7 jel, amiből tudhattam volna, hogy bántalmazó emberrel van dolgom

Olvasási idő kb. 4 perc

Utólag könnyű észrevenni a jeleket, de a kezdetekre jellemző rózsaszín felhőn ülve másra sem vágyunk, mint hogy működjön a kapcsolat.

A legtöbben, akik voltunk már méltatlan kapcsolatban, megtanuljuk, hogy mire kell figyelni. A jelek a kezdetektől ott vannak, csak szeretjük nem észrevenni azokat. Elhessegetjük a gondolatot, hogy a társunk mégsem a tökéletes partner – végül is erről szól a szerelem. Így tettem én is, végül pedig a saját káromon tanultam meg, hogy mik az árulkodó jelek.

A bántalmazó embereket nem könnyű elsőre felismerni, hiszen egyikőjüknek sem virít a homlokán a hatalmas piros felkiáltójel, sőt kifejezetten ügyesek abban, hogy a környezetükben jó vélemény alakuljon ki róluk. Vannak azonban olyan jelek, amelyek segítségével te is könnyebben kiszúrhatod, ha nem a megfelelő emberrel van dolgod. Karen Nimmo klinikai szakpszichológus összeszedte ezeket a jeleket, én pedig a saját tapasztalataimmal egészítem ki azokat.

#1 Harag, düh és indulatok

Még csak pár randin voltunk túl, amikor hazafele menet kikanyarodott elénk egy másik kocsi. Nem jött különösebben gyorsan, nem is vágott be, egyáltalán nem éreztem veszélyesnek a helyzetet. Egészen addig, amíg a férfi, akivel randiztam, és aki egészen idáig nyugodtnak és jókedvűnek tűnt, egy pillanat alatt – és minden előjel nélkül – lett elképesztően dühös.

#2 Szélsőséges reakciók

Ezek általában a minden előzmény nélküli hangulatváltozásokat követik. A mi történetünk például úgy folytatódott, hogy a randipartnerem annyira felhúzta magát, hogy a következő pirosnál kiszállt, odament az elénk kanyarodó kocsiban ülő nőhöz, és üvöltözni kezdett vele, hogy mit képzel magáról. Később aztán ez a reakció rendszeressé vált – az utakon, éttermekben, bevásárlás közben.

Ha azt veszed észre, hogy a párod bizonyos helyzetekben túl dühös, túl ideges, túl feszült, vagy épp ellenkezőleg, nem mutat semmilyen érzelmet, nagy eséllyel problémái vannak az érzelmei kifejezésével. Ez még önmagában nem lenne baj, sokan vannak, akiknek nehézséget okoz szabályozni az érzelmeit. Ha azonban gyakran előfordul, könnyen verbális bántalmazásba csap át a dolog.

Akkor sem könnyű azonnal lépni, ha észreveszed a jeleket
Fotó: South_agency / Getty Images Hungary

#3 Túlzott, kényszeres érdeklődés irántad

Ezt szinte lehetetlen időben kiszúrni, mert mindannyiunknak jólesik, ha érdeklődnek irántunk. Egy friss kapcsolat során pedig még inkább hízelgő, ha úgy érezzük, partnerünk kíváncsi ránk, szeretne minket megismerni. A bántalmazó emberek azonban ennél egy lépéssel tovább mennek: olyan mélyre ásnak, amíg nem találják meg a partnerük sebezhetőségét. Jellemzően nem azonnal élnek vissza a megszerzett információval, hanem akkor, amikor hasznot tudnak húzni belőle.

#4 Bántó megjegyzések idegenekre

Az, ahogy valaki másokról beszél, mindig arról árulkodik, hogy milyen ember valójában. A fent említett férfi például előszeretettel tett sértő megjegyzéseket nemcsak idegenekre, de a barátaimra, sőt amikor nem hallották, a saját családtagjaira is. Úgy érezte, azzal, hogy másokat leszól, magát emeli feljebb. A valóságban azonban ennek épp az ellenkezője történt.

#5 Titkolózás

A bántalmazó emberek rendszerint nagyon érzékenyek a privát szférájukra. Ez logikus is, hiszen a legtöbb esetben bőven van mit titkolniuk. Csak olyankor nyílnak meg, amikor az nekik is megfelel, de a lehető legnagyobb biztonságban őrzik a telefonjukat, és vannak dolgok, amikről alig hajlandók beszélni. Ez a legtöbb esetben rendben is van, hiszen mindannyiunknak fel kell állítania a saját határait, különösen egy friss kapcsolatban. Az emberek többségének azonban nincs mit titkolnia.

#6 Eléri, hogy változtass a terveiden

Egy bántalmazó kapcsolatban egyáltalán nem ritka, hogy az egyik fél nyomást gyakorol a másikra, hogy az változtasson vagy lemondjon a programjairól. Bevett módszer a bűntudatkeltés, hiszen amíg te a barátaiddal szórakozol, ő otthon fog unatkozni egyedül. Attól pedig, hogy lemondasz a programjaidról, a bántalmazó megerősítést kap, legközelebb pedig még bátrabban, még inkább direkt módon fog hatást gyakorolni az életedre.

#7 A stabilitás hiánya

Ez gyakran rejtve marad, hiszen amíg csak felületesen ismerünk valakit, nem látunk bele mindabba, ami korábban történt vele. A mérgező emberek számára azonban sokszor kihívást jelent hosszú távon megmaradni egy helyen, legyen az munkahely, barátság vagy párkapcsolat. Egy idő után ugyanis vagy kiderül, hogy milyen emberek valójában, vagy nem fektetnek akkora energiát a dologba, hogy azt fenn tudják tartani.

Ezeket a jeleket csak utólag könnyű észrevenni. Ha bántalmazó kapcsolatba kerültél, tudnod kell, hogy nem a te hibád. Ez azért történhetett meg veled, mert bizakodó voltál, szeretted volna, hogy működjön, ez pedig teljesen természetes emberi hozzáállás.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.