Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Viszonylag kevesen tesszük ezt meg valójában, de ha mi, lányos szülők azt találnánk ki, hogy a 4–15 éves lányainknak egy-egy lovat ajándékozunk, azt hiszem, mindegyik kislány örömében a felhőkön táncolna, és néhány pillanatra legalábbis a világ legszerencsésebb lánya címet éppen testhezállónak érezné. Mitől vannak ennyire oda a lányok a lovakért, és miért izgatják ezek a hatalmas állatok jóval kevésbé a fiúkat?
Ezt a kérdést tette fel Diana S. Fleischman evolúciós pszichológus is a Psychology Todayen. Nem ment messzire példáért: ő maga volt az, akit hároméves korában a nagyapja farmján lóra ültettetek, és onnan kezdve felnőtt koráig szinte le sem szállt róluk. Amikor pedig nem lovagolt, akkor lovas rajzfilmeket nézett, műanyag lovakkal játszott vagy lovakat rajzolt. Szerintem aki ötnél több kislányt ismer, az biztosan találkozott már ilyen lómániás leányzóval. Még az én lányaim is, akik nincsenek is ennyire oda a lovakért, azért bőven odavannak a lovakért. Az az érdekes ebben, hogy ez csupán néhány évtizede van így, a lovak előtte évezredekig a férfiak hatáskörébe tartoztak, főleg férfiak közlekedtek rajtuk, vagy háborúztak velük, és ők is voltak a tulajdonosai, ellátói a lovaknak. Mostanra, ahogy Fleischman idézi, Amerikában és Nagy-Britanniában is a lótulajdonosok 90 százaléka nő. 1957-ben képezték ki az első női, lovakra specializálódott állatorvost, ma ötből négy lovas szakállatorvos nő. A lányaim nyári lovastáborában a tizenpár gyerek között rendre egy fiú van, ő is valakinek az öccse általában.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Na de tényleg, mit esznek a lányok, nők ennyire a lovakon?
Talán a nők vonzódnak a nagydarab, erős közlekedési alkalmatosságokhoz? Nem. A motorkerékpárosok mindössze 20 százaléka nő, és kamionjaik sincsenek. Vagy a nők vannak oda úgy általában az állatokért? Nos, ez már igaz, igen. A kutyakiképzők 80 százaléka nő például. Sokkal valószínűbb, hogy egy nő állatvédő, vegetáriánus lesz, mint egy férfi. A nők inkább tartanak több állatot, mint a férfiak, viszont sokkal kisebb valószínűséggel fognak a nők vadászni, vagy valamilyen módon állatkínzásba keveredni, mint a férfiak.
Nagyon kevés olyan foglalkozás van, amelyben az utóbbi évtizedek során ekkora változás következett volna be a művelői nemét tekintve, mint az állatorvosé. A diszkriminációs vagy társas konstrukciós elmélet mondhatja, hogy az állatorvosi vagy a kutyatréneri területen csökkent jobban a szexizmus, mint mondjuk a mérnöki vagy az autóversenyzői pályákon, és ezért találunk itt több nőt. Fleischman evolúciós pszichológusként azonban más, a természetünkbe jobban kódolt magyarázatot sejt a dolog mögött. Az ugye biztos, hogy ezek az állatokkal, lovakkal kapcsolatos pályák megnyíltak a nők előtt, és ezért volt lehetőségük arra, hogy ezzel foglalkozzanak, de hogy ez meg is történt, annak az az oka, hogy a nők mélyen és zsigerien vonzódnak az állatokhoz. Valójában ezek a lovas és állatos dolgok alapvetően a nők érdeklődési körébe tartoznak, és ahogy leomlottak a szexista akadályok, úgy lett természetes, hogy kitöltik ezt a teret.
A hobbink felkészít az életre
Fleischman azt mondja, hogy azokat a hobbikat érezzük kielégítőnek és jutalmazó hatásúnak, amelyek valami olyan készségünk fejlesztéséhez járulnak hozzá, ami adaptív, ami a túlélésünket segíti. A lovak kezelésével a lányok azokat a készségeiket erősítik, melyek a partnerük megszerzéséhez és a gyerekeik neveléséhez kellenek majd.
