Egyre aggasztóbb adatok érkeznek a ruhaipar természetre gyakorolt káros hatásáról, a fast fashion mégis dübörög. A turkáló, van, akinek (még) szitokszó, másnak sikkes új hullám, a bolygónak talán kiút, még ha néha már drágább is, mint egyes ismert márkák.
A legyártott ruhák aránya, amelyeket sosem adnak el, 10-40 százalék között alakul. A gyártás visszaszorítása így nem csak javallott, de indokolt is lenne, ráadásul a globális üvegházgáz-kibocsátás 2-10 százalékáért a ruhaipar felel.
2020-ban az Európai Unióban az egy főre jutó átlagos textilfogyasztás 400 négyzetméter földet, 9 köbméter vizet és 391 kilogramm alapanyagot igényelt,
és csak itt, az EU-n belül az éves textilhulladék-termelés elérte a 12,6 millió tonnát. Ebből a ruházkodás és cipőviselet 5,2 millió tonnáért felelt, amely fejenként 12 kilogramm éves hulladéktermeléssel ért fel – derül ki Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszéke tudományos munkatársának tanulmányából.
A fast fashion környezetre gyakorolt káros hatásai
A textilipar számára víz és energia is szükséges:
egyetlen pamutpóló elkészítéséhez 2700 liter vízre van szükség, ami egy fő 2,5 évi ivóvíz igényével egyenlő
– tudjuk meg a szakértő számításaiból. A gyapjú és a pamut mellett a leggyakrabban használt szintetikus anyag a poliészter. Ennek előállítása viszont több mint 70 millió hordó olajat igényel éves szinten, amely a későbbiekben aztán az ebből származó mikroműanyag-mosással a vizeinkbe kerülhet. Az ócánokba évente így bekerülő mikroszálmennyiség elérheti az 500 ezer tonnát is, amely nem kevesebb mint 50 milliárd műanyag palacknak felel meg.
Gazdasági érdekek
Mindezzel egyidőben azonban, míg 2023-ban Magyarországon az éves átlagos infláció összesen 17,6 százalék volt, a ruháké „mindössze” 8,3, s így az ár természetesen sem a környezet terhelését, sem az emberi kizsákmányolás mértékét nem tükrözi. Ráadásul, az alacsony árak a fenntarthatóság mellett a minőség rovására is mennek:
ha ugyanis hamarabb tönkremegy egy ruhadarab, mert silányabb minőségű anyagból készül, az vásárlásösztönzően hat, és a fast fashion üzlet tovább dübörög.
A Dívány ezért megkereste a témában Tolnai Luca fenntartható szemléletű szín- és stílustanácsadót, valamint Szilassi Mártont, a Londoni College of Fashionön végzett divat PR-szakértőt azzal a kérdéssel, mit tehetünk, hogy stílusosak, divatosak és önazonosak maradjunk, miközben környezettudatosak is vagyunk.
A tudatos vásárló dilemmái
„Vásárlói szempontból még mindig nagyon nehéz egy tudatos és fenntartható gardróbot kialakítani” – vallja Szilassi Márton. „Egyrészről nagyon nehéz ellenállni a folyamatosan ömlő hirdetéscunaminak, és valóban sokszor jó ötletnek tűnik megrendelni online egy párezer forintos felsőt, nadrágot. Ezen környezeti szempontból még tovább ront az, hogy a nagyobb márkák egyre ügyesebben leplezik a kevéssé etikus vagy fenntartható üzletpolitikájukat és egyre nehezebb „megbízni” a hitelességükben.”
Bizalomvesztés a fast fashionban, térhódítás a turkáló oldalán
„Ma már, szerintem egyébként nagy szerencsénkre, kialakult egy olyan tudatos vásárlói réteg, amely tagjai nem azért vásárolnak secondhand-ruhákat, mert az olcsóbb lenne, és az újat nem engedhetné meg magának, hanem mert tudja, hogy ez összességében kisebb ökológiai lábnyomot eredményez. Illetve ma már kicsit „kúl” is másodkézből vett cuccokban járni. Van egy ilyen „kincskeresés”, és egy „csak nekem van ilyen” életérzés mögötte” – magyarázza a jelenséget Tolnai Luca, majd hozzáteszi:
egyes vintage shopok ma már kifejezetten „luxusnak” számítanak.
Ezekben általában jószemű stylistok válogatják a ruhákat, brandje van a boltnak, menő ott vásárolni, és olyan márkás cuccok is megtalálhatók bennük, amelyek bőven eladhatók a felső középosztálynak is egy magasabb áron.
Így alakulnak az árak
„Amíg a fast fashion termékek a tömegtermelés, az egyre alacsonyabb minőség és a harmadik világbeli munkaerő kizsigerelése mellett fogyasztásösztönzésből még mesterségesen alacsony áron is vannak tartva, addig a turkálós ruháknak a presztizse megváltozott. Ez emeli az árát, ráadásul azoknak a szemében, akinek a fenntarthatósági szempontok is fontosak, a kuriózumdarabok levadászásának élménye mellett egy plusz jó pont a secondhand-vásárlás” – összegzi a tendenciát a PR-szakértő.
„A turkálós árakat egyébként erősebben srófolják felfelé a megnövekedett üzemanyagárak és a szállítmányozási költségek is: mi általában angol és holland/Benelux ruhákat kapunk, aztán tőlünk megy tovább keletebbre, de mivel még a nagyobb turkálóláncok is sokkal kisebbek, mint a jól ismert és pörgő fast fashion cégek, a magasabb tarifák arányaiban jobban kihatnak a turkálók árképzésére. Ha viszont a fenntarthatóságot szem előtt tartva még a szállítmányozástól is meg akarjuk óvni a környezetet, akkor azokban a hazai bizományi boltokban nézzünk először szét, ahova vinni is lehet használt ruhát, és egészen jó áron hozzá is lehet jutni a ruhatárunkat frissítő darabokhoz. Mindezt úgy, hogy a külföldi szállítmányozással sem terheltük a bolygót” – mondja a másodkézből vásárlásra ösztönző színtanácsadó.
Mi lesz a megmaradt ruhákkal?
Szilassi Márton szerint a divatiparban a felesleges termelésének problémája még mindig megoldatlan: amíg a márkák jóval többet termelnek, mint amennyit eladnak, és amíg a kollekciók átfutása ennyire gyors, addig nehéz a fenntarthatóság felé lépni.
„Ráadásul, az új kollekciók megjelenésekor a márkák diplomatikusan fogalmazva „kivezetik” a réginek mondott darabokat, amely általában a szezonban termelt ruhamennyiség 20-30 százaléka. Mi lesz azzal, amit nem sikerült eladni? A legtöbb igazi nagymárka annak érdekében, hogy „védje” a termékei exkluzivitását és értékét, így vagy úgy elpusztítja a maradék raktárkészletet, amely gyakran tömeges ruhaégetést jelent” – tudjuk meg Szilassi Márton divatszakértőtől, aki hozzáteszi: kevés márka értékesíti outlet butikokban outlet áron a megmaradt termékeit. Mint mondja, sokkal inkább jellemző, hogy
a márkák külön termelnek az outletek számára általában egyszerűbb formatervezésű dolgokat, olcsóbb anyagokból, olcsóbban előállítva.
A PR-szakértő azt is elárulja, hogy bevett szokássá vált külön termelni a boltokba és külön az outlet üzletekbe is, hogy mindkét ág profitot tudjon termelni.
Aprócska lépés lehet talán a megoldás felé az Európai Unió 2025 januárjáig bevezetni tervezett elképzelése az otthonokban nem hasznosított textilek (ruhák, takarók, lepedők, függönyök, cipők, kalapok, matracok és szőnyegek) külön gyűjtéséről, amely során a felesleges textíliákat minden településen, a műanyagokhoz és a fémekhez hasonlóan, szelektíven kell majd gyűjteni a további hasznosítás reményében.
Ha szívesen tudnál meg még többet a témában, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.
