Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Vajon mitől függ, hogy egyes emberek elégedettek és boldognak érzik magukat még akkor is, ha nehézségeik vannak, mások pedig megkeseredettek, és a boldogságot csak hírből ismerik? A pszichológiának van rá magyarázata!
„Minden ember boldog akar lenni…” – énekelte közel ötven éve Harangozó Teri, de a filozófusok is évezredek óta próbálják megfejteni, miben rejlik a boldogság titka. Legtöbbször kívülről várjuk a boldogságot: jutalom, dicséret, elismerés vagy anyagi javak után áhítozunk, esetleg új impulzusoktól, új élményektől vagy új szerelmektől reméljük, hogy boldogabbá tesznek. Pedig a boldogság leginkább önmagunkból fakad: abból, ahogyan a világról gondolkodunk.
Ezek állhatnak boldogságod útjába a pszichológia szerint
Pszichológiai szempontból nézve a káros mentális szokások negatívan befolyásolják életünk külső eseményeit, eredményeit és kapcsolatainkat is. Ezért érdemes – Epiktétosz és társai gondolatainak megszívlelése mellett – felismerni, tudatosítani majd kijavítani ezeket a negatív szokásokat. Lássuk a leggyakoribb hármat közülük!
1. Érzelmeink alapján reagálunk
Az érzelmi alapú cselekvés azt jelenti, hogy érzéseinket bizonyítékként használjuk arra vonatkozóan, hogy mit kell tennünk egy adott szituációban. Érzéseink olyan erősen jelentkeznek, hogy meg vagyunk róla győződve, hogy objektív igazságot jeleznek, és e szerint is cselekszünk.
Például ha frusztráltnak érezzük magunkat párunk viselkedése miatt, az érzelmeink elszabadulnak, és késztetést érzünk arra, hogy minden vele kapcsolatos sérelmünket azonnal a tudtára adjuk.
Vagy ha lustának és motiválatlannak érezzük magunkat, nem tartjuk be előzetes elhatározásunkat, hogy edzeni fogunk. De a közösségi oldalakon születő kommentek nagy részben szintén nem tudatos érzelmi döntések következményei: dühösek leszünk, felháborodunk, és sokan ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy – jobb esetben – egy gúnyos választ odabiggyesszenek. Ennek ugyan semmi haszna nincs, mégis jól rávilágít arra, hogy – annak ellenére, hogy az eszünkkel tudjuk, nem mindig jó ötlet impulzív módon cselekedni – miért döntünk úgy, hogy jól megmondjuk neki a magunkét.
Pedig az érzés erősségéből nem feltétlenül következik annak igazságossága vagy hasznossága. Miért cselekszünk mégis így?
A válasz nagyon egyszerű: mert ettől jobban érezzük magunkat. Az intenzív, fájdalmas érzésektől (mint például a szorongás, a szégyen, a szomorúság stb.) minél hamarabb szeretnénk megszabadulni, ezért úgy érezzük, cselekednünk kell, még akkor is, ha racionálisan tudjuk, hogy hosszú távon nem leszünk jobban attól.
Ha szarkasztikus megjegyzéseket teszünk a partnerünknek, pillanatnyilag jó érzést okozhat, mert egy kis önigazolással megerősíti az egónkat, de hosszú távon aláássa a bizalmat és az intimitást a kapcsolatban. Ha edzés helyett a kanapén heverészünk, a célként kitűzött egészség vagy jobb közérzetet átmenetileg a pihenésre, lustálkodásra váltjuk. Tehát ha hajlamosak vagyunk arra, hogy úgy cselekedjünk, ahogy pillanatnyi érzelmeink diktálják, hosszú távú terveink is dugába dőlhetnek.
