Miért jó a szex egy idősebb nővel?

Zanza!

A fiatal férfi a női érdemek krémjét kapja egy idősebb nőtől: adakozó, intenzív testi-lelki odaadást, hiszti nélkül. Ezen a héten a MILF jelenséget boncolgatják a Kettős látás szerzői. Tari Annamária az idősebb nő és fiatalabb férfi kapcsolatának az érzelmi, és lelki hátterét vázolja fel, Horváth Gergely pedig a férfiak szempontjaira koncentrál.

TARI ANNAMÁRIA

Vannak olyan párok, akikre jó ránézni, mert kiegyensúlyozottak, elégedettek és láthatóan egy kerek egészet alkotnak. És egyben az új trendbe tartoznak (bár lehet, hogy régen is volt ilyen, csak nem volt publikus). Az idősebb nő – fiatalabb férfi páros, ha jól működő szeretetkapcsolatban él, akkor abban az idő is elmosódni látszik.

A korkülönbség egyébként valóban egy biológiai – élettani tény, amit sokszor a hétköznapok realitása nem igazol vissza. Lehet egy idősebb nő fiatalabb lelkű (infantilisabb), mint életkorban
fiatalabb társa. Mindez a személyiség működésétől és a karaktervonásoktól függ majd. Az is egy nagy kérdés, ki és hogyan kerül olyan helyzetbe, mikor számára már nem fontosak az életrajzi adatok, csak a másik személye.

Az érettség nagy kincs lehet

Bár a rosszindulatú vélemények szólhatnak anyagi érdekekről - ahogy Madonna esetében szokás azonnal reagálni - az egyszerű földi halandóknál a valódi érzelmekben kereshetjük az okokat. Ettől függetlenül vannak olyan életszakaszok, amikor a két ember életpályája annyira más tempóban és célokkal zajlik, ami nehezen összeegyeztethető. Ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolat harmonikusan működjön, bizalom és valódi érzelmek kellenek. Az érettség és a bölcsesség nagy kincs lehet problémás helyzetekben, ami azt jelenti, hogy az idősebb már többet tapasztalt a világból és más szemmel lát dolgokat, értékeket és félteni való érzelmeket.

Egy idősebb nő már tudja, mire kell figyelni és mire vigyázni, mikor van valódi konfliktus, és mit is jelent a szeretet talaján létrejövő kompromisszum. Problémát sokszor az jelent, ha az életkori különbségből fakadó igények nagyon eltérnek egymástól és nem összehangolhatók. Ezt a jelenséget láttuk pár évvel ezelőtt Uma Thurman főszereplésével egy filmben: fiút, egy induló karrierrel és a már megállapodni vágyó nőt. Ezek az életprogramok valóban különböznek, és az érzelmek ellenére bölcs szakítást követelnek akkor is, ha szívünkben drukkolnánk a párnak, mondván: áthidalható minden nehézség, csak szeretet kell.

A férfi nem okvetlenül az anyját keresi

Vannak helyzetek, mikor az idősebbnek rugalmasabbnak kell lennie és a fiatalabbnak pedig
türelmesebbnek. Az ilyen pároknál gyakran minden látszat ellenére a nőnél látjuk a domináns
szerepet, ami nem uralkodást jelent, de azt igen, hogy érettsége miatt jobban kontrollálja a
szituációkat és az érzelmeit. Az ilyen eltérő életkort tartalmazó párkapcsolatok nem egyértelműen szólnak arról, hogy ilyenkor egy férfi az anyját keresi egy nőben, de az viszont általában jellemző, hogy kortársait éretleneknek és sokszor idegesítőknek tartja.

A fogyasztói társadalomnak köszönhetően ma már a nők komoly harcot vívnak az idővel, amiben a fiatalság megtartása a cél. Bár minden ránctalanító krémnél jobban fiatalít az infantilis vonások megléte, a vidámság, humor, kíváncsiság és érdeklődés a világ felé. Ma már bárkit lehet látszólag fiatalítani művi beavatkozásokkal, de egy dolgon nem lehet változtatni majd, és ez a szemekből tükröződő érzelmek.

Egy nő ötven felé nem magymamaként ül otthon

Miután változott életünk sebessége és ezzel az életkorhoz rendelhető régen jellemző életformák
is, azt látjuk, hogy ma egy ötven felé közeledő nő nem nagymamaként ül otthon, hanem együtt
él valakivel egy új kapcsolatban és neveli a páréves gyerekét. Az ilyen kapcsolatokban a valódi
bizalom azt jelenti, hogy kitartanak egymás mellett akkor is, amikor kiderül, hogy az idő  mégiscsak előrehalad.
Mert ugyan a hollywoodi filmek nem folytatódnak az élet végéig, kivéve a Hegylakót, aki
türelmesen kivárta, míg a mellette élő szerelmének haja ősz tincsekbe fordul, az életben azért a
biológiai órája mindenkinek ketyeg...De vessünk egy pillantást Julienne Moore és tíz évvel fiatalabb férje arcára. Kedves és elfogadó érzelmeket fogunk látni. Egy nagyszerű házaspárt, akik társai egymásnak már régóta...

