100 lakás gyulladt ki ebben a magyar vármegyében: riasztó adatokat közölt a katasztrófavédelem

Olvasási idő kb. 2 perc

Az elmúlt félévben 101 lakástűz volt csak Komárom-Esztergom vármegyében. Ráadásul a legtöbb megelőzhető lett volna, ha be van szerelve a füstérzékelő.

A katasztrófavédelem adatai szerint 2025 első felében 101 lakóépületben volt tűz Komárom-Esztergom vármegyében. A szakértők mindig megelőzésre intenek, azonban ez most még aktuálisabb. Nem véletlenül: a 101 esetből egyik házban sem volt füstérzékelő, aminek segítségével elkerülhető lett volna a katasztrófa – írta meg a Kemma.

Ezért fontos a füstjelző beszerelése

A szakértők régóta hangsúlyozzák az eszköz fontosságát, hiszen már a tűz keletkezésének pillanatában beriaszt. Ekkor még elég idő van a keletkezett tűz eloltására, és a tűzoltók riasztására. A készülék ráadásul nem csak a tüzet, de a szén-monoxidot is figyeli.

A füstjelző fontosságára hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem
Fotó: SergeyToronto / Getty Images Hungary

A katasztrófavédelem adatokkal próbálja felhívni az emberek figyelmét az elővigyázatosságra. A tüzek jelentős részét a fűtésrendszer vagy elektromos készülékek meghibásodása, nyílt láng, konyhai tevékenység, illetve avar és szemét égetése okozza. A vizsgálatok során kiderült, hogy a lakástüzek 24 százaléka kéményben, 15 százaléka konyhában, 8 százaléka pedig tárolókban keletkezett, öt alkalommal gázpalackokkal kellett megküzdeniük a kiérkező tűzoltóknak. Másik öt esettel kapcsolatos körülmények még tisztázatlanok.

A katasztrófák során hozzávetőleg 1300 négyzetméter vált a tűz martalékává.

 De nem csak tárgyi, hanem személyi sérülések is történtek: tizenhárman megsebesültek, egy ember pedig meghalt. Az oltásokban 187 autó vett részt, és összesen 53 órán keresztül dolgoztak a tűzoltók. Ezek körül a leghosszabb két és fél óráig tartott.

A katasztrófavédelem nem csak a tűzre, de a szén-monoxid-mérgezés veszélyére is felhívja a figyelmet. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ez a veszély csak a téli, fűtési szezonban áll fent, pedig nyáron is érdemes odafigyelni rá. A légdugójelensége, akkor jön létre ha a kintről érkező meleg levegő beszorítja a kéménybe a benti, hidegebb levegőt. Emiatt a füstház bent reked, feltölti a lakóteret, és szén-monoxid keletkezik.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.