Az érzelmi cselekvés csapdájának elkerülése érdekében érdemes tisztázni magunkkal, melyek azok az értékek, amelyekkel hosszú távon tervezünk. Ha érzelmeink nem vették át teljesen az irányítást felettünk, kérdezzük meg magunktól: mit akarunk valójában ebben a helyzetben? Hosszú távon mi tesz boldoggá? Ahogy Nietzsche mondta: „Akinek van miért élnie, az szinte bármit elvisel.”
2. Irreális elvárásokat támasztunk
Az elvárás egy feltételezés arról, hogy a dolgoknak hogyan kell alakulniuk. Pszichológiai szempontból az elvárás a kívánságteljesítés egy formája, azaz egy vágy (rövid ideig tartó) kielégítése egy tudattalan vagy megszokott gondolkodási folyamaton keresztül. Magunkkal és másokkal szemben egyaránt támaszthatunk irreális elvárásokat. Tory Higgins amerikai pszichológus világított rá először arra, hogy
eredményes és sikeres emberek is viszonylag sokszor érzik rosszul magukat azért, mert attól félnek, nem felelnek meg bizonyos (vélt vagy valós) elvárásoknak.
De másokkal szemben is támaszthatunk irreális elvárásokat, ami hosszú távon ártalmas a kapcsolatra nézve. Ha azt üzenjük, kimondva vagy kimondatlanul, hogy csak akkor fogadjuk el a másikat, ha teljesíti ezeket, folyamatos frusztrációt okozunk magunknak és a párunknak is.
Hosszú távon az irreális elvárások többet ártanak, mint használnak. Örökös ingerlékenységhez, feszült kapcsolatokhoz, szorongáshoz, sőt depresszióhoz vezetnek. Ha képesek vagyunk elfogadni, hogy senki sem tökéletes, semmi sem megjósolható, és időnként csalódás is érhet minket, máris nagy lépést tettünk a boldogabb élet felé.
3. Negatív üzenetek önmagunknak
Akár észrevesszük, akár nem, folyamatosan magunkban beszélünk. Ez a belső beszéd lehet a legbanálisabb hétköznapi kérdés („vajon milyen tésztát válasszak?”) vagy drámai megállapítás valakiről („mindig olyan negatív, nem kellett volna hozzámennem feleségül”). De nemcsak külső események lehetnek a belső beszéd tárgyai, hanem saját magunk is.
Valószínűleg fel sem tűnik, de ezek a belső monológok bizonyos mintákat vagy szokásokat követnek.
A mód, ahogyan beszélünk önmagunkkal, meghatározza, hogyan érzünk magunkkal kapcsolatban, és szerepe van abban is, hogy milyen a hangulatunk, mennyire vagyunk elégedettek. Ha ez a belső monológ ítélkező, kritikus vagy sértő, könnyen belátható, milyen üzeneteket küldünk szünet nélkül önmagunknak: „ostobán viselkedsz”, „rosszul nézel ki”, „hülyét csinálsz magadból”, „senki nem szeret”; a lista sajnos végtelen. Így nem meglepő az sem, ha állandóan azon aggódunk, hogy nézünk ki vagy hogy viselkedünk, amikor társaságban vagyunk; az elkövetett apró hibákon töprengünk még hetek múltán is.
Próbáljuk meg elkerülni az ítélkezést és a negatív jelzőket, ha önmagunkhoz szólunk.
Ne állapítsuk meg, hogy milyen rosszul áll a nemrég vásárolt farmer, és ne sulykoljuk magunknak, hogy nem fog eszünkbe jutni a vizsgán semmi, vagy kudarcot vallunk a munkahelyi prezentációval.
Vegyük észre, ha ilyen gondolataink támadnak, kezdjük el azonosítani a tipikus vagy gyakran megjelenő mondatokat, különösen azokat, amelyek negatív vagy ítélkező hangnemben szólnak. Minél inkább tudatában vagyunk ennek a rossz szokásunknak, annál hamarabb elkezdhetünk változtatni rajta – ez sokkal inkább a javunkat fogja szolgálni.