Nézzük a játék során megjelenő nemi különbségeket. A fiatal egyedek játékának nagy evolúciós jelentősége van, hiszen nem úgy jövünk a világra, hogy tudjuk az élethez szükséges összes készséget és viselkedést: ezeket a játék során tanuljuk meg. A játék öröme, az, hogy teljesen belemerülünk és lefoglalja a gondolatainkat a viszonyok és hatások próbálgatása, sokat fejleszt a gondolkodásmódunkon és a viselkedésünkön. A gyerekek játékból csatáznak, azt játsszák, hogy felnőttek és gyereket nevelnek. Van viszont jelentős különbség abban, hogy a fiúk és a lányok mit játszanak, milyen játékot élveznek, mégpedig azért, mert felnőtt korukban is más stratégiához fognak majd folyamodni, amikor arról lesz szó, hogy hatást gyakoroljanak másokra.
A nőknek pszichológiai érzékre van szükségük
A férfiak fizikailag erősebbek, mint a nők, és az ő egyik leghangsúlyosabb módjuk arra, hogy akaratukat másokon keresztül érvényesítsék, a tiszta fizikai erőfölény. Ez az egyik oka annak, hogy a fiúk, de még a hím majmok is sokkal durvább, agresszívabb játékokat játszanak, mint a nőstények. A fiúk az erőben és a sebességben érdekeltek, jobban használják a térbeli képességeiket, így sokkal többet játszanak rakétákkal, vonatokkal vagy más mechanikai eszközökkel.
A nők leginkább úgy tudnak hatást gyakorolni, hogy befolyásolnak másokat. Mind a férfiaknak, mind a nőknek előnyére válik, ha erős szövetségeseik vannak – de a nőknek néha ez az egyetlen eszközük van arra, hogy fizikailag megvédjék magukat. (Ugye nem a mai társadalomról szól ez az okfejtés, hanem az evolúciós történelemről.) Sokszor a legnagyobb veszélyt a fizikai fenyegetés jelentette, és mivel a nők kisebbek, fizikailag gyengébbek, ezért fontos volt, hogy maguk mellett tudjanak erős embereket, férfiakat. Ehhez pszichológiai befolyásolási képességre volt szükség.
A lovak ennek a pszichológiai befolyásolási képességnek a szuperingerei – írja Fleischman. Nagyok, erősek és gyorsak, de relatíve nehéz velük kapcsolatot teremteni, nehéz őket idomítani. Nem tudományos kísérlet, de lóhoz értők állítják, hogy a nők és a férfiak másképp bánnak a lovakkal: a nők ösztönösen érzik, hogy a fizikai erejükkel semmire sem mennek velük.
Gyengéd betörés – ez kell majd a gyerekekhez is
A nők nem betörik a vad lovakat, hanem úgynevezett gyengéd betörést alkalmaznak (gentling), amikor is nem fizikai erővel vagy büntetéssel kényszerítik a lovat együttműködésre, hanem magas szintű tréneri készséggel az állat erejét a saját szolgálatukba állítják. Ugyanazt a nem verbális kommunikációt, a másik számára jutalmazó és büntető gesztusok megértését alkalmazzák a nők a lovakkal, amiket később majd a partnerükkel is alkalmazni fognak, vagy amivel a gyerekeiket nevelik majd.
A lovak nem kutyák, de még csak nem is házi macskák. A legtöbb ló nem vágyik arra, hogy simogassák, vagy hogy mindenképpen kapcsolatot teremtsenek vele. A nők mégis vágynak a lovakkal való kapcsolatra, és hosszú évekig tartó mély szeretetet képesek kialakítani velük. Ez ugyanaz a magas szintű kommunikációs és kapcsolati képesség, a másikra való figyelem, amit a többi emberrel is alkalmaznak, vagy felnőtt nőként alkalmazni fognak. A kislányoknak ez egy nehezebb, de végtelenül jutalmazó tanulópálya ahhoz, hogy a kapcsolatkezelési készségeiket gyakorolják.
Jane Smiley amerikai író így írja le ezt a csodás kapcsolatot a lovával, Tick Tockkal: „Az az egyedülálló a lovaglásban, hogy a ló mindig ott van veled, és nem csak fizikailag: Tick Tock jelleme, a szándékai, az, hogy mihez van kedve, tapinthatóan ott volt. Rájöttem, hogy az »egyedül kilovagolni« egy önellentmondás: a lovas sosincs egyedül, mindig érzi a másik lény jelenlétét, a titokzatos, de megérthető élőlény jelenlétét, ami a ló.”
