ÉLETMÓD

Hiko-ryu taijutsu: elnéztem egy dojóba, és ott ragadtam

2016. május 14., szombat 19:28 |

Jól nevelt, ugyanakkor könnyen felcsattanó gyereknek számítottam az általános iskolában, aki, ha kellett, az igazság nevében a fiúkkal is harciasan szembeszállt. Talán már akkor is vonzott a harcművészetek világa, hiszen folyton meg akartam érteni a „bunyós" filmekben látott technikákat, de csak nemrég jött el az ideje, hogy tényleg belevágjak. Mióta a Seiken Dojóban önvédelmet tanulok, mintha sokkal tudatosabban kezelném a dolgokat az élet több területén – valószínűleg nem véletlenül.

Ezt vártam, ezt kaptam

Mindig is elbűvölt a japán kultúra, talán ezért is esett a választásom a Hiko-ryu taijutsura, igaz erről a stílusról korábban szinte semmit nem tudtam. Mivel tapasztalatom nulla, így viszonyítási alapom sem volt, de legalább megnyugtathattam a családot, hogy nem lesz belőlem szamuráj harcos és versenyezni sem fogok, egyszerűen el akarom sajátítani egy hatékony önvédelmi rendszer csínját-bínját olyan körülmények között, ahol nem nyűg, hanem kifejezetten élvezetes a tanulás. Az első edzés során (kb. három hónapja történt) megtanultuk a köszönést, gyakoroltuk az eséstechnikákat és néhány előkészítő mozdulatot. Akkor úgy döntöttem, egy hónap próbaidőt adok magamnak. Aztán ott ragadtam.

Az utcán sétálva néha eljátszom a gondolattal, hogy hogyan védeném meg magam, ha rám támadna egy-egy bivalyerősnek tűnő figura. Nem, nem lettem paranoiás, csak rájöttem, mennyire nem mindegy, hogy az embernek van-e egy olyan eszköztár a tarsolyában, ami adott esetben az életét mentheti meg, vagy esélytelen a menekülés. (Az más kérdés, hogy mennyire magabiztosan használja az eszközeit.) Persze három hónap elteltével én sem várok csodákat, az biztos, hogy egyre inkább kiismerem fizikai képességeimet és fejlődik a testtudatom azáltal, hogy feszegetem a komfortzónám határait – miközben egyre jobban érzem magam a bőrömben.

De a fizikai szint csak az egyik része. Amiben szintén fejlődést tapasztalok, az az, hogy kezdek türelmesebb lenni a környezetemmel, higgadtabban kezelni a stresszhelyzeteket és tudom, hogy a figyelemzavarom is enyhülni fog, sőt már most kevesebbet szöszmötölök egy-egy munkafeladattal, mint korábban. Igazán kikapcsolni, illetve egy dologra koncentrálni ugyanis csak a természetben és a gyakorlások alatt tudok.

Mi az a Hiko-ryu taijutsu?

A Hiko-ryu taijutsut Tanaka Koshiro sensei alapította, a stílus neve pedig a mester szülővárosa melletti hegyről kapta a nevét. Az iskola nevének jelentése: Nap Gyermek(ének) Iskolája, a jelvényen a piros kör a napot szimbolizálja, a középső motívum pedig a család Mon-ja - nyugati kifejezéssel címere. Tanaka Nagymester számtalan harcművészetet tanult és miután találkozott Fujito Koga nagymesterrel, ő lett a Fuji-ryu taijutsu másosik stílusvezető nagymestere (Sōke). A világ akkor figyelt fel rá, amikor önkéntesként Afganisztánba ment harcolni, miközben mujahedin gerillákat tanított közelharcra. A nemzetközi sajtó az "afgán szamuráj" nevet adta neki és többször halálhírét keltették, de hat év után hazatért Japánba és elkezdte lefektetni saját stílusának alapjait, amelynek a Hiko-ryu nevet adta. Technikái kipróbáltak, gyakorlatiasak és rendkívül lényegre törőek. Tanaka sensei beutazta az egész világot és oktatott elit katonai osztagokat, rendőrségi egységeket, többek között a thaiföldi drogellenes különítményt, a fülöp-szigeteki rendőri SWAT egységeket, valamint a Dalai Láma testőrségét is.

„A Hiko-ryu taijutsu jellegét tekintve jobban hasonlít a régi típusú harcművészetekre, mint a mai modern irányzatokra. Itt nincs verseny, nincs formagyakorlat, nem a látványos technika a lényeg, hanem annak használhatósága, a gyakorlás, a tapasztalás, és összpontosítás. Nagyon fontos a távolság és az időzítés. A Hiko-ryu azonban nem csak önvédelem; a kimondottan önvédelmi technikák (bottal és más eszközzel is dolgozunk) csupán egy főbb csoportja annak. A stílus egyik fő ismertetőjegye – amelyet elődjétől örökölt - az úgynevezett Kōsahō, vagyis a keresztező irányú mozgás. Ennek az elvnek a lényege, hogy minden esetben a támadó felé kell mozdulni, gyakorlatilag belelépni a támadásába, amivel nemcsak időt és távolságot nyerünk, de sokkolja is az ellenfelet, ugyanakkor közelebbről könnyebb lesz vele dolgozni, kiesik a fókuszból a technikája, és szellemileg is kizökkenhet. A mozgás többféle lehet - ez a támadó fél mozdulataitól függ -, de fontos, hogy mindig tereljük a támadást, ezáltal biztonságosan közel tudunk kerülni, hogy átvegyük az irányítást. Ha hátra mozdulnánk, az ellenfél időt és teret nyerne, újra tudna támadni, mi pedig nem érnénk el könnyen” – mondta a Díványnak Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu instruktor. 

