39 év alatt 725 kilónyi zsírt evett meg a Big Mac rajongó

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy amerikai férfi csaknem négy évtizede minden áldott nap Big Macet eszik, és ezen nem is szándékozik változtatni. A huszonötezredik burger emlékére törzséttermében névre szóló transzparenst kapott.

A Guardian számolt be Don Gorske (57) nyugalmazott börtönőrről, aki minden bizonnyal a McDonald's egyik leghűségesebb vásárlója: 39 évvel az első Big Macje óta már huszonötezer szendvicset fogyasztott el náluk. A jubileumi burger örömére saját feliratot kapott kedvenc éttermében otthonában, a wisconsini Fond du Lacben. "A halálom napjáig Big Macet fogok enni" - nyilatkozta a férfi. "Egyáltalán nem szándékozom váltani, még mindig ez a kedvenc ételem. Semmi sem változott, minden nap ugyanúgy megkívánom."

Csak az új autót akarta megünnepelni

A megszállottsága 1972-ben kezdődött, amikor egy újonnan vásárolt autó felett érzett örömét három Big Maccel ünnepelte meg. Még aznap kétszer visszament az étterembe, összesen kilencet evett meg zárásig. A férfi állítása szerint az első alkalom óta mindössze nyolc nap telt el anélkül, hogy kedvenc ételét rendelte volna, egyszer az édesanyja kérte meg erre a halála előtt.

Azt viszont bevallotta, hogy kényszeres személyiség, és hogy régebben a szendvicsek dobozát és számláját is gyűjtötte, és különösen a számok szeretete miatt élvezte megjegyezni, hogy hányat fogyasztott már el. Gorskét a mániája odáig juttatta, hogy szerepelt Morgan Spurlock 2004-es dokumentumfilmjében, a Super Size Me-ben is, amely a gyorséttermi étkezés veszélyeire próbálta felhívni a figyelmet.

És még mindig makkegészséges

Egy Big Mac 540 kalória, ami a napi 2000-res átlagnak több mint negyedét teszi ki, és a javasoltnál 40%-nál több zsírt és sót tartalmaz. Bár orvosa szerint a nyugdíjas teljesen egészséges, és rendszeresen tornázik, a szakemberek nem meglepő módon mégsem javasolják ezt az étrendet.

Tara Gidus floridai dietetikus szerint a férfi valószínűleg szerencsés genetikai adottságokkal bír, de számít az is, hogy a szendvics mellé nem rendel sült krumplit és szénsavas üdítőt. Gorske állítása szerint mást is eszik, szereti például a sült kolbászt és a homárt is, de azt mondja az igazi szenvedélye a McDonald's egyik legnépszerűbb terméke marad.

Mit jelent ez számokban?

- Mivel Gorske amerikai Big Macet evett, így összesen 13 és fél millió kalóriát fogyasztott el, míg ugyanez Nagy-Britanniában "csak" 12 és negyed millió lett volna, mert ott valamivel "soványabb" a szendvics.

- Átlagosan napi 1,76 szendvics volt az adagja.

- Mintegy 725 kilónyi zsírt fogyasztott el: ennyi a súlya egy nagy jegesmedvének. A marhahúspogácsák súlya pedig 1125 kilóra jönne ki, ami olyan, mintha a férfi fülétől a farkáig legalább két tehenet megevett volna.

- 1972-ben, amikor első burgerét ette, az amerikaiak évi 3 milliárd dollárt költöttek gyorskajára. Ma ez a szám 11 milliárd.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Önidő
Senki sem láthatja a szerelmesek tengerpartját: csak vízi alagúton közelíthető meg
Senki sem láthatja a szerelmesek tengerpartját: csak vízi alagúton közelíthető meg

A szerelmesek tengerpartjához még csak hasonló sincs a világon.

14 perce

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

Érdekességek