A legnagyobb félelmünk kétségtelenül a halálhoz köződik. Az életünk végéhez, ami teljesen ismeretlen folyamat, maximum csak találgatni tudunk, mégis mi fog történni, van-e utána valami.
Épp ezért kétségbeesetten kapaszkodunk azokba a történetekbe, amelyeket a halálközeli élményt átélők mesélnek. Elvégre ők elindultak azon az úton, ami a megsemmisülés felé vezet, mégis vissza tudtak kanyarodni. Vajon mit láttak, hallottak, tapasztaltak? S ami még fontosabb: hitelesnek tekinthetjük-e ezeket a történeteket? Vajon csak az agy kósza szüleményei, amelyek a vészhelyzetre történő reagálás természetes részeként jelentkeznek, vagy igazi előzetesek? Tényleg béke és fehér fény vár-e ránk az életünk végén, vagy csak nagyon szeretnénk ezt hinni?
Legnagyobb ellenségünk, a halál ellen régóta igyekezzük felvértezni magunkat. Egészségesen élünk, folyamatosan fejlődik az orvostudomány, a mai átlagéletkort több évtizeddel sikerült kitolnunk a gyógyszereknek, a járványmegelőzéseknek, a kórházaknak köszönhetően. Nyilván semmi sem működik tökéletesen, hiszen a épp a koronavírus nehezíti az életünket, de arra is kifejlesztettünk védőoltást, a kezelést segítő gyógyszereket, gépeket. Össze sem lehet hasonlítani a mostani helyzetet mondjuk egy korabeli pestisjárvánnyal. Mindent megteszünk, hogy elkerüljük a véget. A fő problémánk vele az, hogy nem tudunk róla semmit. A fizikáját ismerjük, no de azután? Mi történik a tudatunkkal, a lelkünkkel, a tapasztalatainkkal? Vajon létezik Isten, aki magához fogad? Vagy újjászületünk? Nem véletlen, hogy akármelyik vallást vizsgáljuk meg, mindegyik foglalkozik a halál kérdésével, azt próbálja magyarázni, elfogadtatni, azaz könnyebbé tenni.
No de egyik vallási vezető járt még ott. Ezért sokan hitelesebb magyarázatként fogadják el a halálközeli élményt megélők elbeszéléseit. Csakhogy ezek hitelességét éppolyan komolysággal kell megvizsgálnunk, mint a halálhoz köthető bármelyik elméletet vagy magyarázatot. Annyit már tudunk, hogy eddig minden történetnek akadtak egyező elemei annak ellenére, hogy eltérő országból, kultúrából, vallási és életkori csoportból érkeztek. Az illető emberek nem érintkeztek egymással, azaz nem a másik történetét vették át és mesélték tovább. Ráadásul az élmény meglehetősen gyakori, minden tizedik ember beszámolt már róla.
A halál tényleg olyan közel van?
Ám ez még nem jelenti azt, hogy elfogadhatjuk őket igaznak. Honnan tudjuk, hogy a nyugalom érzete, a fény, az élet filmjének lepörgése nem az agy teljesen természetes lekapcsolási fázisai-e? Lehet ugyanolyan különleges élmény, amelyet például balesetek elszenvedői mesélnek: az idő szinte lelassul, hosszúra nyúlnak a másodpercek, az adrenalin pedig emberfeletti erővel ruházza fel őket. Mindez misztikusan hangzik, mégis teljesen természetes fizikai reakció. Nem véletlen, hogy a tudósok évtizedek óta kutatják, milyen valóságos háttere lehet a halálközeli élményeknek. Kiindulópontként azt már feltárták, hogy a stroke, különböző rohamok vagy agysérülések rendellenes működéshez vezethetnek az agy olyan területein, amelyek pszichológiai élményeket eredményezhetnek, például intenzív eksztázist. Szívinfarktuson átesett patkányoknál olyan agyhullám-oszcillációt figyeltek meg, ami jelentősen megváltozott agyi aktivitásra utalt.
Igazuk van-e a halálközeli élményt átélőknek?
Bruce Greyson, a Virginia Egyetem pszichiátriai professzora is látott már betegeket ilyen élményt átélni. Könyvet írt tapasztalatairól és létrehozott egy skálát. Ennek segítségével igyekeznek elkülöníteni a kitalált és az átélt halálközeli élményeket. Számokkal jelölik a különböző élményeket, például a megváltozott időérzékelést, a felfokozott érzékelést és gondolkodást vagy a fizikai testtől való elszakadás érzését. Külön érdekes, hogy e tapasztalások közül meglepően sok a gyors szemmozgással járó REM alvási fázisban is tapasztalható. Más halálközeli élmények viszont pszichotikus szerek (például ketamin, DMT) alkalmazáshoz hasonló jelenségekről számoltak be.
Az agyunk droghoz hasonló anyagot termel, miközben haldoklunk?
Érdekes módon a ketamin azon képessége, hogy blokkolja az NMDA receptorokat az agyban, összefüggésbe hozható a stroke utáni károsodások csökkenésével. Emiatt egyes tudósok azt feltételezik, hogy az agy haldokláskor hasonló vegyi anyagokat bocsáthat ki, hogy megvédje magát, és életben tartsa a az idegsejteket, miközben az oxigénszint csökken. Dr. Steven Laureys neurológus szerint pedig az agyba irányuló, csökkent véráramlás miatt leáll a perifériás látás, ezért láthatnak alagutat a halálukhoz közeledő páciensek. Azt is bemutatta, hogy az agy hogyan kutat a saját memóriabankjában, hogy ismerős hangokat és látomásokat generáljon, amikor az ingerek hiányával szembesül. Ez is lehet a magyarázata annak, miért látják az emberek életük állomásait felvillanni. A kutatók többsége szerint a halálközeli élmények tehát nem a túlvilág üzenetét közvetítik, csupán agyunk elváltozásai játszanak velünk.
