Magyarországon a halál témáját általában tabu övezi gyakran még akkor is, ha haldokló van a családban. A közelgő halottak napja nehéz időszak azok számára, akik még nem dolgozták fel hozzátartozójuk halálát, hiszen ismét ráirányítja a figyelmet a veszteségre. Lehet-e a halál lehetőség arra, hogy egy másik ember gondolataiban tovább éljünk? Hogyan lehet segíteni a haldoklót és hozzátartozóit? Meddig természetes a gyász, és mikor siklik tévútra?
„Föltámasztani nem tudjuk halott szeretteinket, de jól megőrizni igen, sőt módunkban áll továbbadni gondolatait, jellegzetességeit történeteken, emlékeken keresztül. Aki nyomot hagyott életével (művész, tudós), kicsit elérte a halhatatlanságot, akire emlékeznek, az sem felejtődött el teljesen.” – Hajduska Marianna
A szembenézés a halállal az egyik legnagyobb próbatétel az ember életében. Különösen igaz ez a nyugati kultúrában, ahol napjainkban az emberek többségét az evilági elmúlás olyasvalamire emlékezteti, amit szíve szerint teljesen kizárna a mindennapjaiból. Míg egyes kultúrákban a halottak – ha megfelelően búcsúztatták el őket, és megadták nekik a tiszteletet – visszajárnak az élők közé, és tanácsokkal látják el a törzset, addig Magyarországon a legtöbben furcsán néznének arra, aki arról számolna be, hogy megjelent előtte kedves halottja. Hazánkban a gyász célja a búcsú, és az elhunyt értékeinek beépítése a személyiségünkbe. Ezáltal, ha nem is hallhatjuk személyesen a másvilágról tanácsait, azonban értékei mégis velünk maradhatnak, és segíthetnek minket életünk során. Addig azonban hosszú az út, hiszen végig kell élni a gyász egymást követő stációit.
A kóros gyászreakció típusai
A gyászfolyamat sokszor félresiklik, és akár öngyilkossághoz is vezethet, fontos tehát odafigyelni a gyászolóra, és ha kell, akkor szakember segítségét igénybe venni. A kóros gyászreakció jelei a következők:
- túlzott felszabadultság (pl. lakás átrendezése, vagyis a halott nyomainak azonnali eltüntetése, hirtelen életformaváltás)
- affektív zavarok (hullámzó, ellentétes érzelmek, impulzivitás, kontroll problémák)
- elhúzódó gyászfolyamat (akár több év)
- pszichoszomatikus betegség
- mély depresszió
- túlzott, irreális bűntudati feszültség (különösen, ha a másik önkezével vetett véget életének, vagy balesetben hunyt el)
- pszichózis
Hajduska Marianna: Krízislélektan c. könyve alapján
Bár vannak hitbeli különbségek, azonban a halál a mi kultúránkban ugyanúgy egyszeri történés az ember életében, mint a születés, ezért is fontos, hogy ha van módunk elbúcsúzni a haldoklótól, akkor adjuk meg neki és magunknak is ezt a lehetőséget. A gyászoló első reakciója általában a sokk és a tagadás, majd elszabadulnak az érzelmek, és megjelenik a fájdalom, végül egy idő után sikerül szembenézni a veszteséggel. Természetesen a fájdalom ezt követően is utat törhet magának, azonban ez egy olyan folyamat, amelyet nem szabad siettetni, hiszen 3-6 hónapon keresztül természetesnek tekinthető. A hit nagy segítséget nyújt a ezalatt az időszak alatt.
A veszteség mértéke, vagyis a gyász mélysége és fájdalma sok mindentől függ. A legnehezebb talán a fiatalok halálát és a váratlan halálesetet feldolgozni, különösen ha közeli hozzátartozónkról van szó. Gyakran megjelenik a bűntudat, amelyet fokozhat, ha a halál éppen egy konfliktusokkal terhelt időszak, vagy akár egy mindennapos szóváltás után következett be. Fontos, hogy megnyíljunk és beszéljünk ezekről a gondolatokról, hiszen ez egy olyan teher, amelyet borzasztóan nehéz egyedül cipelni.
A halotti rituálék segítenek
A halotti rituálék szintén kapaszkodót jelenthetnek a nehéz időszak során. A temetés lehetőséget ad arra, hogy átéljük és kiadjuk fájdalmunkat. Ezt gyakran nehezen engedjük meg magunknak, hiszen sokan – különösen a férfiak közül - a gyengeségnek élik meg a sírást. A temetés azonban egy olyan különleges alkalom, amikor nem kell a megszokott hétköznapi normák szerint viselkedni. A temetést követő halotti tor lehetőséget ad a közös emlékezésre, anekdotázásra, ráadásul a gyászolók osztozni tudnak egymás fájdalmában, hiszen mind ismerték a halottat.
A halottak napja lehetőséget ad a közös emlékezésre, emellett azonban az egész gyászév szintén nagy jelentőséggel bír, mivel ezalatt az összes ünnepre sor kerül, amelyet a halott nélkül kell megélni, míg végül a halál évfordulója lezárja a kört. A kritikus napok alatt – ilyeneknek tekinthető a halott születésnapja, egyéb ünnepek, valamint az évforduló – érdemes még jobban odafigyelni a gyászolókra, hiszen ilyenkor újra fellobbanhat a fájdalom, bár általában már nem olyan erővel, mint az elején. A gyászt tehát senki sem kerülheti el, megéléséhez azonban bátorság, és gyakran segítség szükséges. A már említett rituálék segíthetnek a folyamatban, ha pedig ez kevésnek bizonyulna, mindenki megtalálhatja a maga saját szertartását, például levélben, vagy más formában búcsúzhat a halottól.
Hogyan segíthetjük a gyászolót?
Ha gyászoló van a környezetünkben, akkor mi is sokat tehetünk azért, hogy segítsük ebben a nehéz időszakban. Első lépésként a legfontosabb, hogy együtt érezzünk vele, elfogadjuk az aktuális érzelmeit és indulatait még akkor is, ha azok külső szemlélő számára nem logikusak. Emellett segíthetjük az emlékezésben és abban is, hogy újra nyisson a külvilág felé akár olyan módon is, hogy többször elmeséli a halálesetet, az ismételt elbeszélés ugyanis segít tompítani a fájdalmat. Nagy megkönnyebbülést jelenthet számára az is, ha tudjuk fogadni a nehéz érzéseit, mint például a harag és a düh, és oldani tudjuk bűntudatát. Ugyanakkor az is fontos, hogy megtartsuk a realitásban, és ha súlyos depresszióba csap át a gyász, akkor szakember segítségét kérjük abban, hogy a gyászoló kikerüljön ebből az állapotból. A cél, hogy képes legyen megélni az érzelmeit, fel tudja oldani a bűntudatát, megtalálja személyes búcsúját, és végül képes legyen a halott értékeit magába építve ismét az élők, a jelen, végül pedig a jövő felé fordítani a figyelmét.
Hajduska Marianna Krízislélektan c. könyve alapján.
A gyász és a halál pszichológiájával a tanatológia foglalkozik, amely kapaszkodót nyújthat a nehéz időszak során. Hazánkban a legismertebb szakember a 2007-ben elhunyt Polcz Alaine, akit fronton átélt tapasztalatai, betegségei, valamint saját halálközeli élménye is hozzásegítettek ahhoz, hogy támogassa és kísérje a haldokló fiatalokat és felnőtteket, valamint családtagjaikat az utolsó időszak alatt. Könyvei több évtizedes tapasztalaton nyugvó hiánypótló műveknek számítanak annál is inkább, mivel sokan nem tudják, hogy miként segíthetik a haldoklót, ezért a leginkább jellemző a témát övező hallgatás.
Polcz Alaine felhívta a figyelmet annak fontosságára is, hogy igenis fontos a kommunikáció a haldokló és a családja között, emellett pedig meg kell teremteni a méltóságos halál lehetőségét, melyre hazánkban a rákos betegek számára az általa vezetett Magyar Hospice Alapítvány nyújthat segítséget. Könyvei segíthetnek a gyászolónak és a környezetének a gyász megélésében, hogy a gyászfolyamat végén enyhüljön a fájdalom, és ismét kinyíljon a világ
