Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Május 1. a Rákosi-korszak kiemelt ünnepe volt: az eredetileg a gyári dolgozók munkarendjének nyolc órássá alakítása miatt szervezett tüntetések emlékére kialakított "harcos ünnep" a munkásosztály életében nagy szerepet töltött be.
A munka ünnepe több országban vált hivatalosan is ünnepnappá már a 20. század elején, de igazán nagy jelentőséget a második világháború után kapott ez a jeles nap a szocialista országokban. Már Magyarországon is volt május elsejei felvonulás 1919-ben, a tanácsköztársaság idején is, ünnepnap ugyanakkor csak 1946-ban lett ez a dátum.
Május 1. jelkép és mementó volt
Az 1956 októberi események után alig néhány hónappal rendezte meg a Kádár-rendszer fontos tömegrendezvényt. Miután leverték a szabadságharcot, kemény kézzel szervezték újjá az országot, melyben kiemelt jelentőség jutott a május elseji felvonulásoknak. A hatalom erődemonstrációja volt sokkal inkább minden egyes ilyen nap, nem pedig a munka ünnepe - a komor hangulatú tavaszi felvonulásokon részt venni gyakorlatilag kötelező volt.
Az első május elsejéhez a grandiózus Hősök terét nézte ki magának a párt, a Felvonulási tér ekkor még nem volt részese az eseményeknek, a kellemetlen emlékek miatt.
Októberben itt ledöntötték a Sztálin-szobrot, meglehetősen furcsa lett volna ezzel az emlékkel szembenézni.
Kattints a képre és megnézheted galériánkat!
Ennek a napnak Kádár tervei szerint az volt a jelentősége, hogy kommunikálja, a munkáshatalom elleni támadás meghiúsítása zajlott előző októberben, nem pedig szabadságharcot vertek le véres kézzel.
A beszédek mind erről szóltak, szervezett tömegek hallgatták a nép vezetőit, miküzben kidomborodott a gulyáskommunizmus lényege is. Sörrel, virslivel és karneváli hangulattal várták a munkásosztályt, és nem is változott a koreográfia a következő évtizedekben sem. Az emberek meghallgatták a kötelezőt, részt vettek a felvonuláson, aztán mulatoztak egyet.
Így került Vietnám a Felvonulási térre
Arra is jutott erőfeszítés, hogy tematikus felvonulásokat tartsanak, így jelenhetett meg a vietnami munkásosztály a hatvanas években ezeken az eseményeken.
A Sztálin-szobor egykori talapzatát aztán tribünné alakították át, onnan integettek a politikai vezetők az embereknek, akik évről évre megfelelő zászlókkal, szlogenekkel, sőt, feldíszített autókkal vettek részt az eseményen.
A nyolcvanas évek végére azután egyre jobban elvesztette az ünnep egykori arcát. Az utolsó, 1989-es május elsején már sajtószabdságot és tisztességes megélgetést követeltek. Kádár János már nem volt ott a felvonuláson, alig két és fél hónap múlva el is hunyt. Ma május elseje egészen nást jelent már, mint annak idején.
Ha tetszett ez a galéria, nézd meg a szocialista plakátokról vagy a magyarok konyháiban bekövetkezett változásokról szóló képösszeállításainkat is!
