Nem tudok teherbe esni, de nem vagyok meddő!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Napjainkban minden tizedik pár fogamzási problémákkal küzd, ám mielőtt meddőnek bélyegeznénk őket, fontos tisztában lenni azzal, mit is jelent ez a fogalom. A testi tünetekhez ráadásul gyakran társulnak lelki okok, ezekről kérdeztük Higi Verát, pszichológus szakértőnket.

Mire használjuk fogamzóképes éveinket?

A mai kor embere azt tanulta, hogy mindent elérhet, ha megküzd érte. A modern nő teszi is a dolgát, képzi magát, munkát szerez, majd karriert épít. Így fordulhat elő, hogy akár 20 fogamzóképes éven keresztül védekezik, majd amikor valamikor harmincas évei elején, vagy derekán elsüti a babavállalás startpisztolyát, már sokkal nagyobb lelki nyomás nehezedik rá, ha nem következik be azonnal a gyermekáldás. Ilyenkor váratlanul érheti, ha a természet türelemre inti. Mondhatjuk-e, hogy nehezebb dolga van, mint elődeinek? Tény, hogy több döntést kell meghoznia élete során, emellett nagyszüleivel ellentétben nincs 20 éve arra, hogy kivárja, amíg természetes úton megfogan, viszont nagy öröm lehet számára, hogy gyermekei közül nagy eséllyel mindegyik megéli a felnőttkort.

Ki számít meddőnek?

A fogamzási problémák aránya napjainkban 10% körül tehető. Magát a jelenséget a szakirodalom meddőség néven említi, abban azonban nincs egyetértés, hogy pontosan mit is jelent ez az állapot. A szakemberek általában mindössze 1-1,5 év sikertelen, védekezés nélküli próbálkozás után nyilvánítanak egy párt meddőnek.

Legalább annyi a problémás férfi is

Érdekes jelenség, hogy a meddőséget általában a nőhöz kötik, bár a férfiaknál ugyanolyan arányban fordul elő. Ez talán azért is érthető, hiszen a megfoganás után a nő az, aki a gyermek két lábon járó bölcsője, az ő testén látszanak a változások. Ugyanakkor, szintén a nő kényszerül minden egyes hónapban szembesülni menstruációja révén azzal, ha mégsem jön létre a kívánt gyermekáldás.

Míg a szexuális problémák esetében a férfi tünete a látványos, a fogamzási problémák esetében a női testen látszik, vagyis éppen, hogy nem látszik a kívánt változás. Így a nő általában nagyobb szorongással éli meg a gyermekáldás elmaradását, míg a szexuális problémákat inkább a férfiak tekintik saját kudarcuknak. Emellett egy nőnek azt is végig kell néznie, ahogy kortársai – akiket esetleg saját magánál sokkal kevésbé tart anya típusnak – termékenyebbnek bizonyulnak, mint a Nílus völgye. Nem csoda tehát, hogy ennek a helyzetnek az érzelmi hozadéka a remény mellett gyakran a düh és frusztráció.

Egy-másfél év sikertelen próbálkozás után nyilvánítható egy pár meddőnek

Félelmek a háttérben

A háttérben szereplő testi és lelki okok gyakran elválaszthatatlanok egymástól, az esetek 25%-ban azonban nem találnak semmiféle biológiai elváltozást. A lelki tényezők többfélék lehetnek, hiszen a múlt emlékei sokszor észrevétlenül beárnyékolják a jövő fantáziáit. A nagycsaládok felbomlása révén könnyen előfordulhat, hogy a reménybeli kismamának semmiféle tapasztalata sincsen a csecsemő gondozásában, komoly félelmei vannak a szüléssel kapcsolatban, és nem biztos benne, hogy párkapcsolata – jó esetben házassága - elég tartós lesz-e ahhoz, hogy a következő 20 év legfontosabb része egy olyan gyermek legyen, akit még nem is ismer. Emellett felmerülhet a félelem, hogy nem lesz tökéletes anya, pedig manapság minden médium a tökéletesség privilégiumát hirdeti. Szerencsére a lélektan már régen bebizonyította, hogy a csecsemő alkalmazkodó lény, akinek bőven elegendő egy „elég jó anya”, aki néha fáradt, ideges, mérges, de alapvetően szereti gyermekét és igyekszik igazodni az igényeihez.

Az esetek 25%-ban a meddőség mögött lelki eredetű probléma áll

A múltbeli problémák tisztázása is segíthet

A fogamzási problémákhoz tehát sokféle szorongás társulhat még akkor is, ha előidézőjük valamilyen testi tünet. Ez a kényszer szülte türelmi időszak azonban utólag hatalmas előnyt jelenthet azokkal a párokkal szemben, akiknek nincs idejük lelkileg felkészülni és fantáziálni a gyarapodó családról. A várakozás ideje egy olyan időszak lehet a nő életében, amikor végre befelé figyel, és feltehet magának olyan kérdéseket, amelyekre még nem jutott ideje. Ilyenkor tehát lehetőség nyílik az önvizsgálatra, a saját szülőkkel való kapcsolat tisztázására, valamint a jövőbeli elképzelések megfogalmazására. Ha ezeket – lehetőleg a párjával együtt – segítővel, vagy anélkül megteszi, akkor utólag talán nem is bánja, hogy a biológiai óra nem tisztelte a határidőnaplóját.

Szakértőnk elérhetősége:

Higi Vera

06-30/298-38-50

higi.vera@fokuszolas.hu

fokuszolas.hu

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.