Szép szó – legyen szex!

Zanza!

Egy amerikai egyetemisták körében végzett kis kutakodás kiderítette, hogy körükben már kétszer annyi az egyéjszakás kaland, mint ahány randira elmennek. Idő vagy igény nincs az udvarlásra? Vagy, hogy egészen pontosak legyünk: mi is az? A Díványon Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2 Petőfi rádió) válaszol.

Tari Annamária

„- Hát eljött... él? -
Kérdezte a fátyolos hang bizonyosságával Dénes és föltolult benne minden érzés és minden szerelem...
El!!! - Rebegte az érintett.
Talán parancsoljál, helyet foglalni! -
Ne fáradj, köszönöm! -
Mondta Edina és jellegzetes pirulásával küszködve nagy elhatározással Dénes ágya szélére ült...
Egy örökkévalóságig nézték Érzékeikkel küzdve egymást, és a szemükön kívül nem beszélt más, amit mindkettejük fujtatása még jobban kihangsúlyozott...
1,5 nehéz perc elteltével Dénes magához húzta „orvul” a lány kezét az egészséges kezével, és hosszan fogta elfúló hangon. Edina akarata ellenére is megriadt a kinyilvánításon, de azután remegve hagyta és egyre jobban elhatalmasodott rajta, ami a férfin... Dénes meggyötört mellkasa emelkedett és süllyedt mint egy léggömb, Kúltúrált, vágyteli fújtatását kis idő után szavakba is öntötte. Hááá, hááá! El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok! Hangzott fel Dénes ajkáról a szó. ….
Ezután lassan egymáshoz közeledett at ajkuk, ami egy mágnes hevességével megcsókolta egymást...
De nem hosszan, mert a fiú körülményei és a lány kifejezett zavara ezt nem engedte.
(Parti Nagy Lajos Sárbogárdi Jolán: A test angyala, Magvető Kiadó, 2007)

Ahogy fent nevezett Sárbogárdi Jolán (alias Parti Nagy Lajos) romantikus mondatait olvassuk (különös tekintettel az archaikusnak érzett helyesírási és stilisztikai bravúrokra), egyszerre érezhetjük a romantika és a giccs, vagy a valódi érzelmek és a sziruposság ellentétét.
Ez a kettősség található abban is, ahogy ma vélekedünk az udvarlás és abban kötelezően jelenlévő érzelmek jelenségéről. Vannak, akik elképzelni sem tudják, hogy bókoljanak, szép szavakat mondjanak, vagy kitartóan érdeklődjenek egy nő iránt. Úgy gondolják, nem fognak ömlengeni...
Léteznek praktikusak is, akik már udvarlás generátort is feltettek a net-re, ami segíthet a nehezen fogalmazóknak, talán azt kiküszöbölendő, hogy a szavakkal bizony nem könnyű bánni. (Nyilván különösen ajánlott ez, ha nincsenek a saját szókészletben szavak az érzelmek kifejezésére. Bár csínján kell bánni a generált mondatokkal, ellenkező esetben ugyanis elképesztő/vicces szóösszetételek alakulhatnak.)
Az udvarlás és a romantika igényel némi érzelmi tudatosságot, az érzelmek felvállalását és nyílttá tételét is. Ehhez viszont bizalom kell.
Bizalom, amiből elég kevés van manapság, ha az emberi kapcsolatokat nézzük.
Hajdanán az udvarlás egymás megismerését és az érzelmek elmélyülését szolgálta. Hosszú beszélgetésekkel, sétákkal, programokkal zajlott, aminek során lassan kialakultak a tartós érzelmek. Tartós és nem instant, vagyis nem egyszeri és felejthető, hanem mélységgel és tartalommal jellemezhető érzelmek, mert ezek szolgálták aztán a kapcsolat fennmaradását, és szilárdságát. Bár szívesen gondoljuk azt, hogy már teljesen más világot élünk, az érzelmek működése nem sokat változott. Továbbra is csak a saját tempójukban képesek fejlődni, sürgetésre nem reagálnak, az időkényszer hidegen hagyja őket. (ez utóbbi is csak a szorongásokat növelheti)
Ma rohanunk, kapkodunk. Egyszeri flash-élményekkel gazdagodunk, nem elmélyült figyelemmel fordulunk egy-egy dolog felé. Baj akkor van, ha az élet egyszerű dolgai közé tartósan bekerül a párkapcsolat intézménye, amiben a trial and error (próba-szerencse) tanulási modell lesz a vezérlőmotívum. Vannak, akik szerencsések, és 3 perc ismeretség után megdönthetetlen érzésük támad: ő az igazi! De a nagy többség valószínűleg (ha állandóan gyors váltásokban van) úgy jár, mint az egyszeri kisgyerek, aki 2-3 dolgot markolva a praclijában vágyakozva nyúl egy másikért, miközben minden kipotyog az ujjai közül...

Horváth Gergely

Az udvarlás nem más, mint a férfi legjobb önvédelmi eszköze. Legyünk bátran direktek, ha már az ami fiatalok is azok: az a nő, aki egy kedves gesztus nélkül is megadja magát, szánalmas. Az a férfi, aki ezzel a lehetőséggel él, bebukta önnön lényegét. Az egyéjszakás kaland, bár én nem erőltetném, úgy is lehetséges, hogy az önbecsülésünknek megőrizzük azt a magvát, amiből még kihajthat az a bizonyos, egy másikban meggyökerező bizalom és méltóság. Az udvarlás épp erre jó: bár a nők felé irányul, a férfi önvédelmét szolgálja.

Nem ritka, hogy az udvarlás a férfi számára egyfajta művészeti alkotás. Arra inspirál, hogy lenyűgözze a kívánt nőt, és ez olyasfajta tettekre ösztönzi, ami tényleg felejtetlenné teszi őt. Tapasztalatom szerint ez a műfaj leginkább ott látványos, ahol határozottan távolról kell indulni ahhoz, hogy közel érjünk a nő szívéhez. Az elérhetetlenség állapota: innen szép nyerni, és a helyzet az, hogy lehet is. Kérdés persze, jó-e nekünk, ha hódítási teljesítményünkkel olyan nőt nyűgözünk le, aki érdeklődik a teljesítmény, de kevésbé annak elkövetője iránt. A válaszom: nem. Elpocsékolt szeretet. Ám az is igaz, hogy udvarlásaink e felizzó és lassan hervadó virágai feledhetetlenül megmutatják számunkra, milyen szenvedélyesek is vagyunk.

Az udvarlás tehát egyszerre névjegy, és egyszerre védelem. Funkcionálisan arra való, hogy megismerjük egymást. Egymásra időt szánva tájékozódjunk arról, hogy találkozik-e bennünk még más is a testi vágyon kívül, vagy mellett. Az udvarlás nem más, mint a másik felfedezése. És aki erre odafigyel, az valóban örömet tud szerezni a másikra. Ha akar. De az a helyzet, hogy bár kielégülni e nélkül is lehet, ám az igazi öröm abból ered, hogy mi magunk mekkora örömet tudunk szerezni a másiknak. És ez megy anélkül, hogy meg ne ismernék.

Olyan korban élünk, amikor vállaltan nem érdekel bennünket a másik gondja. Eleget szenvedünk saját problémáinktól, miért kellene a másikra figyelnünk; előbb tegyen valaki boldoggá minket, aztán majd visszakapja. Ahogy egy nőismerős mondotta egyszer: „egy dugásért még nem akarom ápolni a lelkét”. Azért talán nem is kellene. De ha az emberi létezés számtalan dimenziójából több is kell, mint az az egy biológiai vetület, akkor az van, hogy amíg az ember nem ad, addig SOSE lesz olyan, amit kapni szeretne. Ha viszont viszontvárás nélkül ad, MINDIG lesz öröme az életben.

Ja, beszélni könnyű. Megismerni nehéz. Egy skandináv szociológus könyvében nagyon plasztikusan ír arról, hogy az utóbbi évtizedekben az élet technológiai felgyorsulásával elveszítettük a belső érést. Fragmentumokban élünk, ami igaz az érzelmeinkre is; nem látjuk a nagy egészet, hogy melyik érzés miből jön és pláne, hová vezet. Elveszett az idő az érésre, a tudatosításra, és vele a megalapozott döntésre. Az udvarlás egyszerre jó és hasznos dolog, nem valami kultúrtörténeti érdekesség.

Lehet, hogy ma már a szép szó annyit tesz: szia, tetszel, feküdjünk le. A jó szó azonban sokkal inkább kérdésekben végződik, kölcsönös figyelemmel és tisztelettel, mert ez építi azt a valakit, aki vagyunk, sokkal inkább építi, mintha alkoholban tocsogó érzékszervekkel segítenénk át lelkiismeret-furdalásunkat az alkalmi szemhunyásba önnön kétségeink fölött...

Tari Annamária

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Blogmustra