Júliustól bárki számára elérhető az a rendszer, amelyben az orvosi vizsgálatokra maga a beteg foglalhatja le, módosíthatja az időpontot abban a szakrendelőben, ahol a leggyorsabban kaphat ellátást – adta hírül az Economx.
Praktikusabb időpontfoglalás az orvosnál
Mint ahogyan arról korábban már a Dívány is írt, a Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) legfőbb célja, hogy a betegek szervezettebben juthassanak el az orvosokhoz, vagyis minél kevesebbet kelljen várniuk, javuljon a rendelők kihasználtsága, és ezek mellett
az orvosokat és asszisztenseket is mentesítse az időpontfoglalással kapcsolatos teendők alól, hogy több idejük maradjon a betegek gyógyítására.

Újabb rendelőkben lesz ilyen rendszer
A cikk szerint az új betegút-menedzselő rendszert, amelyben az adott területhez tartozó háziorvosok és helyi szakorvosok foglalhattak időpontot a betegeiknek, már 83 szakrendelőbe telepítették.
A szolgáltatás nyártól azonban lépcsőzetesen még 101 intézményben lesz elérhető.
Mint írták, egy kormányzati megbízásra készült kutatás szerint a betegek kétharmadának a szakrendelésekre való bejutás, 49 százalékuknak pedig az időpontfoglalás okoz gondot.

Hajmeresztő sztorik orvos-beteg találkozásokról.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés