Reneszánsz ember a XXI. században
Ezeket szerettétek
Vélemény
Légy kreatív! Divatos felszólítás, keressük is lázasan magunkban a művészt. És hozzá a példaképet, akiben megtaláljuk művészi ambícióink teljességét. De vajon vannak-e olyan alkotók, akik a specializációra és tematizációra esküvő világunkban több mindent is nagy tehetséggel és örömmel csinálnak? Szükség van-e rájuk, mindenkinek így kell-e élnie, irigyeljük-e őket vagy egyszerűen semmi dolgunk velük? A Díványon Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2-Petőfi rádió) válaszol.
Tari Annamária
Képzavar? Nosztalgia?
Ha létezik a fogalom, kiket nevezhetnénk annak?
A reneszánsz ember jellemzõ vonása az univerzalitásra,mindenoldalúságra való törekvés. (A kor embertípusát olasz nyelven az "uomo universale" fogalma jelöli, s ez mindenoldalú embert jelent.) A kiváló humanisták filológusok, teológusok, jogtudósok, csillagászok és orvosok voltak egy személyben, de nemcsak a legnagyobb mûvészek, hanem az átlagos tehetségûek is. Némelyek esetében mindehhez még a költõ, a zenész, a tudós és a diplomata képességei is társultak. Az emberi tehetséget akkoriban még nem szorították a különféle mesterségek kalodájába. Egon Friedell (Az újkori kultúra története. II. kötet. Fordította Vas István és Tandori Dezsõ. Holnap Kiadó, Bp., 1990.) érdekesen elemzi ezt a jelenséget: „A mi kultúránkban a tudós, mégpedig a tucattudós olyan teljességgel uralkodik, hogy önkéntelenül is hozzá viszonyítva következtetünk minden egyéb szellemi tevékenységre. Ez a tucattudós csakugyan mindig csak egy dologhoz ért, míg minden egyéb területen a gyermek vagy az analfabéta tanácstalanságával és sejtelemnélküliségével mozog-Az igazi művész lényege azonban éppen az, hogy mindenhez ért, minden benyomásnak nyitva áll, hozzáfér a lét minden formájához, enciklopédikus a lelke. (…) A reneszánszban a tehetség, egyszerűen egyet jelentett a sokoldalúsággal. A tehetséges ember akkoriban olyan volt, aki uralkodott minden téren, ahol a tehetség megnyilvánulhat. Csak elfajzott kultúrákban bukkan fel a szakember”. (Pukanszky-Németh: Neveléstörténet)
Ma a XXI. században már ritkábban hallunk olyan magas kultúrát és tudományt képviselő emberről, aki jól tájékozott, de szerény, műveltségét folyamatosan tökéletesítő polihisztor. Ez persze nem zárja ki, hogy a megjelölés mai „adományként” ne kerülhetne valakinek a neve elé. Sokan vannak, akik a nagyközönség számára ismeretlenek, de sokat „letesznek az asztalra”, ami mások tudását vagy a fejlődést szolgálja.
De, ahogy Turner tanulmánykötetében olvashatjuk: Az igazán népszerű hősök ma már nem a hatalmasok, a birodalomépítők, a feltalálók, akik véghezvittek valamit. Notabilitásaink filmsztárok, popénekesek, a szabadidejükben látható „szép” emberek, akik inkább az élvezet filozófiáját hirdetik, mintsem a fegyelemét és a nehéz erőfeszítésekét.
Ha meg akarunk ismerni egy igazi reneszánsz embert, akitől tanulni lehet emberséget, szerénységet, tudást és kitartást, akkor érdemes olvasni Albert Schweitzer-ről (akit a gaboniak Oganga-nak, varázslódoktornak hívtak) akinek neve – remélhetőleg - sokaknak azért ismerősen cseng.
Egy kis anekdota részlet:
Irving Kaplan matematikus professzor Schweitzer orgonákról szóló könyvét olvasta, mikor rápillantott a barátja kezében tartott kötetre, melyen ugyanezen név alatt A kultúra filozófiája cím szerepelt. Jelen volt egy biokémikus professzor is, aki azt mondta: „ez ugyanaz a Schweitzer, akinek a trópusi betegségekről szóló tanulmányait munkámban felhasználom”. Ha ekkor egy orgonaművész is érkezik, hozzátehette volna, ez ugyanaz az ember, aki híres orgonaművész, az európai Bach reneszánsz elindítója, az egyik legérdekesebb Bach-interpretátor. Egy zenetudós közölhette volna, hogy Schweitzer zenetudós is, jelentős Bach-ról írt klasszikus műve. Egy filozófus hozzáfűzhette volna, hogy Kant-szakértő, aki kidolgozta az etika problémáját és megfogalmazta az abszolút és egyetemes etika elvét, az „élet tiszteletének” az elvét. Ha jelen van egy teológus, akkor hallhatták volna, hogy teológiai műveket is alkotott, ha még egy indológus is belép, akkor ezt, hogy: érdekes és vitatott műve született a hindu filozófiáról. Egy külpolitikai újságíró elmondta volna, hogy ez az ember Nobel-békedíjas, egy Afrika-kutató pedig, hogy „ez mind semmi” ahhoz a fontos szerephez képest, amit Schweitzer Afrikában tett az egészségügyért, a kolonializmus bírálatáért...
Már más korban élünk, mások a céljaink, az életünk sebessége és az élet értékei. Lehet, hogy a tudásról is mást gondolunk és van igazság Egon Friedell szavaiban. A szűk szakterületen végzett kiváló munka mellett jó, ha a tágan értelmezett és ma már másként csengő „műveltségre” is törekszünk. Annál nagyobb lesz az esély az élet szeretetére és a tudás szépségeinek a megtalálására.
Kétségtelen, sok erőfeszítést követel...
Horváth Gergely
Humán beállítottságú vagy reál beállítottságú gyerekek voltunk még gimnazista korunkban, ami azt jelentette, hogy nekünk – humánusoknak – általában megalázó vereséget kellett szenvednünk a matekra meg a fizikára specializálódott osztályoktól – nagyjából mindenben. Ránk vertek nyelvekből, irodalomból egyaránt, ráadásul még fociban is olyan jók voltak, hogy ha ellenük játszottunk is, csak távolról néztük a labdát. Reál, humán – valami nem volt rendjén.
Leonardo Da Vinci és a hozzá hasonló bátor emberek mertek nem a számukra felajánlott kategóriákban gondolkodni. Ismereteikre valós kíváncsiságuk vezette őket, pont úgy, mint azokat a felfedezőket, akik folyamatosan térképezték fel bolygónk fehér foltjait. Érdekel, tehát utánajárok. Ez az érdeklődés magával hozta a különböző diszciplínákhoz tartozó ismeretek szerves egymás mellett élését – az emberben. Ám mintha csak kevesek fordítatnának kellő érdeklődést a világ dolgainak megismerése iránt; inkább meghatározó körünkben a „csak ráállok a pályára”, aztán megyek előre mentalitás. Ez talán így természetes, kevesen vannak úttörők.
Személyes boldogságunk nyilvánvalóan erős összefüggésben áll azzal, hogy amit csinálunk, ad-e sikerélményt. Ha valamiben tehetséggel és érdeklődéssel haladunk előre, megerősít abban, hogy ezt kell tennünk, és az így adódó nehézségek kihívásként érnek. Valamiben mindannyian jók vagyunk, de ez a valami egyáltalán nem fejezhető ki mindig az aktuális, tanszékektől nyerhető „képesítésekkel”.
És vannak, akik több mindenben is kiválóak, akiknek tehetsége szinte univerzális. Az ő gazdag és aktív életüket látva ébred fel bennünk a szorongás; vajon elég jól élünk-e? Elég hasznos-e az a pályafutás, amit magunk mögött hagyunk? A Leonardo féle lenyűgöző tehetség talán tényleg egyedülálló, ugyanakkor mindannyiunk életében benne lehet egy-két gyökeres pályamódosítás. Simán. Ma már ritka a reneszánsz ember, a cégek speciális szaktudásokat kérnek, amiktől funkcionális szakemberek leszünk, de csak ritkán érdeklődők (pedig az a nyerő mentalitás). De mindig a szemem előtt lebeg Clint Eastwood példája, aki jó svádájú revolverhősből lett ritka érzékenységgel megáldott rendező, de úgy, hogy rendezései mind-mind más szeletét fogják be a világnak. Ráadásul képzett zeneszerző és szenvedélyes jazz-zenész. És minél idősebb, annál izgalmasabb alkotó.
E reneszánsz egyéniségek életpályái valójában kiváló példát mutatnak arra, hogy ne azt nézzük: mik vagyunk, hanem hogy kik lehetünk…
Tari Annamária
Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus
Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író
1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.
Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
