Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Fogtak egy tucat egészséges majomembriót, és genetikailag módosították őket, hogy autizmushoz hasonló tüneteket mutassanak. De mire jó ez?
Az autizmus kutatását nehezíti, hogy a betegség az emberre jellemző, így nem lehet olyan könnyen állatkísérleteket végezni, mint mondjuk a nátha esetében. Az elmúlt hetekben azonban nagy port vert fel a hír, miszerint kínai tudósok autista majmokat hoztak létre. De hogy csinálták? És tényleg szükségünk van autista majmokra? Teljesen hasonlítanak az autista emberekre? Egyáltalán etikus ilyesmit csinálni? Miért nem egereken kísérleteznek, ha már muszáj? Elmondjuk.
Tizenkét autista majom
A kínai tudóscsoport tehát fogott nagyjából egy tucat eredetileg egészséges majomembriót, és genetikailag módosította őket olyan irányba, hogy azok az autizmushoz hasonló viselkedéses tüneteket mutassanak. Több mint egy tucat ilyen majmot sikerült nekik így „elrontani”. De honnan tudták, melyik gént kell módosítani, amikor nem is tudjuk, melyik génhez köthető az autizmus? Ebben van egy kis csavar, létezik ugyanis emberben egy olyan, genetikai betegség, amely az autizmusnál ritkább, de ahhoz igen hasonló tüneteket mutat. Az ebben szenvedő gyerekek gyakran értelmi fogyatékosak, beszédük repetitív (ismétlődő), érdeklődésük pedig beszűkült- egy-egy témára irányul.
A kínai majmok hasonlóképpen viselkednek a genetikai zavarban szenvedő gyerekekhez: minden ok nélkül körbe-körbe járnak, az átlagnál jóval kevesebbet kommunikálnak a többi majommal és kerülik a szemkontaktust gondozóikkal is. Mindez a viselkedés a (súlyos vagy közepesen súlyos) autizmussal élő gyermekekre is jellemző.
A fehér egérrel mi volt a baj?
Egérmodelleket sok éve használnak az autizmus kutatásában, egyelőre gyakorlatilag nulla eredménnyel. Az egerek agya ugyanis annyira különbözik az emberétől, hogy hiába hozunk létre körbe-körbe rohangáló, kevéssé szociális egereket, az nem fog eléggé hasonlítani az emberi autizmushoz. Mondunk egy példát: az autizmusnak például egyik fő jellegzetessége a gyenge mentalizációs készség, azaz az autista személyek nehezen tudják kitalálni, mit gondolhat és mit érezhet épp a másik ember. Az egerek pedig már alapból igen keveset szoktak ilyesmin gondolkodni, így esetükben baromi nehéz a mentalizációs deficitet modellezni. A majmok agyának felépítése és működése jóval közelebb áll az emberéhez, így mindenféle pszichés és ideggyógyászati betegségben sokkal jobb állatmodell lehet belőlük.
Mi a terv ezekkel a majmokkal?
A kínai kutatók tanulmányozni fogják, hogy milyen idegpályák és központi idegrendszeri kapcsolatok sérültek bennük. Ezenkívül kezeléseket is kipróbálnak rajtuk, mint például a mélyagyi stimulációt is. Ez egy olyan módszer, amelyet néhány idegrendszeri betegségben már embernél is alkalmaznak, de autizmusban még nem került rá sor. A kutatók emellett azt is ki akarják próbálni, képesek-e génsebészeti eljárásokkal „visszacsinálni” az általuk létrehozott génhibát a már élő majmokban anélkül, hogy azok károsodnának.
Biztos, hogy jó modellek ezek a majmok? Végül is nem pontosan autisták.
Ez igaz, és ezt a kérdést számos szakember is felvetette. A létrehozott kínai majmok viselkedése hasonlít az autizmusra néhány tekintetben, de nem száz százalékban. Súlyos autista gyerekeknél például az epilepsziás rohamok is gyakoriak, a majmoknál ilyen nincs. Vagyis abban a tudományos világ is kételkedik, hogy eléggé hasonlítanak-e ezek a majmok az autizmusra ahhoz, hogy tényleges következtetéseket vonhassunk le belőlük.
Erre bezzeg van pénz
A majmok kutatásban való használata és főleg pszichés zavarokban szenvedő majmok létrehozása eléggé vitatott kérdés. Az állatvédő szervezetek természetesen minden ilyesmit elleneznek. Ennek ellenére néhány kutatóközpontban folynak hasonló kísérletek, főként Kínában és az Egyesült Államokban: genetikailag módosítanak majmokat úgy, hogy azok pszichiátriai betegségben, például skizofréniában szenvedjenek, aztán pedig vizsgálják őket. Bár nagyon jó lenne végre közelebb jutni a megoldáshoz a skizofréniát vagy az autizmust illetően, az ilyesmi azért mégis kissé kegyetlennek hangzik. Nem beszélve arról, hogy az efféle kutatások eszméletlenül drágák és időigényesek.
