Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Van élet a negyven után – állítja legújabb, nemrég megjelent könyvében Jakupcsek Gabriella, aki a kételkedők aggályait a saját példáján keresztül és szakemberek bevonásával tényekkel is alátámasztja. A napos B oldal című könyv kapcsán egyebek között arról is kérdeztük az idén hatvanadik életévét betöltő újságíró-műsorvezetőt, érte-e őt valaha hátrány a kora miatt.
Megjelenése óta a listák élén van A napos B oldal című könyve. Mi a népszerűség titka? Talán az, hogy olyan témákat boncolgat, amelyek sokszor nem túl kellemesek számunkra?
Most mondta ki a kulcsszót, és nagyon örülök, hogy sikerült a lényeget megragadni. Az emberek nem szívesen beszélnek bizonyos dolgokról, nagyon zárkózottan élnek, kevesen élnek olyan környezetben, vagy van olyan baráti körük, ahol azokról a témákról, amelyek a hétköznapjaikat tevőlegesen befolyásolják, tudnának kérdezni vagy eszmecserét folytatni. A nők, de a férfiak is bizonyos kérdésekben egyedül maradnak sok-sok dilemmával hosszú éveken keresztül, miközben az a bizonyos B oldal halad előre. A könyv épp ezt a kommunikációt indítja el, hiszen vannak, akik nem biztos, hogy meg tudják vagy meg merik kérdezni bárkitől is azokat a kérdéseket, amiket én felteszek.
A kérdéseit a saját példáin keresztül teszi fel. A könyv megírása közben nehéz volt szembesülnie önmagával?
Nagyon, mert furcsa helyzetbe kerültem, hiszen a szakmám szerint riporter vagyok, de ebben az esetben nemcsak a kérdezője, hanem a megélője is vagyok a dolgoknak. Így azt gondolom, akkor vagyok őszinte, ha szubjektív is vagyok, ha azokat, amiket láttam vagy megéltem, amit én már végigasszisztáltam, azt hozom fel másoknak példaként.
Óriási előnyöm, hogy a talkshow-k vezetése közben nagyon sok emberrel megismerkedtem, és az ő történeteikből igen sokat tanultam az elmúlt években. Úgy gondoltam, ezekből is merítve kellene segítenem másoknak. Friss hatvanasként én magam is egy olyan lezáratlan folyamatban vagyok, amit még meg kell élném.
A lezárult negyvenes vagy ötvenes éveimről már boldogan mesélek, és szívesen elmondom, hogy van élet a negyven után.
Ez azért fontos, mert ez az az időszak, amikor elkezdjük hárítani a felelősséget saját magunkról olyan kijelentésekkel, hogy „Ó, már minek!”, „Ne is beszéljünk róla!”, „Ki tudja, mi lesz?!” Megvan az a hat-nyolc sztereotip mondatunk, amivel azt üzenjük, fütyülünk rá, hogy még pont ugyanannyi idő áll előttünk, mint amennyi már mögöttünk van.
Soha nem titkolta a korát. Amikor a harmadik gyermeke született, 45 éves volt. Az, hogy érett nőként ismét édesanya lett, adott egyfajta pluszerőt, energiát a negyvenes évek megéléséhez?
Ez az a korszak egy nő életében, amikor már túl van a gyerekvállaláson, vagy épp el kell döntenie, hogy szül-e még gyereket, esetleg végképp el kell engednie a családalapítást. Talán ez a legnehezebb döntés egy nő életében, amire választ kell adnia 40 és 50 között. Egyrészről a biológia szembesít bennünket a lehetőségeinkkel, és azzal is, hogy valóban anyává kell-e válnunk. Ez egy csodálatos adottság a mi életünkben, de sok olyan történettel találkozom, hogy valaki csak a biológiai kötelességének tett eleget azzal, hogy gyerekeket szült, de valójában nem voltak meg az ösztönei ahhoz, hogy egy gyereket felneveljen.
Milyen sarkalatos pontok miatt lesz más egy nő élete 40 után?
Attól, hogy egyszerre kell küzdenie a karrierrel, a magánélettel és a biológiával, a test változásával. Egy átlagos nő életében ez a hármas okoz lelki problémát.
Volt olyan szituáció az életében, amikor a kora miatt érte hátrányos megkülönböztetés?
Szerintem engem naponta ér a korom miatt hátrányos megkülönböztetés, hiszen minden címlapon úgy szerepelek, hogy „A korához képest milyen jól néz ki” vagy „Gabika milyen sovány”. Láttunk, hallottunk már olyat, hogy ha egy férfi volt a címlapon, akkor azon morfondírozott volna bárki is, hogy egy kicsit nagyobb a pocakja, vagy egy kicsit megereszkedett, esetleg megöregedett? Csak arról beszélünk, hogy milyen jó pasi, majd az idő múlásával azt mondjuk, hogy milyen sármos lett. Ebben az esetben egész más kifejezéseket használunk, míg egy nőt mindig a fiatalkori énjével vetnek össze, és ez óriási gond.
Ebben kellene egy szemléletváltás, hogy a nőket is mindig ahhoz viszonyítsuk, ahol éppen a koruk szerint tartanak.
Ezek a címlapos kijelentések rosszul érintik önt?
Nem, egyáltalán nem, de tudom, hogy másokat rosszul érintene, és éppen emiatt nem tennének meg valamit, vagy nem vennének fel valamit, mert az járna a fejükben, hogy majd mások mit szólnak.
Be kell látni, hogy egy nő addig izgalmas, amíg a vágy tárgya.
És utána?
Utána eltűnik, láthatatlanná válik a mai társadalomban. Azért olyan nagy változás a negyven fölötti élet, mert ilyenkor lemorzsolódunk a munkaerőpiacon, a magánéletben – sokkal több a magányos nő, mint a magányos férfi, és többet küzdünk a külalakunkkal, mint egy férfi.
Ahhoz, hogy ebben szemléletváltás történjen, kinek kellene változni, a nőknek vagy a férfiaknak?
Mindenkinek. De fontos, hogy ne csak kívülről várjuk a megoldást, hanem mi, nők is tegyünk annak érdekében, hogy a körülöttünk lévő világ változzon. A szemléletbeli változás akkor kezdődik el, ha majd a magazinokban különböző korú nők szerepelnek, és ha a kiugró kulcspozíciókban is lesz lehetőségük a nőknek karriert építeni és megöregedni.
Hatvanévesen csak előrenéz az ember, vagy egy kicsit hátra is?
Miután írok, kénytelen vagyok a múltammal is foglalkozni, számomra ez terápia. Nekem nagyon nagy könnyebbség, hogy a múltból dolgozom. El kell tudnom mesélni, hogy akkor, azt én ott miért csináltam jól vagy rosszul. Amikor könyvet írok, az az én utam, amit át kell gondolnom még akkor is, ha az íráshoz a kérdést másoknak, például egy szakértőnek kell feltennem.
Meg tudja mondani, hogy miért jó ma 60 évesnek lenni?
Még nem, mert úton vagyok, de a következő könyvemben lehet, hogy meg tudom majd mondani. Egyelőre keresem a választ.
Divat, de azt is mondhatnánk, hogy életmód lett manapság szépen megöregedni. Önnek mi a véleménye erről, hogyan lehet szépen megöregedni?
Úgy, hogy rálépünk az önismeret útjára, és ellent tartunk a kornak, ami megállíthatatlanul jön.
Nem fiatalabbnak kell lenni, hanem abból a korból a legjobbat kihozni, amiben éppen vagyunk.
Ez már eleve egyfajta idővel való küzdelem. Ez egy folyamatos harc, nincs mese. Szépen megöregedni nekem azt jelenti, hogy harmóniában vagyunk önmagunkkal, és nem vagyunk terhére a környezetünknek. Mert lássuk be, az az ember, aki nem tesz magáért, az a környezete ellen is tesz.
