Volt már olyan érzésed egy szerencsehullám után, hogy, na meglesz ennek a böjtje? Érezted már, hogy gyanúsan túl jól mennek a dolgok, bármikor beüthet a krach? A boldogságtól igenis lehet félni, a pszichológia ezt boldogságaverziónak hívja.
Talán nincs is olyan ember, akit ne érintett volna meg legalább egy illanó gondolat erejéig az elbizonytalanodás egy szerencseszéria közben. De a többség ezeket a negatív riadalmakat gyorsan elhessegeti. Vannak, akik viszont beleragadnak, és teret adnak az ünneprontó érzésnek. Sőt, el is kerülik a jó dolgokat abbéli félelmükben, hogy az azt követő rossz viszont nagyon rossz lesz.
Ezt a fóbiát boldogságaverziónak, vagy köznyelven a boldogságtól való félelemnek nevezik.
A boldogság a különböző kultúrákban
A boldogság a pszichológia egyik legtöbbet kutatott területe. Mind a klinikai pszichológusok, mind a szociálpszichológusok azt tűzték ki célul, hogy megértsék, mi teszi az embereket boldoggá. Két ausztrál kutató arra volt kíváncsi, hogy vajon minden kultúra alapvető meggyőződése-e, hogy a személyes boldogságra való törekvés az egyén életét vezérlő legfőbb értékek közé tartozik, vagy csak a nyugati kultúra tekinti ezt ennyire fontosnak.
Paul Gilbert és Mohsen Joshanloo kísérleti tanulmányukban azt állapították meg, hogy léteznek kultúrák, melyekben kevésbé bálványozottan tekintenek a boldogságra. Az iszlám országokban például kétféle boldogság létezik – az ebben az életben megélt és a túlvilági boldogság. Tehát a túlzott boldogság ebben az életben boldogtalanságot jelenthet a túlvilági életre nézve. Hasonló felfogással bírnak a taoista kultúrák hiedelmei, amelyek a „jin és jang” szemléletet vallják. A boldogsággal kapcsolatos hitrendszerük szerint ha most túl boldogok vagyunk, a boldogtalanság már a sarkon túl leselkedik, és az élet majd „kiegyenlíti önmagát”. A kínaiaknak mondása is van a jelenséggel kapcsolatban: „az extrém boldogság tragédiát szül”. Az ázsiai kultúrában sok helyen úgy gondolják, szükség van egy limitre a boldogsággal kapcsolatban.
De nyugaton is találni erre példát, élnek olyan tradicionális keresztény hitvallású emberek is, akik hitükből eredően azt gondolják, a túlzott boldogság elsodorja Istentől a hívő embert, így óvatosan kell viszonyulni ezekhez az érzésekhez.
Bár a boldogságról és annak következményeiről alkotott kultúrspecifikus nézetek között nagy eltérések vannak, a kutatás egy közös vonásra lett figyelmes: mindenhol megjelenik a boldogságtól való általános félelem vagy averzió, illetve a túl sok boldogság elkerülésének vágya.
„Boldogságtól való félelem”-skála
E kísérleti tanulmány alapján Joshanloo kidolgozott egy olyan mérőrendszert, amely kifejezetten a boldogságtól való félelem fogalmát vizsgálta. A skálát több országban tesztelték, és különösen megbízhatónak és hatékonynak bizonyult ennek az új jelenségnek a megragadásában.
A „boldogságtól való félelem”-skálán azok az egyének, akik magas pontszámot érnek el, nagyobb valószínűséggel tompítják pozitív érzelmeiket és hangulataikat is.
Kulturális szinten a cinikusabb, konformistább és hierarchikusabb országokban magasabb a boldogságtól való félelem mutatója.
Fontos, hogy mind kulturális, mind egyéni szinten a boldogságtól való félelem magas szintje némileg alacsonyabb életelégedettséggel jár együtt.
A skála kérdései:
- Amikor jól érzem magam, attól félek, hogy valami rossz fog történni.
- Kényelmetlenül érzem magam, ha jó érzés fog el.
- Nehezemre esik megbízni a pozitív érzésekben.
- A jó érzés soha nem tart sokáig.
- Amikor boldog vagy, soha nem lehetsz biztos abban, hogy valami nem teszi azt váratlanul tönkre.
- Ha az ember jól érzi magát, gyakran hagyja az éberségét lankadni.
- Nem hagyom, hogy a jó dolgok és a sikerek túlságosan magukkal ragadjanak.
- Úgy érzem, nem érdemlem meg, hogy boldog legyek.
- Megrémülök attól, hogy túlságosan átadjam magam a boldogságnak.
Összefügg mentális megbetegedésekkel
Egy hasonló skála segítségével Paul Gilbert pszichiáter, az angliai Kingsway Kórház munkatársa és kollégái 2012-ben megállapították, hogy a boldogságtól való félelem magasan korrelál a depresszióval. „Vannak, akik a boldogságot lazaságként vagy akár lustaságként élik meg, mintha a boldogság komolytalan lenne, és mindig törekedni kellene rá; mások kényelmetlenül érzik magukat, ha nem aggódnak mindig” – mondja Gilbert. „Nem ritka, hogy az emberek attól félnek, hogy ha valaminek örülnek, azt elveszik tőlük.”
Korábbi kutatások alátámasztják, hogy a pozitív érzelmektől való idegenkedés gyakran együtt jár a mentális zavarokkal. A depressziós zavarban szenvedő betegeknél például azt találták, hogy az átlagemberhez képest jobban félnek, és elnyomják mind a negatív, mind a pozitív érzelmeiket. Gilbert szerint ezek az eredmények rávilágítanak a kezelés egy kritikus, de gyakran figyelmen kívül hagyott szempontjára: „Nagyon fontos, hogy a boldogságtól való félelem önállóan a terápia fókuszába kerüljön, és ez azt jelenti, hogy úgy kell kezelni, mint bármely más félelmet.”
Például expozíciós terápiával vagy mindfulness technikákkal, amelyek során a kezelők megengedik a betegeknek, hogy boldognak érezzék magukat anélkül, hogy ítélkeznének. A hagyományos terápiás megközelítések gyakran arra ösztönzik a depressziós betegeket, hogy vegyenek részt kellemes helyzetekben, ezek az eredmények azonban azt sugallják, hogy egyeseknek először azt kell gyakorolniuk, hogy egyáltalán megengedjék maguknak a kellemes érzelmeket.