Dióhéjban a taijutsuról

taijutsu egy gyűjtőfogalom, szó szerinti jelentése a "test művészete" a "test használata". Japánban régen a harcos kasztnak számtalan dologhoz kellett érteni, az egyik a pusztakezes harc volt. A taijutsu szinte mindenféle technikát használ, de főként az ütésekre, illetve a fogásokra fókuszál, és nagy szerepe van a vitális pontok ismeretének és támadásának. „Amikor Japán az Edo-korszakba lépett és beköszöntöttek a békésebb idők, a harcosok közül sokan rendőrök, rendfenntartók, testőrök lettek, és a tanult elemeket továbbfejlesztve alkalmazkodtak az igényekhez. Így a korábban a csatatéren elfogásra használt technikák átalakítva bűnözők elfogására és hatástalanítására lettek alkalmasak. A taijutsu rendszerek egyik legkorábbi alkotójának egyébként egy Yoshimitsu nevű szamurájt tekintenek, aki állítólag elesett katonák testét boncolta fel, hogy anatómiai ismereteket szerezzen és hatékonyabbá tegye a technikáit” – meséli Zsigrai Zoltán.

Hogy került a Hiko-ryu Magyarországra?

„2012 márciusában találkoztam először a stílussal és alapítójával, Tanaka Koshiro sensei-jel. Néhány éve Japánban járt egy magyar csapat és egy harcművészetekkel foglalkozó szaküzletben futottak össze a mesterrel, akiről kiderült, hogy rövidesen Párizsban tart bemutatót. Felvetődött, hogy ha már Európában jár, ellátogathatna az Össz-Magyar Kyokushin Karate Bajnokságra is” – meséli a sensei. Tanaka nagymester elfogadta a meghívást, és Németh Pál sensei - aki a stílus magyarországi vezetője - megszervezte látogatásukat, amiből egy egyhetes szemináriumsorozat lett. „Mikor vége lett a hétnek, már láttuk, hogy néhányan komolyabban érdeklődnek a stílus iránt, így megkezdtük annak honosítását." Azóta Tanaka sensei évente 3-4 alkalommal Magyarországra jön egy-két hónapra, ilyenkor naponta több edzést tart és persze vizsgáztat is. "Igyekszünk egy szervezetet építeni, amely nemcsak a gyakorlásokat és bemutatókat tartja, de céljául tűzte ki a japán kultúrának, azon belül is a Budō (japán harcművészetek és azok szellemiségének gyűjtőneve) megismertetését a Magyarországon élőkkel, illetve a határon túli érdeklődőkkel, hiszen már külföldről is keresnek minket és részt vesznek a szemináriumokon” – tette hozzá.

harmadik
Fotó: Dévai Zoltán

Ez történik az edzéseken

"Annak, akinek nincs semmilyen harcművészeti előélete, először is meg kell tapasztalnia, hogyan mozog, hogyan lélegzik, valamint el kell sajátítania bemelegítő, nyújtó és erősítő gyakorlatokat, hogy foglalkozhasson a testével és karban tudja tartani magát. Bár nem kötelező, sokan zen meditációt is végeznek közülünk. Egy átlagos kezdő edzés a kötelező köszönés és tiszteletadás után tehát bemelegítéssel folytatódik. Ezután változhat a program, attól függően, hogy az instruktor mire helyezi a hangsúlyt, de minden edzés elején előkerül a fukuro shinai, ami egy rövid bambuszkardszerű eszköz, ennek használatával gyakoroljuk a Kōsahō-t, az alapmozgást. Ez már megköveteli a figyelmet, gyorsítja a mozgást, segíti a csípőt és erősíti a lábakat. Kezdőknél nagyon fontos szerepe van az eséstechnikáknak is, azok elsajátításával ugyanis biztonságossá tehetjük a gyakorlásokat, ami elkerülhetetlen a további fejlődéshez. Ugyanakkor megismerkedünk az ütésekkel, csapásokkal, tartásokkal és állásokkal, egyszerűbb fogásokkal, és önvédelmi technikákkal, majd ha ezek magabiztosan és biztonságosan mennek, következnek az előkészítő technikák (Junbi Undō). Ezek már összetettebb, kombinált gyakorlatsorozatok, amelyek fejlesztik a koordinációt, a helyzetfelismerést, a technikákat, az erőnlétet, a szellemiséget és a koncentrációt. A későbbiek során a tényleges ismeretanyag jelentős része ezekre az előkészítő feladatokra vagy azok változataira épül" - magyarázza az instruktor.

Az előkészítő gyakorlatok másik része a Tantō dori, a késes páros gyakorlatok, a kés elleni védekezések megalapozása. Ennek lényege, hogy a mindennapos edzések során, rengeteget ismételve annyira ösztönössé váljanak a mozdulatok, hogy bármilyen helyzetben alkalmazni lehessen azokat. A Hiko-ryunak van egyébként egy karddal foglalkozó szegmense is, ami hasonló elvek alapján működik, és specialitása a rövid kard, a Kodachi. A haladók elsajátítják az alapokra épülő technikák egy nagyobb részét (ezt hívják Shoden Mokuroku waza-nak), ami az első fekete öv szintje. Itt már komolyabb dobások és földrevitelek, nehezebb kombinációk, ütések, és további ismeretek vannak. Innentől jönnek olyan magasabb szintű technikák, mint a puszta kéz kard ellen, vagy a térdelésből/járásból végrehajtott technikák karddal.

Milyen a jó tanító?

"Attól függ, mit értünk jó alatt. Nevezzük inkább a számunkra megfelelő tanítónak. Edzőt nem nehéz találni, hiszen elég hozzá egy papír, de tanítót, mestert annál inkább. Manapság a harcművészeteket megkülönböztetik a küzdősportoktól, aminek több oka is lehet. Utóbbit egyértelműen meghatározza, hogy versenyre van hangolva, és míg a verseny szabályok közé szorítja önmagát, a harcművészet vagy a szellemiséget helyezi előtérbe, vagy a valós, tényleges harcot, vagy - ahogy mi tesszük - mind a kettőt. Versenyzésnél néha nagyobb egyirányú terhelésnek van kitéve a szervezet, ha viszont harcművészetet gyakorol az ember, aránylag konstans terhelésre számíthat, és a hangsúly az egyéni fejlődésen van. A versenyekre való felkészülés nagyon motiváló tud lenni, viszont a kudarcot sokan nehezen élik meg. Egy tradicionális, vagy közelharcra épülő harcművészetben teljesen más a motiváció, ezáltal a módszertana is sok esetben eltérő. Visszatérve a kérdésre úgy gondolom, hogy ha valaki elhivatott, áldozatkész, hajtja a tudásvágy és a kutatás, megvan már egy bizonyos szintű technikai és szellemi tudása, illetve tapasztalata, alázatos és nagyon türelmes, tiszteli ugyanúgy a tanítványt, mint a felette állókat, és persze nagyon szereti azt, amit csinál, akkor az nagyszerű tanító lesz. Akkor is, ha eleinte nem feltétlenül találjuk számunkra megfelelőnek azt a stílust, amit ő képvisel. Ha valaki versenyezni szeretne, annak versenyorientált klubot kell keresnie, és ott is kiválasztani azt, akinek az edzésmódszere, hozzáállása, lehetőségei összeegyeztethetőek a saját motivációjával, képességeivel és céljaival. Ha teljesen kezdőként valaki tradicionális iskolát tanulna, akkor gyakori a bizonytalanság, mivel még nem tapasztalta meg, hogy neki mi lenne megfelelő, hol érezné jól magát, mit tanulna, hová képzelné el magát egy rendszerben, vagy nem tudja, mit kaphat attól. Éppen ezért nyugodtan ki lehet próbálni iskolákat, mestereket, csoportokat, a puding próbája úgyis az evés" – javasolja az instruktor.

negyedik
Fotó: Dévai Zoltán

Amiért megéri csinálni 

"Azon túl, hogy a harcművészet javítja a koordinációt, a motoros képességeket, az önkontrollt, a koncentrációt, valamint a testérzetet, erőnlétet ad, levezethetjük vele a feszültséget és persze élményt nyújt. Nem véletlen, hogy Japánban az oktatás része, hiszen a harcművészetek irányelvei lehetővé teszik, hogy testileg és lelkileg egészséges fiatalokat neveljen a mostani generáció. Természetesen nem csak fiatalon, bármikor elkezdhetjük a harcművészeteket gyakorolni. Jelenlegi legidősebb tanítványunk 73 évesen a fiatalokat megszégyenítő elhivatottsággal és lelkesedéssel vesz részt a gyakorlásokon. Büszkén mesélte, hogy a tréningen tanultaknak köszönhetően nem sérült meg, amikor elesett az utcán" - mondja Zsigrai Zoltán sensei.

A szigorú etika, a szintek, az ősök, az elöljárók és a tanítványok tisztelete, a kommunikáció és a fegyelem a dojóban mind nagyon fontos dolgok, amelyeket a "kinti" életben, a munkában, az iskolában vagy a hobbinkban alkalmazva példamutató életet tudunk élni. Ahogy egyre többet gyakorol az ember, azt tapasztalhatja, hogy bár a fizikai rész elengedhetetlen, mégis egyre inkább szellemi síkon fog fejlődni.

Ha kedvet kapott, hogy kipróbálja a Hyko-ryu taijutsut, látogasson el a következő szemináriumra május 28-án vagy 29-én!

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés