A Gellért-hegy évmilliók óta magasodik a Duna fölé, de nem volt mindig kedvelt vasárnapi kirándulóhely: még a 17. században is azt hitték, hogy éjjelente itt gyülekeznek a boszorkányok.
Kevés olyan városrésze van Budapestnek, amelynek elnevezése az évszázadok során mit sem változott. A Margitsziget (amely a középkorban az ottani Domonkos-rendi kolostorban élt apácáról, Szent Margitról kapta a mai nevét) például sokáig Nyulak szigete néven élt a köztudatban – a Gellért-hegy viszont már a 15. század óta egészen biztosan Gellért-hegy. A Margit-legendában például ez szerepel: „Ismét vala egy ifjú, ki lakozik Szent Erzsébet asszonynak ispitályában Szent Gellért hegye alatt, mely hegy azért mondatik Szent Gellért hegyének, mert régen a hegynek alatta öletett volt meg Szent Gellért, a kegyetlen kemény pogány magyaroktól.”
Tudjuk, hogy már Gellért püspök vértanúsága előtt is volt neve a hegynek: az Árpád-korban Pesti-hegyként illetve Kelen-hegyként emlegették – maga Pest (amely a szláv nyelvekben kemencét jelent) is állítólag a Gellért-hegy belsejében lévő barlangról, vagy az itt található mészégető kemencékről kapta a nevét. A kelták erődítményt (oppidumot) és vallási szentélyt létesítettek a hegyen, a középkorban pedig itt, a mai Gellért és Rudas gyógyfürdők környékén állhatott az a bizonyos ispotály, azaz kórház, amelyet Árpád-házi Szent Erzsébet alapított második gyermeke születése után, hálából.
Boszorkánytánc a Gellért-hegyen
Történészek feltételezik, hogy a Gellért-hegy a pogány magyarok egyik szent helye volt; talán ezért is választották Gellért püspök kivégzése színteréül. A hegy német neve (Blocksberg), ezzel összekapcsolódva tartotta fenn sokáig azt a hiedelmet, hogy a Gellért-hegyen éjszakánként boszorkányok gyülekeznek: még a 17. századból is fennmaradtak iratok, melyekben a boszorkányok Szent Gellért hegyén űzték foglalatosságaikat. Például 1682. január 24-én Csókási Györgynét vádolták meg azzal, hogy „Szent Gellért hegyére járó, bűjös-bájos, ódó-kötő, varázsló, másokat megrontó, boszorkány, parázna”.
1700. november 7-én Kiss Istvánnéról állították, hogy „bűvösbájos, ódó-kötő, varázsló, Szent Gellért hegyére járó, ördögökkel cimboráló boszorkányos személy s egyszersmind k... is.”
De 1741-ben Vörös Ilona is vallott arról, hogy a boszorkányok között dobos volt, egy fél dióhéjat vert két szál tollal, a gonosz pedig fekete varjú képében járt hozzá, úgy hívta a Gellért-hegyre, ahová macska vagy gyermek hátán érkezett. Ami a söprűt illeti, „el lehetett volna mennyi rajta” – szerepel a vallomásában. A Gellért-hegy és a boszorkányok olyannyira összemosódtak a folklórban, hogy más vidékeken is „szentgellértre járásnak” nevezték a boszorkányok gyűlését.
Törökfürdők a Duna-parton
A törökök – akik átkeresztelték a hegyet, az ott eltemetett Gürz Eliász muzulmán pap emlékére – több fürdőt is alapítottak a Gellért-hegy lábánál. Ezek legszebbje a Musztafa pasa által épített Jesil direkli ilice („Zöldoszlopos fürdő“) volt, a mai Rudas fürdő helyén.
A mai Szent Gellért gyógyfürdő helyén egy deszkából készült, nyitott fürdő volt, ahová a szegényebb törökök jártak, abban a reményben, hogy a fürdő vize kigyógyítja őket a szifiliszből.
Mellette pedig az Aga fürdő – más néven a Szüzek fürdője – állt, amelynek nevéről több legenda is fennmaradt: egyesek szerint fiatal lányokat tartottak itt fogva; mások szerint a fürdő fölötti barlangban lakó, Iván nevű remetét keresték fel gyakran fiatal leányok tanácsért; de olyan elképzelés is akad, amely szerint a környékbeli prostituáltak kedvelt tisztálkodóhelye volt a fürdő.
A Sáros fürdő "nem kelt fényes ábrándokat"
A törökök e hajdani fürdője a 19. században Sáros fürdő néven élt tovább: gyógyhatású vizének iszapja „a lépcsőket sikamlóssá, a vizet lággyá teszi; ez okozza, hogy a benne fürdöttnek testén a bőr puha, sima lesz, kezei nem cserepesednek, nem száradnak, nem kérgesednek ki” – ecsetelte a gyógyvíz előnyeit a Vasárnapi Ujság 1875-ben. A fürdő maga azonban nem volt éppen hívogató:
„Már fekvése piszkos, elmaradt környezete is némileg árnyat vet rá, s ódon kinézése egyáltalán nem kelt fényes ábrándokat belső elegancziájáról.”
A főváros ezért 1901-ben megvásárolta a Sáros fürdő telkét, és elbontatta az épületet; a helyére pedig 1918-ban elkészült a Gellért fürdő.
Barlanglakásokban tengődtek
A Sáros fürdő mögött volt egy magántulajdonban lévő barlang is, a már említett Szent Iván barlangja, amely „a legszebb, leggyönyörűbb kilátást nyújtja Pest és Buda alsó vidékeire”, viszont szegény sorsú családok húzták meg magukat magukat a félig-meddig földbe vájt lakásokban. „Sötét torkuk a leggyilkosabb vádakat kiáltja a nagyváros felé, amely nem tud minden gyermekének emberséges hajlékot adni. A nyomor trogloditái laknak a Gellérthegy ilyen fantasztikus részeiben, egészen közel a nagyvároshoz” – festette le a korabeli viszonyokat az Új Idők 1913-ban.
A Sziklatemplom
A rakpart kiszélesítésével, a Ferenc József (ma: Szabadság) híd megépítésével ezeket a lakhelyeket felszámolták, az 1920-as években pedig kialakították a Sziklakápolnát. (Állítólag voltak, akik korántsem kápolnát, inkább kávézót és egyéb szórakozóhelyeket terveztek volna a barlangba.) A járatokat robbantással kiszélesítették, és a sziklatemplomot a magyarországi pálos rendnek ajándékozták. A történelem viharai azonban nem kímélték a helyet: a németek innen vezényelték a Ferenc József híd felrobbantását, a Rákosi-rendszerben pedig ledöntötték a bejáratnál álló keresztet, és a sziklatemplomot befalaztatták. Majd a Gellérthegy tetejére monumentális emlékmű került: erről szól a következő cikk is. (Borítókép: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.054)
