Mi történik szex közben a testben I.

2010. február 9., kedd 12:11

mi_trtnik_a_testben1.lead1Sorozatunk korábbi két részében azt vizsgáltuk, milyen izgalmas folyamatok játszódnak le az ember agyában szex során, hogyan kapcsolnak ki a kontrollért, önuralomért és morálért felelős agyterületek, most pedig nézzük, a test precíz kémiája mit idéz elő a testben!

A „világ legszebb kis aprósága" olyan lélegzetelállító, hogy alig tudatosul bennünk, hogy mennyire összetett. Először is a hormonok, idegek, mirigyek, nemi szervek, illetve az agy összjátéka alakítja a szexet oly mámorító élménnyé, hogy mi ezt, újra, meg újra elkövetjük.

Egy intenzív pillantás, egy csábító  illat, egy érzéki gondolat - ha szerelmesek vagyunk, néha elég a legbanálisabb benyomás, hogy testünket izgalomba hozzuk: ilyen esetekben a vérnyomás hirtelen megemelkedik, szapora lesz a pulzus, a pupillák kitágulnak, elgyengül a térdünk, szívünk hevesen kalapál. Másodpercek alatt felgyülemlik a vér a nemi szervekben, ezek megduzzadnak, mindaddig, amíg a testi izgalom tetőfokára ér - és az orgazmusban hirtelen „kisül".

A magasztos érzés, melyet maga után hagy, annyira nagyszerű, hogy ez, ismétlésért kiált. Hogy így alakult, ezt tényezők sokaságának köszönhetjük. A folyamatban fontos szerepet játszanak a hormonok. Ők gondoskodnak a petesejt és a spermiumok termeléséről. A vivőanyagok növelik a vágyat, erősítik a szexuális élvezetet, eufórikus hangulatba juttatnak, és készítenek elő a nagy egyesülésre, az orgazmusra.

Ennyire fontosak az idegvezetékek is, melyek a fizikai izgalmat, a szemek, az orr, a nyelv, az ajkak, a bőr, a pénisz és a klitorisz jelzéseit továbbítják az agyhoz. Az agy fogadja és értékeli a jeleket, majd azokat a szexuális izgalom érzésévé alakítja át.

Az idegrendszer, ellentétes útvonalon, a másodperc tört része alatt, utasítást ad a testnek, hogy készüljön fel a nagy bevetésre. Az idegkötegek egy csoportja növeli a légzésszámot, a szívverést gyorsítja, míg más idegkötegek arról gondoskodnak, hogy a vagina nedves, illetve a pénisz merev legyen. Itt jutnak szerephez a különböző nyirok- és nyálmirigyek, melyek vagy az ondófolyadék szállításáról, vagy speciális illatanyagok, az úgynevezett feromonok termeléséről gondoskodnak.

Nemi öröm és az örömérzés

Az úgynevezett nemi hormonok, mint a tesztoszteron, vagy az ösztrogén, úgy a férfiak, mint a nők esetében megtalálhatók. A férfi szervezet több tesztoszteront termel, mint a női, amelyikben az ösztrogén szintje magasabb, mint a férfiakéban. Mindkét hormon bizonyos agyi receptorokhoz kapcsolódik. Ezen keresztül befolyásolja különösen a tesztoszteron a nemi ösztönt és az örömérzést. Bizonyosság, hogy minél gyakrabban szeretkezünk, annál több tesztoszteron található a vérünkben, minél több stressz ér bennünket, a tesztoszteronszintje annak arányában csökken.

A partnerek első közeledés alkalmával további átvivő anyagok jutnak szerephez, többek között olyanok, melyeket orrunkon keresztül érzékelünk. Évtizedek óta tudjuk, hogy az állatok úgynevezett feromonokat bocsátanak ki magukból. Hosszú ideig vitatott volt azonban, hogy ezek az illatanyagok az embereknél is jelen vannak. Tudósok, évekkel ezelőtt bebizonyították, hogy a férfiak a verítékmirigyeikben hasonló anyagokat állítanak elő - és a nők ezekre, bizonyíthatóan, reagálnak. Ha a nők a tesztoszteron egy átalakított formáját, az androsztenont érzékelik, hangulatuk, közérzetük javul, testi izgalmuk emelkedik. A légzés gyorsul, és emelkedik a vérnyomás, ezzel egy időben a kortizol nevű stresszhormon élesíti a figyelmüket.

Ha már a csókra is sor került -  a kortizol szintje ismét csökkenést mutat - ennek alapján úgy tűnik, hogy a gyengédség segít a stressz oldásában. A férfiaknál ebben a fázisban jelentősen növekszik az oxitocin nevű vivőanyag mennyisége. Az oxitocin egy olyan anyag, amely azt a vágyunkat erősíti, hogy egy bizonyos partnernél maradjunk és őt védelmezzük. A nők esetében az oxitocin szint egyedül a csók hatására nem emelkedik jelentősen, de termelése a simogatás, ölelés következtében hirtelen intenzívvé válik. A legtöbb oxitocin az orgazmus ideje alatt kering az agyban. De hogy mi jöhet még ezek után? Azt majd a folytatásban!

cikk-tipus-linkek

Még ha szex közben nyilvánvalóan az altájékokra koncentrálunk is, a valódi tűzijáték az agyban keletkezik.

Az ösztönök kontrolljáért, az önuralomért, a morális és szociális normák megtartásáért felelős agyterületeknek ki kell kapcsolniuk szex közben.

 

 

 

Blogok, amiket olvasunk

comra Londonból Franciaországba bicajjal

"Franciaországban, szeretem ezt, mindenki mosolyog, a csajok leginkább." Úti beszámoló három hét sátorban, két kerékről, képekben (is)...

stthomasdesign Naprendszer gyerekszobába

Régóta szeretnék egy naprendszert készíteni a gyerekszobába, de sajnos idáig nem sok használható ötlettel találkoztam, találtam párat, megosztom veletek...

kerjtanacsot Lopás és börtön

Három, 15 éves diáklány, megpróbált ellopni pár bizsut, darabonként „pár ezer forintos” értékben.A rendőrök őrizetbe vették őket. A lányok sokkot kaptak, zokogtak a döntés hallatán, egyiküket át is szállították a János Kórház pszichiátriájára.

kisérletikonyha Őszibarack-sorbet

Lapos őszibarackból készítettem sorbet-et. Mézzel és citromlével fedő alatt a saját levében puhára főzve pürésítettem, majd lehűtöttem és fagyigépben elkészítettem.

Tékozló homár Kidobják az étteremből, aki túl sokat eszik

Másfél óra után kidobják az embert a Mongolian Barbecue-ból, ha úgy gondolták eleget fogyasztott az 5000 forintért.

Női megújulás Coaching Interaktív - Online beszélgetés női témákról!

Téma: Nem találom a helyem a munka világában – Mit kezdjek magammal? A kezdeményezés célja, hogy a neten keresztül kötetlenül beszélgessünk nőket foglalkoztató kérdésekről, nehézségekről, dilemmákról.

b-oldal Hét dala: Edith Piaf - Non, Je ne regrette rien

Az Eredet című filmben központi motívum a dal. Bátran tessék megnézni és bennmaradni a film végén lévő "credits" rész után is. Van egy elméletem, hogy a film végén (után...?) AZ A BIZONYOS DOLOG mit is jelent...

csecsebecse Bono a Louis Vuitton kampányában

Bono és felesége, Ali Hewson a Louis Vuitton Core Values kampány-sorozatának legújabb főszereplői. Ez az első alkalom, hogy Bono a U2 többi tagja nélkül áll modellt. Ráadásul más divatmárkát is feltüntetnek: a Bono és Ali nevéhez fűződő "etikus" Edun-t.

egigeropaszuly A szultán kedvence: krémes padlizsán - köretként

Nem is tudom, ki utánoz kit: a szultán engem, vagy én őt. Esetleg egymástól függetlenül imádjuk mindketten a padlizsánt? Mindenesetre tanúsíthatom: igencsak jó ízlése van a szultánnak!

szakítós Egyedül egy másik országban

Hívom, nem veszi fel. Ott állok egyedül a Heathrow-n és nincs ott senki. Szidom magam, sírok. Nem hiszem el, hogy kint hagyott.

pecsiborozo Cseke a legjobb sommelier

Cseke Gábor, az angliai surrey-beli Hotel Great Fosters kastélyszálló 28 éves pohárnoka lett a 17. Sommelier Magyar Bajnokság győztese.

vetti Kabátmustra kiegészítőkkel

A kevésbé hideg időjárástól egészen télig bemutatom nektek a legtrendibb kabátokat és hozzájuk passzoló kiegészítőket.
Ajánlok blogbejegyzést

Legfrissebb kommentek

C-Travel ajánlatok