Zanza!

Drunkorexia – így becézik azt a függőséget, amelyet az anorexia egyik divatos utódbetegségeként aposztrofálnak. A „drunkorexiások” főképp azok a fiatal lányok és nők, akik a koplalásból származó kalória-előnyt szívesen veszítik el az alkoholon az esti partin. A jelenség mintegy két éve látott nyilvánosságot a médiában, azóta kiderült, hogy az alkoholt fogyasztó nők a mellrák szempontjából nagyobb kockázatot viselnek. Szakértők figyelmezetnek arra, hogy az étkezés nélküli alkoholfogyasztás fokozottan veszélyes a szervezetre, valamint kiemelik azt is, hogy ebben a kérdésben nem érdemes versenyezni a férfiakkal, mert ami kárt az alkohol két év alatt egy nő szervezetében tesz, az egy férfiben „csak” tíz év alatt épül le. Tehát: mit ivók legyünk? Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2-Petőfi rádió) válaszol.

Tari Annamária

„..Egy perc múlva Dean kopogtat az ajtón, és megkérdezi jól vagyok-e. Minden rendben, mondom. De igazából baromi szarul érzem magam. Reszkető roncs vagyok, részeg és elszállt, és rohadt hányingerem van. Vagy tíz percig ülök a vécén, a térdemre hajtva a fejem, aztán kimegyek. Alison nagyon kipurcant, mondja Becca. Egy reszkető roncs, mondja Didi.”
(Jay McInerney: Életem története, részlet)

Van egy új fogalom megint: a drunkorexia. Olyan lányokról szól, akik egyébként nagyon vigyáznak az alakjukra, vékonyak és azok is akarnak maradni. De bulizni kell, és egy bulin pedig inni kell. Ennek érdekében aztán inkább kiszámolják az elfogyasztandó ital kalóriatartalmát, levonják az aznapi-akárhány napi megehető étel kalóriaértékéből, hogy a buli ne hizlaljon. Csak jó legyen. Ütős.
És ütős lesz, mert kiéhezett gyomorra érkeznek le az első kortyok. Jobban fejbe vág bárminél. Elég hamar előáll a black-out, aztán már senki nem tudja, mi fog következni.
És nem szép a világ, tehát olykor vannak szexuális vagy agresszív bántalmazások, amelyek kiszolgáltatott áldozata éppen nem tud semmiről, vagy a teljes részegség állapotában még igent is bólint valamilyen kérdésre, aminek a felét nem is értette már. Amerikában már két éve aggódnak a szakemberek.
Azokért a huszonévesekért, akik olyan nagyivó ikonokat követnek, mint pl. Paris Hilton vagy Lindsey Lohan. Akikről paparazzi fotók készülnek, amint éppen az öntudatvesztés határán tántorognak, vagy már „semmit nem látó” szemmel mosolyognak. Angliában is sokan tartanak attól, hogy a tinédzser korosztály úgy vedel, hogy megszégyeníti az tisztességben megőszült kétkezi alkoholistákat.
Magyarország se marad ki, a legutóbbi felmérések szerint nő az Y generáció alkoholfogyasztása. Tehát inni kell. Sokat.
Úgy tűnik, egyáltalán nem zavaró a kontrollvesztés, sőt, mintha ez lenne a vonzó állapot. A kérdés csak az, miért van erre szüksége annak a korosztálynak, amelyik – legalábbis papíron – élete legboldogabb időszakát éli.
Ahhoz, hogy azt mondjuk, ez csak ártatlan lázadozás, szülőpukkasztás elég önveszélyes. Az alkoholizmus alapjait lerakni ebben az életkorban nem szokatlan jelenség, csak éppen eddig nem volt trendi. A baj csak az, hogy a függőség aztán nem biztos, hogy abbamarad egykönnyen, ha változik a divat. Lesznek, akik benne ragadnak, és ez örökre megváltoztatja az életüket.
Persze vigasztalódhatunk azzal, hogy egyáltalán nem igaz ez minden huszonévesre, és annak idején minden egyetemista éhesen gurította le az első sörét. Csak nem volt mellé a kalóriaszámolgatás és a filmszakadásra való masszív törekvés.
Valahogy nem volt ennyire agresszív a folyamat.
A fogyasztói társadalom pörgeti a kereket, és benne mélyre süllyeszti azokat, akiknek a szorongásai, önértékelési problémái, önagressziója olyan fokú, hogy képtelen vigyázni saját magára.

„Lehet, hogy csomó mindent csak álmodtam. Mindenfélét, amiről azt hittem, hogy megtörtént az életemben. Amiről azt hittem, hogy megtettem. Amiket megtettek velem. Hát nem csodálatos lenne? Szeretném azt gondolni, hogy ennek az egésznek a kilencven százaléka csak álom volt.”
(Jay McInerney: Életem története, részlet)

Horváth Gergely

Az önpusztításhoz nem kell kreativitás. Egyszerűen belesodornak saját fóbiáink a borongástól a szorongásig, valami kell hát, ami kiold, jöhet a rock’n’roll. A rock’n’rollban pedig a méreg a lényeg. Bár kétségkívül van, aki ezt nevezi életnek. Mondjuk lehet is egy kis fogalmi zűrzavar, ha Jimmy Hendrix híres riffje a Hey, Joe-ban meg a pergőkezű mester életmódja is egyszerre rockandroll, nem beszélve nevetséges, méltatlan haláláról.

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit él meg egy nő ilyen helyzetekben, engem az egész menetrend az eufória mesterséges előidézésére emlékeztet, aminek általában nem szokott jó vége lenni, amikor a szervezetből kikopik a spann. Evés helyett alkoholt inni a lelkiismeret-furdalás elterelés egyik rafinált módja, elsőosztályú téveszme, támadhatatlannak tűnő ideológia. Becsapjuk a kalóriákat, a napi summa nem változik, csak rákapunk az önrombolás ízére. Szombat esti láz, így hívjuk, mert megszépít.

Szeretem a bátor nőket. Van bátorságuk jóban lenni a kalóriákkal, van bátorságuk nem mások visszajelzéseitől érezni jól magukat, van bátorságuk nem összekeverni a bulit az önpusztítással. Van bátorságuk elfogadni magukat olyannak, amilyennek teremtettek. Szertetem a kevésbé bátor nőket is, akik bátor nők szeretnének lenni, mert a bátorságot legtöbbször tanulni kell, és az egy nemes küzdelem. Azt már kevésbé viselem, ha egy nőt beállva látok. Lehet, hogy politikailag nem korrekt, de ebben az esetben a méltóság is gyorsabban szívódik fel, mint a férfiaknál.

Valahol ki kell engedni a napi gőzt. Valahogy meg kell találni a szelepet a péntek és szombat estékben is. De másnap tükörbe kell nézni, és ilyenkor nem a ráncok miatt jön a szemlesütés. A lelkiismeret-furdalás olykor bosszúálló démonokat szül, akik minden szégyenérzetünket a kalóriákon verik le.

Szeretem a bátor nőket.

Tari Annamária

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Blogmustra