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus. Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik. A facebookon is.

HORVÁTH GERGELY

A MILF kicsit olyan, mint az ELF, már annyiban, hogy beszél, de egyébként a MILF abban különbözik az ELF-től, hogy nem találja örömét a gyűrűje urában. Vagyis: anyaként, a gyerekszülés és nevelés mellett is vehemens szexuális életet élne, ha vágynának rá. Ha pedig urának nem fekszik a gyönyör, nálánál fiatalabb férfiakat csábít el és örvendeztet meg testi szerelem kategóriában.

A kifejezés, „milf”, a városi legenda szerint a Doors The end című dalának „Mother, I want to fuck you!” felkiáltásából származik, ami erősen úgy hangzik, mintha egy Ödi-puszi lenne, pláne a megelőző sorral, amelyben a dalnok a gyilkos indulatot ígéri be a kedves papának. Akárhonnét is ered, a MILF önálló címszó a kultúránkban, ami egyszerre köszönhető a műfajt házasságával népszerűsítő Aston Kutcher–Demi Moore sztárpárosnak, meg annak, hogy a milf külön kategória a pornóoldalakon.

A nőiessége legjavával árasztja el

Milféknél nem vagyok szakértő, mindazonáltal két szempont elgondolkoztató. Az egyikbe nagytermészetű ismerősöm volt szíves beavatni; e szerint a fiatal fiúknak nagy áldás az idősebb
nővel való kapcsolat, mert a nő már testileg és lelkileg is tapasztalt, amit szívesen megoszt partnerével, ráadásul nőiessége legjavával árasztja el, hiszen szeretné a fiatal férfit minél tovább megtartani. Ennek következménye a „maradandó” emlékeket szülő szexuális élet, és ennek tudható be az is, hogy ebben az esetben nincs nagyon női hiszti. A fiatal férfi a női érdemek krémjét kapja: adakozó, intenzív testi-lelki odaadást. Mindebből nehéz szabadulni, de a nőben a fiatalabb „versenytársak” iránt felébredő féltékenység segít a kilépésben.

A popkultúra felől nézve ugyanennek a jelenségnek van azonban egy ellentétes nézete is: jelesül kifejezetten olyan női celebek próbálgatják a párkapcsolat eme útját, akiket erőteljességükről, a nemek közötti hagyományos viszonyt felrúgó attitűdjükről ismerünk. Vagyis
megkapják amit akarnak, és amit akarnak, az ezúttal a fiatalság ideig-óráig tartó széruma, az önmaguknál jóval fiatalabb partner. Az erő itt annak a demonstrálásban van, hogy lám-lám, képesek megtartani a fiatal bikát.

A nőként kielégítetlen anyák különúton

Az idősebb nő-fiatalabb férfi viszony másik aspektusa talán hétköznapibb. A mi kultúránk attól visszhangos, hogy a férfiak a szülés közben, alatt, után megcsalják párjukat, leginkább az
igényelt szexualitás megtagadása miatt. (Nos, a helyzet tényleg az, hogy a szülés körüli és utáni időszakot mi férfiak legtöbbször csak nagy hiátusok és megértések árán vészeljük át, ha. Sok veszhet el ilyenkor, kivált a bizalom lékein át szivároghat el a közös jövő, ezért talán hasznos lehet mindkét félnek előre tudatosítani, hogy ebben az időszakban különösen ügyeljen érzelmi reflexeire, és ne saját sérelmeit gyűjtse, hanem a másik igényeit figyelje, akkor is, ha ez lemondással jár. Ha mindketten csak a másikra figyelünk, a sérelmek nem hatalmasodnak el).

Viszont itt, a milfeknél gyakori a nőként kielégítetlen anyák különutas örömkeresése is. A milfeknek ezt az értelmezési tartományát ugyan inkább a pornó oldalak jelölik ki, de mindkét alapeset üzenete az, hogy a kortárs férfiak nincsenek a képben. Vagy azért, mert másnál
keresik a boldogságot, vagy azért, mert nem tudják megadni. Bukás ez, akárhonnét nézzük.
És ez csak azért lehet probléma, mert a kultúránkból bőven áradó minden újabb bukott férfi az egyenlőségen (de nem azonosságon) alapuló kiegyensúlyozott párkapcsolat kudarcát jelzi. Ideje megérteni a párkapcsolat közös teherviselésének aranyszabályát: akármelyik fél bukik el, a kapcsolat is vele bukik. A házasság is vele bukik. A család is vele bukik. Élni persze így is lehet. De ha minden igaz, nem a túlélés volt az eredeti cél.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író 1972-ben született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai. Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
Blogmustra