valakivel szemben, akkor a jó öreg pofon a helyes megoldás - és persze utána simi a buksira, hiszen szereti a szülő, csak hát megérdemelte. Ha nem tudja, hogy amit csinál az mennyire fáj, miért ne csinálná?

  • 2017.01.01 09:07:14csimpilimpi

    én is pont a subidubidu kérdését akartam feltenni, nekem is ez okozza a legnagyobb dilemmát.

  • 2017.01.01 09:59:45mati88

    Nem kell itt feltenni semmilyen kérdést egyszerűen lássuk be, hogy a mai pszichológusok szakmailag alkalmatlanok, ezeket az útmutatásokat figyelembe véve pedig készül ez a sok problémás gyermek, akiket rászabadítottunk a társadalomra!

  • 2017.01.01 12:26:23R2D2 & C3PO

    A testvérszivatás ellen az "el a kezekkel!" az opció. A szülő jelenlétében tilos a másik bántása.

    Amúgy szerintem jó a cikk, most totál egyetértek.

  • 2017.01.01 13:16:36Csb

    Ha a gyerekeim egymast szekaljak (nem utik-verik, csak szekaljak), akkor megallok mellettuk keresztbefont kezzel, es mosolyogva nezem oket. Ha eszrevesznek, akkor hirtelen mindketto vegiggondolja, hogy hogyan nez ki kivulrol az, amit o csinal, es
    a) egybol valtanak rendes viselkedesre/beszedre
    b) elkezdik magyarazni, hogy miert csinaljak azt, amit, es a masik mit csinalt.
    A lenyeg, hogy elkezdik intelligensen megoldani a helyzetet, en mag latom, hogy ki is volt az eredeti hunyo. :)

  • 2017.01.01 13:35:07mati88

    Amikor ezek a gyerekek pl. feltörnek egy autót vagy kifosztanak egy idős embert, akkor a szülő dolga az, hogy kiálljon a gyerek mellett? Komolyan csak én nem értem ezt a cikket jól? Az én időmben minket nem így neveltek, azonban meg adtuk a tiszteletet másoknak és mégsem lettünk lelki sérültek!

  • 2017.01.01 14:53:48sírjatok

    "Amikor ezek a gyerekek pl. feltörnek egy autót vagy kifosztanak egy idős embert"

    Vajon ezeket jellemzően olyan gyerekek követik el, akiknek a szüleik pszichológiai cikkeket olvasnak?

  • 2017.01.01 14:55:27sírjatok

    Egyébként a cikk mondanivalója nekem kb. így jött le: a gyereket támogatni kell, a tettet azonban elítélni, és ezt a kettőt elválasztani.

    Kicsit hasonlít, mint a vallásban: Szeresd a bűnöst, de utáld a bűnt. Válaszd szét ezt a kettőt.

  • 2017.01.01 15:08:28mati88

    ,,Vajon ezeket jellemzően olyan gyerekek követik el, akiknek a szüleik pszichológiai cikkeket olvasnak?" - azért ez nem pszichológiai cikk :), csak egy hírcikk, ne keverjük össze! Máskülönben mitől van mostanában ennyi valóban rossz gyerek? Hol vannak a szülők? Ezeket a gyerekeket felelősségre vonják? Nos, elárulom, hogy nem! Sajnos!

  • 2017.01.03 10:32:49körülnéz

    Tele van a világ a kontroll nélkül agyon ajnározott gyerekekkel, akikben a szülők a saját szerencsétleségeiket, hibáikat próbálják ömlengő buroképítéssel kompenzálni. NEM kell mindig a gyerek mellé állni, néha el kell neki magyarázni, hogy miért hülyeség amit csinál, gondol. Nyilván kor függő és másképp oldod meg agy négy évessel, és másként a 12 évessel.
    Nem az a dolga a szülőnek, hogy szirupos hipi-szupi rózsaszín (kamu)boldog gyerekkort biztosítson, hanem, hogy élere neveljen, felkészítsen. Vagyis lenne, de ez ma már ritka.
    Persze szeretetben, boldogság-mintákkal, hogy a gyerek majd -később- tudja, hogy mit keressen, és mi a jó és rossz.

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

HATÁRÁTKELŐ A finn csoda testközelből is csoda?

Tényleg a finn a legjobb iskolarendszer? Mesés ott anyának lenni? Mindenki jól él? Tapasztalatok első kézből, hat év után.

TÉKOZLÓ HOMÁR Tényleg bármit kicserélhetünk 3 napon belül?

Három munkanapon belül visszavihetjük a terméket a kereskedőhöz, aki köteles azt kicserélni vagy visszafizetni az árát? Van ilyesmi, de jó tudni, mikor élhetünk a lehetőséggel!

KISZÁMOLÓ Mennyire koszos a pénz?

Nem biztos, hogy megnyugtató ötlet azt vizsgálgatni, mi minden van a bankjegyeken. De azért megvizsgálták.
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés