Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A cukrosbácsik már nem az iskola környékén ólálkodnak, és az internetes tartalmaktól senkit nem lehet távol tartani. Még akkor sem, ha csak egy tízéves, aki bár természetes könnyedséggel használja a számítógépet és szörföl a világhálón, mégiscsak egy gyerek, és komoly veszélyeknek van kitéve.
Új generáció
Az első meglepetés akkor ért, amikor néhány éve küzdöttem egy beállítással a laptopomon, és az akkor hat éves lányom két perc alatt megoldotta a problémát.
Bár én sosem engedtem oda hosszabb időre a géphez, ő mégis gyorsan rájött arra, amivel én már órák óta vacakoltam.
Hiába - gondoltam magamban - másik generáció. Ők már beleszülettek a mobiltelefonok és számítógépek világába. Mégis, amennyire lehetett, távol tartottam a civilizációs „betegségektől.”
Kikapcsoltattam a kábeltévét, hogy ne lógjon folyamatosan a butábbnál-butább rajzfilmsorozatokon, és hétvégente maximum egy órára engedtem gépközelbe.
Az első pofon
Hét éves volt a gyermekem, amikor egyszer bűnbánó fejjel jött haza az iskolából. Valami nyomasztotta, és csak hosszas beszélgetés után derült ki, mi bántja a lelkét. Elmesélte, hogy számítástechnika órán – ahol a tanár megengedte, hogy szörfözzenek az interneten, amíg ő dolgozott a saját laptopján – egy pornósite-on kötöttek ki barátnőivel, és ott garázdálkodtak. Kislányom elsírta magát. Elmesélte, hogy bár nem tudja miért, de nem tudott szabadulni a képektől, és annak ellenére, hogy taszították őt, mégis muszáj volt megnéznie őket. Átbeszélgettük a dolgot, biztosítottam róla, hogy ez nem az ő hibája, és jó ideig ráér még ilyen tartalmakkal ismerkedni, majd megtettem a megfelelő lépéseket, és beszéltem a tanárral. Az eset után továbbra is csak felügyelettel, és alkalmanként ülhetett az otthoni számítógéphez.
Tíz perc alatt kész a házifeladat
Kilenc évesen elkezdett nyaggatni, hogy ő saját gépet szeretne – mert mindenkinek van az osztályban. Sőt. A többiek telefonjával zenéket küldözgetni, netezni is lehet. Neki azonban csak egy egyszerű készüléke van, vész esetére. Nem értettem, miért kell ekkora gyerekeknek
számítógép, többfunkciós telefon, de leginkább azt, más szülők miért vásárolnak ilyesmit a gyerekeiknek. Megvitattuk a dolgot, és duzzogva bár, de elfogadta a tényt: nálunk még várat magára a csúcstechnika. Nem engedtem sem az érzelmi zsarolásnak, sem a mások által keltett nyomásnak.
Aztán amikor negyedik osztályos lett, egyszer azzal jött haza, hogy szüksége van az internetre a házi feladathoz. Kiderült, hogy a világhálón kell megkeresnie egy adott témakörhöz a fellelhető adatokat. Meglepődtem. Tíz perc alatt kész volt a házija, és szinte semmi sem maradt meg a fejében a feladatból. Feltettem magamban a kérdést: vajon később ez még inkább így lesz? Körbeérdeklődtem ismerősöknél, és kiderült, hogy ma már a kötelező olvasmányt sem kell elolvasni, hiszen minden tartalom rövidített változata fellelhető a világhálón.
Közösségi oldalak és pedofilok
A következő sokk akkor ért, amikor a Facebook-on regisztráltam magam, és feltettem néhány közös családi fotót is. Egy alkalommal egy vadidegen negyvenes férfi jelölt be, én pedig elfogadtam a felkérését. Elég rossz az arc- és névmemóriám, ezért bármikor előfordulhat, hogy valakire nem emlékszem azonnal. Néhány nap elteltével rám írt a chaten, és közölte: gyönyörű a tízéves lányom, és nemsokára abban a korban lesz, amikor az óbudai hajógyári szigeten elszórakozhat vele. Első reakciómmal letöröltem az ismerőseim közül. Teljesen kiakasztott. Ma már sajnálom, hiszen inkább el kellett volna mentenem a beszélgetést, és feljelentenem a rendőrségen a mocskot.
Aztán idén tavasszal jött a következő döbbenet. Egy alkalommal felvillant egy ablak Facebook profilomban, és megláttam, ismerősnek jelölhetem a saját lányomat. Elővettem a gyereket, és kiderült, kamu születési adatokkal az iskolai számítástechnika órán regisztrált az oldalra. Mert mindenki más is fent van. Letöröltettem vele a regisztrációt, és esténként – miután kész volt a házi feladat – megengedtem, hogy gondozza a farmomat. Hogy ne érezze úgy, ő kimarad a jóból. Gondoltam jut is, marad is, és ezzel lezártnak tekintettem a dolgot.
Pózoló tinédzserek a világhálón
Eljött a nyár, és lányom a nagyszüleihez utazott vakációra. Hamarosan kiderült, hogy unokatestvérei társaságában szinte folyton az interneten lóg, ahelyett, hogy a szabad levegőn töltené a szünidős napjait. Ráadásul a lányom ismételten visszaregisztrált a Facebookra, és jó néhány ismerőse is volt már. Végigböngésztem őket, és azzal kellett szembesülnöm, hogy a tíz év körüli gyerekek mindannyian fent garázdálkodnak a neten, és olyan fotókat raknak ki magukról, amitől kinyílik a bicska egy szülő zsebében. De ezzel még nem volt vége.
A nagyszülők elmesélték, hogy egy másik oldalon is regisztráltak a lányok, amihez csinos fotókat is készítettek. Felmentem hát a megadott oldalra, ahol a regisztráció alsó korhatáraként 16 évet jelölnek meg. Elkezdtem szörfölni az oldalon. Több száz 10 – 12 éves kislányt találtam, akik pózolós fotóikkal és kihívó bemutatkozó szöveggel várják az ismerkedni vágyókat. Akik lehetnek tíz vagy akár többtíz évesek is. Teljesen ledöbbentem.
Felhívtam a gyereket, és töröltettem vele mindenféle regisztrációját. Úgy tűnt, megértette mitől, és miért féltem, de tény, hogy nyilvánvalóan nem tudom hosszú távon megóvni az internet rejtette veszélyektől. Tehetetlenül állok a jelenség előtt, és nem tudom, más szülők hogy oldják meg ezt a problémát. Azon gondolkodtam, talán ők egyáltalán nem is tudják, hogy gyermekük épp mivel foglalatoskodik a neten, kivel csetel, és hova vezet mindez. Úgy érzem, patthelyzetbe kerültem.
A szakértő véleménye
Pszichológusunk, Higi Vera szerint ezzel a problémával manapság már a legtöbb szülő szembesül: napjainkban a modern kommunikációs formák már kikerülhetetlenek, azonban használatukra vonatkozóan még nincs kiforrt szabályrendszer, így mindenkinek át kell gondolnia, és meg kell húznia a határokat gyermekei számára.
Fontos, hogy legyenek szabályok
A cikkíró anyuka példaként szolgálhat arra, hogy miként álljunk hozzá a gyermek internethasználatához, hiszen nagyon tudatosan és átgondolva viszonyul ehhez a kényes kérdéshez. Lányának szerencséje van abban, hogy világos szabályrendszert kapott, amelyhez – bár sokszor nyilvánvalóan nem féktelen örömmel – tarthatja magát. A keretek lefektetése természetesen sokszor tiltakozást válthat ki, „ha Zsuzsi barátnőmnek szabad, akkor nekem miért nem?”, de emellett biztonságérzetet is nyújt, különösen, ha a gyermek magyarázatot is kap arra, hogy mitől óvja őt a szülő.
Először tehát azt érdemes átgondolni, hogy ésszerű keretek között mi az, ami engedélyezett, és mi számít tiltott területnek. Nagyon fontos a szabályok kommunikációja is, amely akár közös megegyezés eredménye is lehet. Nyíltan meg lehet beszélni, hogy a gyermek hány órát szeretne internetezni, és mire szeretné használni a számítógépet, amibe természetesen beleférhet a szórakozás is. Így mindkét fél tudja, hogy mit ígért a másiknak, és mihez kell tartania magát, bár természetesen adódhatnak rugalmasságot igénylő szituációk is.
Pornó és cukrosbácsik
Érdemes azt is megvitatni, hogy melyek az internetezés veszélyei. Mint az a cikkből is kiderül, manapság a cukros bácsi nem feltétlenül az iskola környékén ólálkodik, hanem megjelenhet a cybertérben is. Erre sok szülő nincs felkészülve, mint ahogy ezt az anyukát is érthetően váratlanul érte a támadás. Így fontos azt is megbeszélni, hogy milyen szituációkkal találkozhatunk az internet világában.
A cél ne az ijesztgetés legyen, hanem a gyermek véleményének kipuhatolása, és hogy megértse, hogy bármikor elmesélheti szüleinek, ha véletlenül ijesztő, bántó tartalomra bukkan anélkül, hogy ezért szidást kapna. Ez azért is lényeges, mert mint ahogy a történetben szereplő lánynál is láthattuk, nyílt szexualitással, pornográfiával szinte bárhol találkozhat az internethasználó, amihez az érdeklődés és kíváncsiság mellett szégyenérzetet is társul. Ez tehát egy olyan kikerülhetetlen téma, amellyel érdemes előre foglalkozni.
Nem tiltani kell, hanem odafigyelni
Nagyon fontos, hogy önmagában a túlféltés sem megoldás, azt kell megtanítani, hogy miként kezelje a kényes helyzeteket, amelyekkel óhatatlanul találkozni fog élete során, hiszen nem lehetünk ott mindig mellette. Ha a közös megbeszélés után bizalmat kap, akkor cserébe talán minket is megtisztel vele, és hozzánk fog fordulni kérdéseivel, ami a legtöbb, amit a szülő és a gyermeke adhatnak egymásnak.
Nem kell tehát a tökéletes megoldásra törekedni, hiszen az nem létezik egy ilyen összetett helyzetben, a gyermek bizony sokszor így is-úgy is a saját hibáiból tanul, amikor próbálgatja határait. Az már önmagában sokat jelent, ha a szülő elismeri őt, nyitott a gondolataira, és ott van mellette, ha szükség van rá. Ha már ennyit megtesz, akkor elégedett lehet önmagával.
